121-130

121. Airexe – Arzúa 39km (3409) Augusztus 5.

2015.01.18 09:13

Csak 8 óra után soroltunk be az úgynevezett zarándok autópályára, ez a vicces elnevezés onnan ered, hogy szinte egymást érik a zarándokok, szinte nem is a jeleket kell követni, hanem az embereket. Az Augusztusi hónap minden statisztika szerint a legsűrűbb, hát ezt most rendesen megtapasztalhattuk mindannyian. Tegnapi fáradság érzetem nem javult, emiatt elég lassan haladtam, Kata előre is ment, Jeremy viszont gyomorrontás szerű tünetek miatt lemaradt, gondoltam megvárom, de úgy döntött, hogy lepihen pár órácskát, bár én is éreztem valami zavart az erőben, az én gyomrom is rakoncátlankodott, de tovább indultam. Megbeszéltük, hogy majd valahol úgy is találkozunk. Szabályosan vonszoltam magam az úton, iszonyatosan álmos és fáradt voltam, többen is megkérdezték, hogy jól vagyok-e. Állítólag sápadt is voltam, mindenesetre eléggé ramatyul éreztem magam. Melide-be érve Katával beültünk a híres polip étterembe, ő rendelt, de én persze már a tavalyi tapasztalatomból kiindulva kihagytam. Később egy parkban megittunk egy üveg bort, majd az esélytelenek nyugalmával tovább álltunk a városból, mivel ebben az időben szabad szálláshelyt találni szinte lehetetlen. A tegnapi fáradtságom továbbra is tartott, elég nehezemre esett megtenni a következő 10 kilométert. Minden településre a szálláshely reményében tévedtünk be, de sajnos mindig csalódnunk kellett. Minden helyen próbálkoztunk, de végül Arzúa-ba az önkormányzat megnyitotta a helyi sportpálya tornatermét, amit pár kör és egy egész óra keresgélés után leltünk meg. Az épülethez közelítve már láttuk a sok embert, belül pedig egy menekült szálláshoz hasonló körülmények voltak. Több mint 100 ember volt már itt, nagyrészük a tornatermi matracokon aludt, de voltak, akik kint sütögettek, zuhanyzóba rohangáltak vagy éppen konnektort kerestek telefon akkumulátor töltés céljából. Mi is kerítettünk két matracot, majd az esti teendők után eltettük magunkat holnapra. Nagy nap lesz a holnapi, ha mi és minden más is jól megy, akkor a célállomás Santiago de Compostela!

122. Arzúa – Santiago de Compostela 41km (3450) Augusztus 6.

2015.01.18 09:14

A mai napnak is külön indultunk neki, én elég fáradt voltam, így aludtam egészen 8 óráig, mire felkeltem rajtam kívül már alig voltak emberek a tornaterembe. Igazából egészen kedvelem azt, amikor már csak egyedül vagyok a szálláson, mert egyáltalán nem kell sorban állni, sőt még a felszerelést is ott lehet hagyni, nem kell vigyázni semmire. Alapból megbízok az emberekbe, csak sajnos a Camino se mentes teljesen a rossz emberektől, hallottam történeteket lopásról is, így biztos, ami biztos én mindig mindenemre vigyázok, fürdőbe is pénztárcával járok. Elindulás után éreztem, hogy a gyomrom se az igazi, lehet, hogy ez a fáradtság nem is a pihenőnapok hiánya miatt van, hanem mert valami lappang bennem? Nem akartam kockáztatni, inkább ma nem is eszek semmi komolyat, ezért a legközelebbi boltban vettem egy nagy adag háztartási kekszet és úgy indultam tovább. Nem tudom mi szállt meg, lehet, hogy a célállomás közelségét éreztem, de több mint 5 kilométer per órával mentem egész nap egészen Monte de Gozo-ig, ahol kicsit megpihentem és megszárítottam a talpam. Egy órával később elértem Santiago de Compostela-t, de mint tavaly, most se éreztem akkora durranásnak, persze jó itt lenni, igazából ez is volt a célom, ezért indultam, de éreztem, hogy most ez csak egy állomás és tovább kell menni, ez még nem az utam vége. A városba sétálgatva haladtam komótosan a katedrális felé, de gondoltam felhívom Katát, hogy vajon merre jár. Kiderült, hogy valamikor megelőztem, mert még négy-öt kilométerrel mögöttem van valahol, na nem volt nagy gond, gondoltam megvárom a főtéren, addig elnézelődök. A katedrálist éppen tatarozzák, így még csak szép képet se lehetett készíteni, de ez se zavart igazán, kicsit leültem és néztem a sok megérkező zarándokot. Sokan sírva fakadtak, voltak, akik táncra perdültek, de a legtöbbjüknek mégis az alázat és a meghatottság közti állapot volt az arcukra írva. Kellett egy kis idő, de lassacskán bennem is tudatosult, hogy igen, MEGCSINÁLTAM! 122 nap alatt elsétáltam otthonról Santiago-ba. Megérkeztem! El is mentem a zarándok irodába és beálltam a sorba, ami egészen az utcáig húzódott. Szépen lassan egy óra alatt odaértem a pulthoz, ahol egy fiatal srác ült, aki feltette a Compostela kitöltéséhez szükséges kérdéseket. Alap adatok után kérte az útlevelet, amit én oda is adtam neki, de mind a 8 darabot, elején nem értette a dolgot, kérte, hogy csak egyet adjak, de mondom ez mind az, elejétől a végéig. Belenézet és döbbenten forgatta a papírokat, majd nekilátott és mindet hivatalosan végigpecsételte. Az összes kilométert nem tudta megállapítani, ezért tőlem kérdezte, hogy mennyit írjon rá, ugyanis én kértem speciális oklevelet, amin fel lehet tüntetni a megtett távot is, persze ez plusz költség, de egy ilyen út után ezt mindenképpen meg akartam szerezni. Igazából saccoltam, azt tudtam, hogy olyan 3450 körül van, de inkább azt írattam rá, hogy 3456, így jobban néz ki, azt a maradék 6 kilométert úgyis összeszedtem a sok eltévedésből. A srác megosztotta velem, hogy amióta itt dolgozik, ekkora számot még nem írt le a papírra. Elköszöntem majd kisétáltam. Kata is beesett időközben, vele is végigvártam a sor, közben persze híre ment a teljesítményemnek és páran odajöttek gratulálni és fotózkodni velem, úgy éreztem magam, mint egy sztár, a Camino sztárja. Még a gyomrom is rendbejött. Gondoltuk megnézzük belülről a katedrálist, de hihetetlenül sokan voltak, ezért erről a tervükről letettünk elég hamar. Azért bementünk és körbenéztünk amennyire lehetett. Miután végeztünk bevásároltunk és vettünk egy üveg bort is, majd a főtéren rendesen megünnepeltük a megérkezésünket. Szállást kerestünk, érdeklődtünk a turista irodába is, de szinte minden tele volt, kivéve egy helyet, ahol 16 euróért szálltunk meg, de itt nem számított, mert ma megengedhetem magamnak ezt is. Ma volt a megérkezésem napja! A másik nagy öröm, hogy holnap ráérünk csak 11 felé elhagyni az épületet, szóval ma nagyon rendesen ki fogom aludni magam. Maradni nem akartunk a városban, holnap tovább indulunk, de azért délelőtt még visszanézünk a főtérre meglesni az új érkezőket. Elfoglaltuk a helyünket, kimostuk az összes ruhánkat, megírtam a postot, majd Jeremy-t próbáltam elérni több-kevesebb sikerrel, a lényeg, hogy Monte de Gozo-ba van és majd holnap biztosan találkozunk vele. Nagy nap volt a mai, sok-sok gondolat kavargott a fejembe, igazából nem is emésztettem meg, hogy itt vagyok és mit vittem véghez. Lepörgött előttem a sok emlék, amit átéltem az út során, de sokáig biztosan nem tartott, mert elég hamar elnyomott az álom.

123. Santiago de Compostela – Cruceiro da Piaxe 34km (3484) Augusztus 7.

2015.01.19 20:16

Fantasztikusan pihenten ébredtem fel, hatalmasat nyújtózkodtam, majd csipásan előkotortam a mobilomat, hogy meglássam mennyi az idő. Már 10 óra is elmúlt, ilyen későn talán még sose keltem. Lementünk a földszinti konyhába és rukkolás májkrémes kenyérrel csillapítottuk éhségünket. a terv az volt, hogy még dél előtt visszamegyünk a főtérre körbenézni, majd csak aztán indulunk meg az óceán felé. Az idő megint borongós volt, sőt még az eső is szemerkélni kezdett, ezért hát gyorsan körbefutottunk, köszöntünk pár zarándoknak, majd lassacskán elhagytuk Santiago-t. A környezet és a hőmérséklet egy trópusi esőerdőre kezdet hajazni, erősen párás fülledt idő volt és minden persze minden nedves. Zarándokokból viszont lényegesen kevesebb volt. Nem sokat pihentünk, öt óra felé be is beértünk Negreira-ba, ahol bevásároltunk, majd Kata bement az ottani albergue-be, ami nekem kicsit húzós volt, mert a költségkeretet már jó előre elköltöttem az útibbi pár napban. Érzékeny búcsút vettünk, majd felkerekedtem és egyedül megindultam a közeli hegy felé. A túrabotomat ideiglenesen Katának adtam, így szereznem kellett egy másikat, mert kell az érzés, hogy van nálam valami fegyverszerű, hátha jön valami kutya vagy bármi egyéb. Pár 100 méter múlva találtam is egy alkalmas fát, könnyed séta közben szépen lehántottam és megfaragtam, igazi zarándok bot lett belőle. A következő pár kilométert nagyon élveztem, sehol senki nem volt körülöttem, csak én és a vadon. Alkalmas sátor helyet kerestem mindenfelé, de nagyon sűrű volt a növényzet, ezért addig kellett mennem, míg nem lesz egy megfelelő hely. A nap már lenyugodott, amikor elértem egy kis temető mellé, bementem, gondoltam körbenézek. Beljebb mentem egészen hátra a kripták mögé, ahol hosszú fal volt végig tele urnákkal, viszont mellette egy egész nagy vízszintes füves rész. Körbejártam és úgy tűnt itt biztosan senkinek nem leszek útba, remélem nem is lát meg senki. Gyorsan felcsaptam a sátrat, megtöltöttem a közeli csapnál a flakonomat és csöndben bemásztam a hálózsákomba. Félelem egyáltalán nem volt bennem, sőt vártam, hogy sötét legyen, mert akkor már biztosan senki nem jön erre véletlenül se, mert ki az az őrült, aki éjszaka temetőbe mászkál?

124. Cruceiro de Piaxe – Olveiora 30km (3514) Augusztus 8.

2015.01.20 20:45

Reggel szakadó esőre ébredtem, belül nem volt vizes semmi, szerencsére még mindig jól bírja a sátram, de odakint mintha dézsából öntenék. Kinéztem és megállapítottam, hogy ez nem fog javulni, mert teljesen zárt a felhőzet, összecsomagoltam minden felszerelésem, belebújtam a ponchóba, kiugrottam a sátorból és fél perc alatt összehajtogattam és rárögzítettem a zsákomra. A bakancsom a táska aljába pihent az elmúlt két hétben, de ma se vettem elő, teljesen jó a szandál, bár kezdetben eléggé kellemetlen dolog, de miután megszokod, hogy alapértelmezetten csupa víz a lábad, egy idő után már nem is zavar a dolog. Eső, köd és lekváros háztartási keksz jellemezte a mai napot. Délután viszont találkoztam egy testvérpárral, Sanyival és Petivel, akik feldobták a délutánomat, egészen Olveiora-ig együtt mentünk, ahol végül találtunk egy privát szálláshelyet. Nagyon kis hangulatos hely volt, még vacsorát is lehetett kérni, a srácok rendesek voltak és meghívtak. Nem is emlékszem mikor ettem utoljára rendes főt kaját, roppant jól esett a gyomromnak. A háziasszony is rendes volt, engedte, hogy a pajtában kiterítsem a sátramat, sőt még egy hő fúvót is ráállította, hogy előbb megszáradjon. A slussz poén az volt, hogy Kata is megérkezett később és velünk maradt. Napok óta tartó fáradtságot ma nem éreztem, lehet a hosszú alvás Santiago-ba rakott rendbe, de mindenesetre a ma esti normál egyszemélyes ágyban történő alvás is nagy eséllyel jótékonyan fog hatni a testemre.

125. Olveiora – Finisterre 32km (3546) Augusztus 9.

2015.01.20 21:15

Csodaszép napra virradtunk, reggeli után kirohantam és összecsomagoltam gyorsan a sátramat, majd miután minden és mindenki útra készen állt, kimentünk és folytattuk a sétát nyugat felé. A következő faluban belebotlottunk Jeremy-be, kis pihenő után vele folytattam az utat, mert Kata és a többiek előre mentek. Nem csak az elmúlt pár nap eseményeit beszéltük át, de sok ötlet is eszünkbe jutott, amit majd a jövőben véghez kéne vinni. Valamikor a mai nap folyamán ugrott be az ötlet, hogy miután jó pár napot pihenéssel eltöltöttem az óceán partján és visszaértem Santiago-ba, Portugália felé vegyem az irányt. Jót fog tenni végre egy hosszabb pihenő és erre nincs is alkalmasabb hely, mint a világ vége, de addig még jó pár kilométer van. Dumbria előtt található az egyetlen dupla jelzőkő, ami mutatja az irányt Finisterre és Muxia felé, anno Muxia felé mentem, de most úgy gondoltuk úgy stílszerű és az a hagyomány, hogy a világító toronynál fejezzük be a sétát. Ahogy ballagtunk tovább misztikus köd lepte el a térséget, szinte nem is láttunk messzebb az orrunknál, már szinte Cee-be voltunk, amikor kirajzolódott előttünk, hogy az óceán már csak egy karnyújtásnyira van. Követtük a sárga nyilat tovább a part mentén, amíg fel nem fedeztünk egy olyan ösvényt, ami valószínűséggel megrövidíti az utunkat. Természetesen az lett a vége, hogy eltévedtünk és egy hatalmasat kellett kerülni, mert egyszer vége lett az ösvénynek és eléggé mély sziklás szakadék tárult elénk. Visszamenni már nem akartunk, ezért úgy döntöttünk, hogy keresztülvágtuk magunkat a sűrű és tüskés növényzetben. Az addig a pillanatig épp ruházatom elég sok sérülést szerzett, nem is beszélve arról, hogy mi is gazdagabbak lettünk jó pár horzsolással. Nagy nehezen visszataláltunk az autóútra, amit követve pár perc múlva már megláttuk Finisterre-t.  A kijelölt út a part mellett ment, de mi ledobáltuk a szandált és a zoknit és mezítlábosan az óceán vizében gázolva közelítettük meg a városkát. Amint leléptünk a homokba, hirtelen, mintha az össze felhő eltűnt volna, előbújt a nap és álomszép idő lett. Fantasztikus érzés volt ideérni, ennyi megpróbáltatás és kaland után végre elértem a világ végére. Szedtünk kagylót, firkáltunk a homokba, sőt még napoztunk is picit. Persze nem akartunk sok időt eltölteni itt, mert nem volna rossz lepakolni végre a túrazsákokat és átvedleni nyaraló turistává pár nap erejéig. Gyorsan el is mentünk a Por Fin nevű magyar albergue-be, ahol már szinte vártak engem, sok ismerős arcot találtam és sok-sok új kedves arcot ismerhettem meg. Kaptam magyar házi pálinkát is, amit afféle welcome drink formában is elfogyasztottuk gyorsan. Aranka a szállás tulajával megbeszéltem, hogy nekem nem kell ágy, hanem tökéletesen megfelel a lépcső alatt kis hely is, ezért ott rendezkedtem be éjszakára. Holnap nagy nap lesz, strandolunk, majd felmegyünk a világítótoronyhoz és talán még el is égettük valami ruhaneműt, ahogyan azt a zarándokok szokták az útjuk végén. Széles mosollyal az arcomon sötétült el a világ, biztosan szuper dolgokról fogok álmodni.

126. Finisterre (Pihenőnap) Augusztus 10.

2015.01.22 18:06

Reggel korán keltem, kint szippantottam egyet a sós levegőből, de sajnos borús idő volt még az eső is esett, ezért biztosan nem lesz ma nagy strandolás. Viszont minden rosszban van valami jó, megismertem például Ági-t, akivel még tegnap előtt találkoztak Katáék, és már előre beharangozták, hogy mennyire aranyos és kedves, ami mint utólag kiderült teljesen helytálló megállapítás. Valamint meg kell említenem Zsuzsit is, akikről ugyanez elmondható, sőt ők ketten afféle kanapélakók Arankánál. A másik kedves teremtés Gabi, aki önkéntesként segíti a zarándokok életét a Por Fin-be. Persze ne keletkezünk meg a régi arcokról, ugyanis szépen mindenki megérkezett szépen lassan, itt vannak a Pandások és megjött Peti és Mariann is. Itt találkoztam Attilával is, aki szintén Portugália felé tart majd, lehet még vele össze fogok futni a későbbiekben, bár jó pár nap előnye lesz, de valószínűleg pár napot eltölt Porto-ban, így van rá némi esély, hogy utolérjem. Sok magyar volt még rajtuk kívül is, mindenki igazi zarándok életfelfogású és roppant kedves, itt tényleg képes lennék több hetet is eltölteni. Délután elmentünk kiváltani az itteni oklevelet is, majd többedmagammal felmentünk a világítótoronyhoz, ahol az a terv, hogy megtekintjük a naplementét, ez is afféle hagyomány itt. Ruhát nem égettünk, de készült rengeteg fotó és a naplemente valóban varázslatos volt, amit megosztottunk több száz emberrel, ugyanis nagyon sokan jönnek fel ide. Miután a horizont alá süllyedt a nap elindultunk vissza. Esti menü tészta volt, finom húsos gombás öntettel, de én csak magába ettem, mert a gyomrom valamiért ma is rakoncátlankodott. Késő este tértem nyugovóra, egész kényelmes volt a lépcső alatt, itt aztán senki nem horkol vagy mozgolódik.

127. Finisterre (Pihenőnap) Augusztus 11.

2015.01.22 18:54

Sajnos a ma reggel se volt a legszebb, kint kisebb eső és szélvihar volt, ezért bent marad mindenki a szálláson, a hangulat persze kifogástalan volt. Dél után viszont kisütött a nap, ki is mentünk kicsit a partot meglesni meg mászkálni a városban. Belefutottunk pár ismerősbe, sőt pár ismeretlenbe is, ez csak azért volt említésre méltó, mert egy kedves zarándoktól kaptam egy könyvet a Portugál útról, biztos nem véletlen ez se, valószínűleg szükségem lesz majd rá. Visszaérve körbenéztem és annyira aranyos kis magyar társulat volt körülöttem, ezért elhatároztam, hogy még jó pár napig elleszek itt. Jeremy és én összeszedtük a cuccainkat és átmentünk a félsziget másik oldalára is ahol a híres Hippi-beach van. Ezen az őrizetlen partszakaszon semmiféle szabály nincs afféle szabad part, itt aztán lehet érdekes embereket találni, akik hónapokon át itt élnek kisebb kommunákban. Találtam egy ismerőst is a parton lévők közt Kevin-t, akivel anno pár napig Franciaországban sétáltam együtt. Ez a szabadság érzés persze nagyon vonzott minket, ezért elhatároztuk, hogy itt töltjük az éjszakát egy sátorban, amit majd a saját két kezünkkel építünk fel. Amint kész lett, kényelmesen próbáltuk belakni, de pár perc múlva jött egy nagy hullám és az egész mindenséget elvitte, még a cuccaink is tiszta vizesek lettek. Másodjára már nem törődtünk a sátorral, csak simán leterítettük a hálózsákokat, csak nem fog esni. Elég hamar aktív tagjai lettünk a kis kommunának, elmentünk a közeli hegyre fát szedni, majd egy hatalmas kondér sangria elkészítésében is besegítetünk. Miután megcsodáltuk a lenyugvó napot, összedobáltuk a fákat és egy hatalmas tűzet gyújtottunk, aminek a lángja 2-3 méterre is felcsapott. Rengeteg üveg bor ment körbe, de kellett is ennyi, mert nem tudom honnan, de legalább 40 ember volt itt az éjszaka, persze ezek idővel szépen lassan eltünedeztek. Hajnal körül mindenki elvonult a sátrába, ekkor persze rákezdett az eső is, ezért a sátorponyvát magunkra terítettük és úgy próbáltunk elaludni.

128. Finisterre (Pihenőnap) Augusztus 12.

2015.01.23 19:11

Furcsa éjszakánk volt, attól függetlenül, hogy egész hajnalban esett, kipihentem ébredtünk. Itt már nem számított semmi, mindenem csupa homok volt, táskám és ruháim koszosak és nedvesek, körbenéztem és mosolyogtam. Hihetetlen érzés volt, annyira gondtalannak éreztem magam, akármeddig ellenék itt, egy pillanatra át is futott az agyamon, de aztán beugrott, hogy ezt se lehet örökké csinálni. Kora délelőtt visszamentünk a Por Fin-be kicsit szocializálódni a többiekkel, majd Katával elmentünk venni pár apróságot meg persze nekem egy hippi nadrágot, ha már az életérzés megvan, öltözködjek annak megfelelően. Így utólag be kell ismernem nagyon kényelmes viselet. Ebéd után Kata, Jeremy és én elhatároztuk, hogy felmegyünk a hegyre kicsit túrázni, biztosan pazar látványt nyújt fentről, hogy be lehet látni az egész félszigetet. Ezt a tervünket keresztülhúzta a sűrű köd, ami fent várt minket, ezért kis bolyongás után a világító toronynál kötöttünk ki, ahol fagyival koronáztuk meg a mai napot. Persze készült pár vicces fotó is. Visszaérve a szállásra Jeremynek megfájdult a gyomra, ezért ott maradt, de én visszatértem este a hippi-k közé. Az esti tábortűz után a sátramat kicsit feljebb a fák közé vertem fel, ahonnan belátni az egész partot, másik irányba pedig a sötét erdő vett körbe. Sok gondolat futott át az agyamon elalvás előtt, nagyon jól éreztem magam itt, de elég volt, holnap megint felkerekedünk és meglátogatjuk Muxia-t. A pandás csapat már ma elbúcsúzott, Kata holnap megy haza, de Jeremy biztosan velem tart, remélem a gyomra is rendbe jön addigra. Sőt többen is jelezték, hogy átsétálnak, szóval biztosan találkozom velük ott, sőt megtudtam, hogy Ági ott lesz zarándokfogadós, ezért garantáltan folyatódik a buli Muxia-ba. Utoljára körbenéztem, hogy megvan-e minden felszerelésem, majd odakint is körbevilágítottam, hogy minden rendben van, majd behúztam a zipzárt és elsüllyedtem a hálózsákba.

129. Finisterre – Muxia 30km (3580) Augusztus 13.

2015.01.24 11:20

Reggel korán keltem, mert vissza akartam érni időben az albergue-be, ahol már a többiek nagyban reggeliztek, hát csatlakoztam én is. Kilenc felé kikísértük Katát a buszhoz, majd érzékeny búcsút vettünk tőle, a kis csapat feloszlott ezennel, egy korszak befejeződött, de az új fejezet csak most kezdődött. Hippi-ből visszavedlettem zarándokká. Bevásároltunk a helyi kis boltban, majd elköszöntünk mindenkitől. A mai célállomás Muxia. Az út sok helyen ismerős volt, bár tavaly kerékpárral tettem meg, ezért némi szakaszokon végigsiklottam, de így gyalogosan alaposan szemügyre tudtam mindent venni. Mindketten eléggé fáradtak voltunk, szinte vonszoltuk magunkat, vizünk is elfogyott, de egy kedves bácsi megtöltötte nekünk, sőt még ajándékba is kaptunk egy kis gyümölcsöt. A trópusi hangulat végig megvolt, párás fülledt idő, folyamatos izzadás, emiatt sokszor éreztem úgy, mintha egy Csendes-óceáni kis szigeten lennék felfedező. Délután öt óra felé láttuk meg a házakat, de mire elértük a Delfín-t már hat óra is volt. Becsekkoltunk az albergue-be, Ági köszöntött minket, aki már roppant otthonosan mozgott itt. Nagyon sok magyar volt itt megint csak, Zsuzsi is itt volt már, Peti, Mariann is ideért, sőt akadt pár új arc is. A nagy utamra való tekintettel Balázs, az albergue tulajdonosa megüzente Ádámmal, aki a másik önkéntes most, hogy a szállásköltségem kedvezményes lesz, így gyorsan ki is választottam egy ágyat. Lepakoltunk, körbejártunk, majd a boltból egy nagy adag Sangria alkatrész szállítottunk a szállásra, amit el is készítettünk. Este az egész csapat elment a naplementét megnézni, ez természetesen itt is hagyomány, sőt szerény véleményem szerint itt talán még szebb. Este laza csevej közepette elpusztítottuk az össze Sangriát.

130. Muxia (Píhenőnap) Augusztus 14.

2015.01.24 16:48

Reggeli után megkaptam a tegnap este kimosott ruhákat, mindet szépen összehajtogattam és átpakoltam a túrazsákom teljes tartalmát, így több hely lett. Minden készen állt a Portugál útra, de az indulás még jó pár napig biztosan jegelve lesz, egyenlőre igyekezni fogok a pihenés minden percét kiélvezni, igazából nem sürget senki és semmi, de ennyi séta után már nehéz megállni. 10 óra felé megjött Balázs és kicsit beszélgettem vele, meg kitűztünk egy időpontot két nap múlva estére, amikor egy kisebb előadást tartanék az albergue-be az eddigi utamról. Ebéd előtt többedmagammal kimentünk kicsit mászkálni a sziklákra, mert végre szép napsütéses idő lett, kár lett volna ezt nem kihasználni. Ebéd után a lányokkal a nagy emlékkőhöz mentünk, ahol a nulla kilométerkő is megtalálható, itt persze rengeteg fotót készítettünk a ketté tört szikláról, amit a hajótöröttek emlékére emeltek. A kis templom, amibe villám csapot tavaly karácsony környékén, most már a renoválási munkák felénél járnak, kezdi lassan visszakapni régi alakját. Jó kis délután volt, nagyon jól éreztem magam, az már csak slusszpoén volt, hogy Balázs kivitt engem és Jeremy-t estefelé egy barlanghoz, ahol állítása szerint háborítatlanul lehet eltölteni az éjszakát. Fantasztikus hely volt, gyorsan készítettem is egy video naplót, szinte minden körülmény adott egy jó kis túlélős hangulatú estéhez. Fa nem sok volt ott, de a környéken azért lehetett találni kisebb-nagyobb ágakat, amiből sikeresen tűzet raktunk. Elalvás előtt a csillagokat bámultam és azon tűnődtem, vajon van-e olyan bolygó valahol, amin ugyancsak valaki a végtelennek tűnő űrt bámulja és arra gondol, hogy van-e rajta kívül valaki aki ugyanezt teszi.