81. Muxia (pihenőnap) Július 9.

2016.12.21 11:40

Korán felriadtam, valahogy nem tudtam aludni, mert annyi gondolat járt a fejemben. Most, hogy pár napja pihenek és lassacskán tudatosul bennem, hogy már nincs több séta, az agyam is kezd leállni és inkább azon pörögni, hogy mennyi mindent tapasztaltam és hogyan tovább. Eddig minden utamtól mást és mást kaptam, ez idén sem volt másképpen. Az szokásos dolgokon kívül, hogy sok új ismerőst és barátot szereztem, meg hogy mennyi szép helyen jártam, bizony történtek olyan dolgok is, ami olyan tapasztalatot adott, ami miatt sok mindent teljesen másképpen látok. Sok mélypontot éltem meg, sokszor nagyon féltem, de ugye ami nem öl meg az erősít. Ezt az újonnan kapott erőt, azt hiszem feltudom használni a jövőben. A gondolatmenetnek közel sem volt vége, de úgy gondoltam felkelek, megreggelizem és kisétálok a kövekhez, majd ott gyönyörködve a hullámokban levonom a további konklúziót. Bő egy órával később már ki is értem a parthoz, kiugráltam az óceánhoz legközelebbi sziklához, aminek a széllét már verdesik a hullámok. Felmásztam és lefeküdtem a tetejére egy kényelmes, homorú, kis lyukba. Becsuktam a szemem és hagytam, hogy a lágy szellő és a napsugarak, valamint az óceán morajlása együttesen elmélyítsen a gondolataimba. Ennek a nagy kényelemnek az lett a vége, hogy konkrétan elaludtam. Felriadtam és rápillantottam a mobilomra. Dél körül hivatalos voltam ebédre a szálláson, ezért egy rövid célirányos sziklamászás után siettem is vissza. Rózsa nagyon finom menüvel várt, aminek nagyon örültem, mert elég ritkán jutottam meleg ételhez az elmúlt pár hónapban. A nap hátralévő része nagyon gyorsan eltelt, többnyire a magyarokkal beszélgettem és egy kicsit olvasgattam. Délután a megbeszélt tengeri herkentyűs étteremben ettem a többiekkel, ahol egy újabb élménnyel lettem gazdagabb, ugyanis azt gondoltam, hogy én nem is szeretem a tenger gyümölcseit, de ezt megcáfolta ez a hely. Valószínűleg eddig rosszul elkészített vagy nem teljesen friss dolgokat próbáltam ki és emiatt alakult ki bennem a negatív kép. Ebben az étteremben viszont minden nagyon friss és fantasztikusan finom volt,így rá kellett döbbenem, hogy igenis szeretem ezeket az ételeket. Készült is egy kép az éttermes csapatról. Kellemes kis nap volt és az egészet az koronázta meg este, hogy végre megcsodálhattam a naplementét is teljes pompájában.