Ma is sokáig aludtam, annyira kényelmesre vettem már a dolgot, hogy csak fél kilenc fele hagytam el a szállást. Juliette-tel leveleztem pár napja, de ma reggel írt egy sms-t, hogy a közelben van, ezért megvártam a főtéren, ahol elkészítettem a 100.nap alakalmából a videómat, amit fel is töltöttem facebook-ra. Egy óra múlva beértek a csajok, kicsit kifújták magukat, aztán elindultunk a közeli hegycsúcs az Alto del Perón felé. Útközben találkoztunk Miko-val egy japán leányzóval és két olasz sráccal, akik szintén velem tartottak. Ezen a környéken mindig eléggé nagy szél van, nem hiába van rengeteg szélgép ide telepítve ez mellett azért jellegzetes, mivel itt vannak a híres lemezből kivágott zarándok figurák a hegytetőn. Itt persze mindenki megáll és fotózkodik, ezért természetesen mi sem marathattunk ki a jóból. A hegy másik oldalán kavicsos ösvényen kellett leereszkedni, aminek abszolválása nagyon szétszórta az embereket, mert mindenki más ütembe tudott haladni, de persze a következő városban összevártuk egymást. Ebben a városban találkoztam Katával, aki gondolom meglátta a táskámon díszelgő zászlót, így be tudta azonosítani, hogy honnan szalajtottak. Végre magyar hangokat hallottam, aminek nagyon megörültem, elég jól el is beszélgettünk, a többi külföldi meg csak figyelt, hogy miféle földöntúli nyelven beszélünk, de persze próbáltunk nem önzők lenni és szóltunk pár kedves szól angolul is. Tűzött a nap és piszkosul meleg volt, emiatt szinte óránként megállt a csapat hűsölni egy nagy fa tövében és feltölteni a vizes palackokat. Puente la Reina-ba négy óra magasságába értünk be, nagyban szállás keresés volt a program, de valaki mesélte, hogy a városka után van egy szállás, ahol bizony egy nagy úszómedence várja az arra tévedt megfáradt zarándokokat. Nem is kellett több a csapatnak, átmasíroztunk a fő utcán, majd átkeltünk a hídon, ami az Arga folyó felett ível át. A szállás a domb tetején volt, bementünk és megérdeklődtük mi a helyzet. A sátrazás öt euró, teljes szállás medence használattal meg tíz, szóval igazából elgondolkodtam, hogy tovább állok, mert ez bizony sok és az elmúlt napokban amúgy is túlléptem a költség keretet, de aztán észrevettem, hogy minden ismerős itt van, meg persze az új ismerős Kata is, akivel végre magyar nyelven tudtam hülyülni. Nem vacilláltam sokat, kiperkáltam a lóvét, lepakoltam a felszerelésem, majd ugrottunk is a medencébe felfrissülni. Pár órával később miután megjártuk a várost közértet keresni és eltévedni, közösen egy hatalmas vacsorázást tartottunk a szállás udvarán, legalább húszan voltunk az asztalnál és ahogy azt ezekben a körökben illik mindenki mindenét megosztotta. Remek hangulat volt, persze jó pár üveg bor is lecsúszott, ami tovább növelte a jó kedvet, már nem is igazán emlékszem mikor sikerült eljutni az ágyig, de az biztos, hogy nagyon sötét volt.
