Reggel Jacinta bejelentette, hogy hálás a vásárlásos segítségért és nagyon megkedvelt minket, de inkább visszamegy valahogyan a Norte-re és azon jut el Santiagoba. Volt nála egy csomó kis párna, amiből mindenki kapott egy darabot, afféle búcsúajándékként. Felerősítettem az új tojásformájú útitársamat a zsákomra, fotózkodtunk, elköszöntünk és már úton is voltunk. Ilya a finn srác is egy buszmegállóban maradt nem messze az indulái ponttól, azzal a céllal, hogy visszajut Oviedo-ba és majd onnan megy haza valahogyan. Ez a camino, ezt el kell fogadni, mindenki arra, akkor és azzal, akivel akar. Mateo-val sétáltam tovább, most már csak ketten, de vártak az új kalandok, így nem szomorkodtuk. Pár óra múlva elhagytam öt is, mert nagyon lassan hallatd és többnyire zenét hallgatott, így nem sok kommunikáció volt. Amennyire gyorsan összejött ez a kis csapat, annyira gyorsan szét is vált. Eső nem esett, de egésznap ködszitálás volt, így a tájból se láttam sok mindent. Többnyire egy völgyben követtem a jeleket, néha kisebb-nagyobb dombokra is felmentem. Tetszett az, hogy egy egész jól kiépített útról van szó, mégis alig járják emberek, itt meg lehet tapasztalni azt, amit a Camino Frances-en már nem annyira. Napközben talán egy zarándokkal találkoztam, az is nagyon magának való volt, így nem sokat időztem a társaságában. Sok helyen olvastam, hogy nem nagyon vannak boltok ezen a szakaszon és jobban fel kell készülni, nos ez csak részben igaz. Tény, hogy nincs annyira sűrűn, de naponta biztosan találhatunk legalább egy boltot, ahol feltölthetjük a készleteinket. Kora délután megint sötét fellegek gyülekeztek felettem, ezért magasabb sebesség fokozatra kapcsoltam és nagyjából két óra alatt tizenhárom kilométert haladtam Salas-ig. Bejelentkezni és szállás kulcsát a helyi bárban lehetett elkérni, nagyon meglepődtem, hogy már majdnem tele volt amikor odaértem. Hol voltak eddig az emberek? Mindegy is, még meg kell szokni az erre az útra vonatkozó szabályokat és jellemzőket. Elfoglaltam az utolsó helyet egy emeletes ágyon, majd letusoltam és mostam. Az étkező elég kicsi volt, de azért még elfértem. Itt ismerkedtem meg két fiatal Spanyol sráccal, akik később segítettek tájékozódni a városban, majd estefelé borozgatás közben egész jól összehaverkodtam velük.
"Life begins at the end of your comfort zone"
