A kiváltott gyógyszereim felénél járok, de már úgy érzem nincs semmi bajom, de persze a kúrát végigcsinálom, ezen ne múljon semmi. Hunor készített frissen finom tejberizst, amit kis fahéjjal feltúroztunk, mondhatni fejedelmi reggelink volt, meg is adta a kezdő lökést, ami kellett is mindenkinek, mert egy magas hegyre kellett felkapaszkodni délelőtt. O’Cebreiro egy kis falucska a hegy tetején, ahonnan fantasztikus a kilátás szinte minden irányba, készültek is nagyon színvonalas képek. Boltban vásároltunk pár édességet, ami újból erőt adott, majd egy ködös szakaszon leértünk a hegyről. Itt még volt pár kisebb erdő, amin keresztül robogtunk, de annyira jó volt végre az időjárás, hogy minden percét élveztük. Fel se tűnt az idő múlása és már azt vettük észre, hogy beértünk a faluba, amit tegnap kinéztünk. A helyi albergue minimális felszereltségű, még konyha sincs, a bolt is jó egy kilométerre van, de legalább a kis csapat együtt tudott aludni két négy személyes szobában. Ez azért nagyon örömteli, mert baszkén kijelenthetem, hogy egyikünk se horkol. A dolog eldőlt véglegesen, annyi jelzést kaptam, hogy ne menjek más irányba, hogy a csapattal maradok egészen az út végéig. Maximálisan hiszek abban, hogy minden okkal történik, biztosan ennek is megvan az oka. Elalvás előtt még egy nagyot vacsoráztunk majd kicsit jógáztunk, hogy segítse az emésztést, mert teli gyomorral se jó ágyba bújni.
"Life begins at the end of your comfort zone"
