81-86

2016.12.21 11:40

Korán felriadtam, valahogy nem tudtam aludni, mert annyi gondolat járt a fejemben. Most, hogy pár napja pihenek és lassacskán tudatosul bennem, hogy már nincs több séta, az agyam is kezd leállni és inkább azon pörögni, hogy mennyi mindent tapasztaltam és hogyan tovább. Eddig minden utamtól mást és mást kaptam, ez idén sem volt másképpen. Az szokásos dolgokon kívül, hogy sok új ismerőst és barátot szereztem, meg hogy mennyi szép helyen jártam, bizony történtek olyan dolgok is, ami olyan tapasztalatot adott, ami miatt sok mindent teljesen másképpen látok. Sok mélypontot éltem meg, sokszor nagyon féltem, de ugye ami nem öl meg az erősít. Ezt az újonnan kapott erőt, azt hiszem feltudom használni a jövőben. A gondolatmenetnek közel sem volt vége, de úgy gondoltam felkelek, megreggelizem és kisétálok a kövekhez, majd ott gyönyörködve a hullámokban levonom a további konklúziót. Bő egy órával később már ki is értem a parthoz, kiugráltam az óceánhoz legközelebbi sziklához, aminek a széllét már verdesik a hullámok. Felmásztam és lefeküdtem a tetejére egy kényelmes, homorú, kis lyukba. Becsuktam a szemem és hagytam, hogy a lágy szellő és a napsugarak, valamint az óceán morajlása együttesen elmélyítsen a gondolataimba. Ennek a nagy kényelemnek az lett a vége, hogy konkrétan elaludtam. Felriadtam és rápillantottam a mobilomra. Dél körül hivatalos voltam ebédre a szálláson, ezért egy rövid célirányos sziklamászás után siettem is vissza. Rózsa nagyon finom menüvel várt, aminek nagyon örültem, mert elég ritkán jutottam meleg ételhez az elmúlt pár hónapban. A nap hátralévő része nagyon gyorsan eltelt, többnyire a magyarokkal beszélgettem és egy kicsit olvasgattam. Délután a megbeszélt tengeri herkentyűs étteremben ettem a többiekkel, ahol egy újabb élménnyel lettem gazdagabb, ugyanis azt gondoltam, hogy én nem is szeretem a tenger gyümölcseit, de ezt megcáfolta ez a hely. Valószínűleg eddig rosszul elkészített vagy nem teljesen friss dolgokat próbáltam ki és emiatt alakult ki bennem a negatív kép. Ebben az étteremben viszont minden nagyon friss és fantasztikusan finom volt,így rá kellett döbbenem, hogy igenis szeretem ezeket az ételeket. Készült is egy kép az éttermes csapatról. Kellemes kis nap volt és az egészet az koronázta meg este, hogy végre megcsodálhattam a naplementét is teljes pompájában.

2016.12.21 11:44

Délelőtt esett az eső, ezért nem mentem sehova. Besegítettem Annának a takarításban, majd egy kicsit még visszafeküdtem. A tegnapi gondolatok visszatértek, de már sokkal előrébb voltam a dolgokban. Rájöttem, hogy nincs kedvem hazamenni, de valahogyan sétálni sincs kedvem tovább, mert annyira intenzív volt az elmúlt pár hét, hogy úgy éreztem, elég volt. Köszönhető ez annak, hogy sokszor voltam a jelzett úton kívül és ez egy még nagyobb lépés volt a komfort zónától való eltávolodásra. Ezeket a dolgokat meg kell emésztenem és majd jövőre, nagyobb lendülettel tudok nekivágni az újabb kalandoknak, mert már tudom, hogy milyen érzés. Mint tudjuk, minden kezdet nehéz. A hazamenéshez azért nem volt kedvem, mert épp onnan akarok elszakadni, amikor vándorolok, de amíg nem találok más helyet vagy lehetőséget, addig esetleg végleges lehetne. Nyitott szemmel járok, de ezek szerint még nincs itt az idő, hogy máshol éljek. Mindennek oka van, lehet hogy még otthon van dolgom valamivel vagy valakivel. Elengedtem hát a dolgot és felkészítettem magam a hazatérésre, bár addig még van három napom és azért azt igyekezem kellemesen tölteni. Több izgalmas program ötlete is kialakult a fejemben. Az első ilyen a Monte Facho, az egyik közeli hegy meghódítása, amiről tökéletesen belátni a félszigetet és az egész öblöt. Ebéd és a borús ég felszakadozása után elindultam, majd alig egy óra múlva már szép panoráma képeket készítettem a csúcsról. Csodálatos volt a kilátás, ilyen szögből még csak fényképekről láttam Muxia-t. Kicsit még elidőztem, próbáltam memorizálni a környék látványát. Visszafelé, leérve a hegyről a homokos parton lépdeltem mezítláb és nagyon élveztem, hogy sehol egy árva lélek. A sok gondolatom, amiket két napja görgetek magam előtt ekkor álltak össze és nagyfokú nyugalmat és megkönnyebbülést éreztem. Minden megoldódik, és minden okkal történik, ezt elfogadtam, nem rágódtam már semmin sem. Az albergue-be visszaérve az fogadott, hogy az egyik német leányzó beszorult a mosdóba és többen is próbálták kiszabadítani. Csatlakoztam én is a problémamegoldó csapathoz. Próbálkoztunk mindennel, amivel csak lehetett, kilincs leszerelés, ajtófeszegetés, különböző szerszámok bejutatása, de csak jó egy órával később sikerült kiszabadítani. A napi izgalom is megvolt. Vacsira hatalmas tál makarónit készítettünk, majd miután elcsendesedett mindenki megnéztünk két filmet laptopon.

2016.12.21 11:44

A mai nap is aktív pihenéssel telt. Rövid, de kiadós reggeli után felkerekedtem és a jelzéseken elindultam visszafelé. Nem készültem messzire, ezért semmi felszerelés nem volt nálam. Elsétáltam egészen Os Muinos-ig, ahol egy barlang található, amiben már több ízben is aludtam. Ez a séta nem volt ám hosszú, mert mindössze négy kilométerre van a partszakasz, ahol a barlang található. A hely érdekessége, hogy minden évben kicsit megváltozik. Néha a homok eléri a bejáratot, előfordul, hogy egy kisebb szakadék van előtte, de volt olyan is, hogy egy kisebb patak alakult ki. Mindenkinek ajánlom ezt a helyet, mert eddig bármikor jöttem ide, minden esetben üres volt. Leültem a puha homokba és hosszú percekig csak néztem az óceánt. A gondolataimat az elmúlt napokban összeszedtem, most már csak élveztem, hogy nem agyalok, és a jelenben tudok lenni. Szedtem pár kagylót, majd elindultam vissza Muxia-ba, ahol már finom ebéddel vártak. A délután többnyire eseménytelenül telt, leszámítva azt, hogy Annával teljesen rendbe raktuk a hátsó kertet, sőt még egy fűkaszás embert is becsábítottunk, hogy a nehezen hozzáférhető helyekről is eltűnjenek a gazok. A kert rehabilitációja késő délutánra teljesen elkészült és a pozitív visszhangokból úgy vettük le, hogy nagyon sikeres lett, Rózsának is nagyon tetszett. Ezt megünnepelvén, valamint azt, hogy ez volt az utolsó estém itt, vettünk is egy bort, amit elfogyasztottunk a hegyen miközben gyönyörködtünk a naplementében. Visszafelé elköszöntem az óceántól, a kövektől és a helytől. Kellemes nap volt, de itt Muxia-ban szinte az össze nap kellemesnek mondható, legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint.

2017.01.03 16:14

Reggel hatkor keltem, megcsodáltam utoljára a napfelkeltét és miután felkelt mindenki más is, megvártam, amíg távoztak, majd nekikezdtem a munkának. A mai napon tiszteletbeli zarándokfogadóssá váltam, segítettem takarítani és megtanultam az ezzel járó kötelezettségek nagy részét. Lehet, hogy jövőre pár hétig bevállalom a dolgot. Annával jó csapat voltunk, egész gyorsan végeztünk mindennel, nyitás előtt még a piacra és boltba is ki tudtunk ugrani. Az ebéd elfogyasztása után Rózsa még egy kis búcsú süteménnyel is meglepett. A vásárolt dolgokból készítettem még pár szendvicset, majd végső simításként összecsomagoltam minden felszerelésemet. Elbúcsúztam Annától, Rózsától és Bálinttól, majd a többi zarándoktól. Hosszú ölelések és integetéseket követve végül elhagytam a Delfin alberguet. Kellemes hat napot töltöttem el itt. Minden alkalommal nehéz elhagyni az óceánt, de a tudat, hogy jövőre visszatérek, kicsivel könnyebbé teszi az érzést. Több magyar is távozott ma a koradélutáni busszal, amivel jómagam is elhagytam az óceánpartot. Santiagoba visszaérve még bóklásztam kicsit, majd a magyarokkal együtt elbuszoztam a reptérre. Kilenckor elköszöntem tőlük, mert az én gépem csak holnap fog indulni. Felmentem az emeletre és megtaláltam a jó bevált, többször is letesztelt, biztonságos pihenőhelyemet. Bakancsot levettem, hálózsákot kiterítettem, megvacsoráztam és eldőltem. Beállítottam az ébresztőt a biztonság kedvéért, bár még sosem késtem le gépet, de biztos, ami biztos. Sokáig nem tudtam elaludni, mert bevillantak az idei év emlékezetes pillanatai. Próbáltam felfogni, vagy inkább elfogadni, hogy vége van és most már úton vagyok hazafelé.

2017.01.03 16:16

Hajnalban elaludtam végül és azt leszámítva, hogy nem a legkényelmesebb fekhelyem volt, egész tisztességesen kipihentem magam. Az ébresztőre sem riadtam fel, mert pár perccel korábban magától kinyílt a szemeim. Rendbe szedtem magam a mosdóban, megettem minden maradék kajámat, majd kidobtam a flakonokat és a nem szükséges tárgyakat, mert a hetven literes zsákomat kézipoggyászként akartam felvinni a gépre, ezért a lehető legkisebbre össze kellett húznom. Minden ruhát felvettem és összenyomtam amennyire csak fizikailag lehetséges volt. A becsekkolásnál nem volt gond a zsák méretével, viszont átvilágítás után kipakoltatták velem az egészet, mert állították, hogy van nálam egy kés. Több mint tíz percig feltartottak és miután belátták, hogy még sincs nálam kés, elnézést kértek és továbbengedtek. Sötét volt még, amikor felszálltunk. Rövid és egészen kellemes repülés után Madridba érkeztem, ahova nem sokkal nyolc óra előtt landoltam. Kerek hét órám volt a következő gép indulásáig, de nem hagytam el a repteret, nem akartam megkockáztatni, hogy a táskámmal netán porul járjak. Kerestem egy kellemes sarkot és letelepedtem. Néha el-elbóbiskoltam, hamar elrepült az idő. Estefelé landoltam Budapesten, ahol drága szüleim már nagyon vártak. Gyorsan hazamentünk, ahol meg a nagymamámmal korábban egyeztetett vacsorát pusztítottam el.
Az egész út fáradalmai ekkor jöttek elő. Letusoltam és bedőltem az ágyba. Furcsa lesz úgy ébredni, hogy otthon vagyok, de tudom, hogy jövőre egy új kaland vár rám. Buen Camino! :D