Éjszaka valószínűleg csak pár kóbor állat mászkált a táborunk körül, legalábbis a szétrámolt cuccokból erre következtettünk. Egész korán már összepakoltunk, még a nap se kelt fel, amikor elindultunk lefelé Conques-be, korán oda akartunk érni, hogy a hajnali napsütés fényeit lencsevégre tudjuk kapni, meg persze éhesek is voltunk, telefonokat is tölteni kellett már, meg voltak egyéb elintézni valónk. Mesébe illő a kisváros, minden épülete és utcája szinte kívánja, hogy fotózza az erre tévedt zarándok. Kis kóválygás után egy pékségbe ültünk be, rendeltünk friss péksüteményeket, majd egyesével meglátogattuk a mosdót miközben a telefonjaink töltődtek a pult alatt. Miután mindenki kész lett, a főtéren lévő nagy templom mögötti zarándokszállásra mentünk pecsétért meg persze hasznos információkért. Meglepetésünkre Bálint fogadott minket, mivel az éjszakát itt töltötte. Marcell is beesett az éjszaka folyamán, de ő még alszik. (Tegnap nagyon lemaradt és végül nem is ért minket utol) A csajok eléggé fáradtak voltak, úgyhogy ők be is jelentkeztek, hogy egy napot pihennének és körbejárnák a várost, valamit Bálinttól is megtudtuk, hogy szállásért cserébe önkéntes takarítást vállalt, ezért ő is itt lesz még minimum egy napot. Én és Arek összenéztünk és egy bólintással tudtuk mi a teendő. Nagy ölelkezés után elköszöntünk mindenkitől és a tettek mezejére léptünk immáron csak ketten. Persze a lányok elkísértek minket a városka határába, közben persze sok-sok képet készítettünk, újabb fájdalmas búcsú után elindultunk fel a hegyre. Késő volt, kilenc óra is elmúlt, a ma induló zarándokok már messze előttünk jártak, de ez ugye nem lóverseny. Ennek ellenére persze sorban hagytunk le mindenkit egésznap. Hegyre fel, hegyről le, tisztásokon, erdőkön át faltuk a kilométereket. Sok furcsa és vicces emberrel találkoztunk, emiatt elég érdekes hangulata volt a mai napnak, sokszor téves infókat is kaptunk és persze emiatt el is tévedtünk. Egészen este nyolcig sétáltunk, amíg nem láttunk meg egy kellemes kis tisztást az erdő szélén, ami ideális táborhely lehet estére. Szerencsére már pont álltak a sátrak mire a régóta gyülekező sötét fellegekből elkezdett szakadni az eső. Jó ez így, gondoltam, legalább most rendesen le tudom tesztelni a szerkezet vízállóságát.

A felhőszakadás hajnalig tartott, de megúsztuk szárazon az egész éjszakát. A sátram jól vizsgázott, belül tökéletesen száraz volt, viszont kívül tragikusan nézett ki, tiszta víz és sár lett. A nap nem látszott a felhőktől, valószínűleg ma még esni fog, így nem bíbelődtünk sokat, kiráztuk a sátrakat, amennyire tudtuk, összetekertük és vizesen ráapplikáltuk a túrazsákokra. Figeac egy elég nagy város, közzel 60 ezer ember él ott, a Camino útvonal picit bemegy a városba, majd egy másik hídon kijön, majd újból be az erdőbe. Mi erről az útról letértünk, mert állítólag sok érdekesség van a városban, meg még fel is kéne tölteni elemózsiával a csomagunkat, na meg nem ártana hírt adnom magamról. Ezt rendszerint úgy oldom meg, hogy Turista központokba, kávézókba használom a wifi-t, de többször előfordult, hogy hotelekbe kéredzkedtem be. Dél körül kisütött a nap, ennek annyira megörültünk, hogy a legközelebbi parkba felállítottuk a sátrakat és kifeküdtünk napozni. Körülbelül 30 perc elegendő, hogy teljesen kiszáradjanak. Volt egy rongyos térképünk egy heti útról, amit valahol kaptam, de csak eddig a városig szólt, így nem sok hasznát veszem már ezért azt gondoltam kidobom. Ahogy az a Caminon lenni szokott találkoztunk két spanyol hölggyel, akik épp visszafelé sétának egy útikönyvvel, ami nekik már nem jó, szóval adta magát a dolog és elcseréltük a könyveket, így mindenki jól járt. Négy óra felé indultunk tovább. Elhagytuk a nyüzsgő várost és egy kis erdős rész után hatalmas kukoricaföldeken lépdeltünk tovább a messzeségbe. Este 8 felé értünk be egy pár házikóból álló faluba, ahol vidáman beszélgető zarándokok ültek az egyik tornácon, amint megláttak már köszöntöttek is. Persze hamar kiderült, hogy honnan indultam, mert a hírem már megelőzött. Szállásért nem akartunk fizetni, így megengedték, hogy a kertbe állítsuk fel a sátrakat, de annyira kedvesek voltak, hogy a közös vacsorára meghívtak minket, sőt a zuhanyzót is használhattuk, amit őszintén szólva három nap elteltével nagyon-nagyon tudtam értékelni. Meleg ételtől jóllakottan, tisztán és illatosan másztam bele a sátramba. Gondtalanul csuktam le a szemem és bár nem tudom mi volt az utolsó gondolatom, de biztosan mosolyogva aludtam el.

Szokásossá vált az a reggeli kis műsor, miszerint vizesen csomagoljuk össze a sátrakat, amivel alapjába véve nincs is baj, csak emiatt legalább két kilóval nehezebb a súly a hátunkon. Már majdnem elindultunk, amikor a tulaj utánunk kiáltott, majd adott fejenként két-két szendvicset reggelire. Szinte átbeszélgettük a délelőttöt, elég sok mindent megtudtam Arek-ről, például, hogy télen három hónapot Skóciában dolgozik és az ott összekapargatott pénzből utazgat az év többi napján. Érdekes figura, szinte minden kontinensen járt már párszor, ez most, hogy épp itt van egy tök hirtelen elhatározása volt. Dél magasságába felértünk egy dombra, ahol rengeteg kagyló lógott egy kifeszített kötélen, ami egy öreg fát és egy épületet kötött össze, ez afféle kis zarándok pihenőhely lehetett. Adta magát a dolog, lepakoltunk és felállítottuk a sátrakat, hogy kiszáradjanak. Az időjárás ideális volt erre a célra, árnyékban is közel 35 fok volt. Később egy Limogne nevű városkában belefutottunk pár ismerős arcba, akikkel egy kocsmában töltöttünk el pár kellemes órácskát, de bármennyire is marasztaltak a városban lévő szállás nem nekünk volt tervezve a laza 20 eurós árával. Tovább álltunk, hátha találunk egy alkalmas helyet a sátraknak a következő pár kilométeren. A városból kiérve egy autó lassított le mellettünk és egy kedves öregasszony széles mosollyal intett, hogy menjünk oda hozzá, mert adni akar valamit. Fejenként kaptunk majdnem fél kiló őszibarackot, amit a későbbiekben nagy vígan meg is ettünk, így a vacsora is kipipálható volt. Táborhelyet viszont nem találtunk, mert a növényzet nagyon sűrű volt és a fák is nagyon közel voltak egymáshoz, tovább kellett sétálni, csak a gond az volt ezzel, hogy viharos szél támadt és sűrű fekete fellegek kezdtek sorakozni felettünk. Gyorsabban szedtük a lábunkat, de az eső már nem várt tovább. Pár perccel később egy elhagyatott romos épületet találtunk az út mellett. Vészjósló épület volt, sötét romos falak, beszakadt tető, beszögelt ablakok és a növényzet is rendesen benőtte már, viszont sok választásunk nem volt, annyira szakadt az eső, hogy bemásztunk az épületbe. Körbenéztünk és megállapítottuk, hogy bizony ez jó pár évtizede lakatlan, de nekünk erre az éjszakára tökéletes lesz. Nagy szerencsénkre találtunk pár tiszta műanyag táblát, amire ráterítve a sátrainkat végül tökéletes alvóhelyet készítettünk. Elég hamar kiderült, hogy bizony nem vagyunk egyedül és meg kell osztani ideiglenes szállásunkat pár patkánnyal, egérrel, sőt még pár kedves denevérrel is, amik elröppent felettünk. A vihar is tombolt tovább, szinte szünet nélkül villámlott és dörgött, mit ne mondjak eléggé kísérteties éjszakának néztünk elébe.

Többször is felriadtunk furcsa zajokra, de alapjába véve rendesen ki tudtunk magunkat pihenni, valószínűleg csak pár rágcsáló talált valami érdekes dolgot az épületben. A táskáinkat, mivel elég sok kaja volt benne, rendesen lezártuk, sőt még az esővédőt is felraktuk és azzal együtt bugyoláltuk bele a sátorba, így biztosan nem csócsálja meg semmilyen éjszakai jószág. Kora reggel derűs volt az ég, de hamar újból beborult és elkezdett szemerkélni az eső, úgy tűnik ma se ússzuk meg az égi áldást. A mai nap azért volt érdekes, mert egy árva embert nem láttunk egésznap, pedig Le-Puy-tól rengetegen indultak el és eddig is minden nap sok-sok zarándokkal találkoztunk, de ma valamiért elkerültek minket. A másik furcsaság, hogy egész nap sehol nem tudtuk megtölteni a vizes palackainkat, ugyanis egy falú vagy város se keresztezte utunkat, de még egy nyamvadt kutat se találtunk. Végül délután a kiszáradás határán bebillegtünk egy régi temetőben, ahol is végül volt egy csap, igaz piszok rossz íze volt a víznek, de akkor már nem számított. Estefelé végre úgy tűnt eláll az eső végre, sőt még utoljára a nap is kikukucskált és jelezte, hogy holnap szép idő lesz. Egy hegyre felérve, kisétáltunk a szikla szirtre, ahonnan megpillantottuk Cahors városát, ami az egyik kitűzött cél volt már pár napja. Rendszerint nagyobb városokat afféle checkpoint-nak vesszük és így követjük merre járunk és mennyi kilométer van még hátra. Nem akartunk bemenni a városba, csak egy kicsit lejjebb leereszkedtünk és egy alkalmas helyen megpihentünk. Nagy bajban lettünk volna, ha tegnap éjszaka nem lett volna fedél a fejünk felett, mert ma esélytelen lett volna megszárítani a sátrakat, de szerencsére tökéletesen szárazak voltak, ezért nem volt nagy probléma a vizes fű között felállítani. Megvacsoráztunk, nem is maradt sok kajánk, mert boltok híján ma szinte felfaltunk minden ehetőt. A város halkan morajlott, madarak csicseregtek, de ettől függetlenül egészen hamar sikerült elaludni.

Viszonylag korán mentünk be a városba, még mindenki aludt, így teljesen nyugiba tudtunk körbenézni. Bevásároltunk, majd megvártuk a 9 órát, amikor kinyitott a Turista információs épület, ahonnan posztoltam és még a telefonomat is fel sikerült tölteni. A városból kifele menet egy szép kőhídon sétáltunk át, majd egy sziklafalon vitt fel egy szerpentines út, így nehéz táskával a hátamon elég kemény volt, rendesen leizzadtunk mire felértünk. A terep ezután merőben eltért az eddigiektől, ugyanis elégé sivatagos lett, kopár sziklák és térdig érő homok, sőt óránként még erős porvihar is támadt, senki nem mondhatja, hogy ez a Francia szakasz nem elég változatos. Arek-el nagyon nagy egyetértés volt mindenben, ugyanakkor gondoltuk, hogy pihenni kéne vagy éppen enni, inni. Tegnappal ellentétbe ma végre találkoztunk pár kósza zarándokkal, közös nyelvet sajnos nem beszéltünk, így elég hamar leelőztük őket. A hónap utolsó napja, lassan belecsúszunk a nyár kellős közepébe, az időjárás is teljesen alkalmazkodott a tájhoz, hét ágra sütött a nap és persze sehol egy felhő, a hőmérséklet is közel 35 fok volt. Ez egészen este 7 óráig tartott, amikor is úgy döntöttünk meg állunk és majd holnap folytatjuk a vándorutunkat. Ma esti táborhelyünknek egy aranyos kis tisztás szolgált, amit körbe nyárfák díszítettek, meg egy aprócska patak, amiben meg is fürödtünk. Kell ennél több egy zarándoknak?

Kora ébredés után nagy örömmel konstatáltuk, hogy teljesen szárazak a sátraink, ritka pillanat ez, gyorsan össze is szedelőzködtünk. Majdnem 12 kilométert lenyomtunk evés nélkül egy városig, ugyanis megettünk tegnap este mindent. Egy álomszép kis faluban Lauzerte-ben végre találtunk egy kis boltot, ami elég drága volt, de akkor már nem számított, bevásároltunk és megreggeliebédeltünk. Fizikailag már szinte semmit se érzek, a testem tökéletesen átalakult afféle sétálógéppé. Az angolom is egész jól fejlődött, napról napra vettem észre, hogy jobb, de persze ebben nagy segítség volt Arek is, ugyanis megkértem, hogy javítson ki nyugodtan, ha nem helyesen mondok vagy használok valamit. Ezt persze meg is tette, sőt néha már túlzásokba is esett, azért a magas fokú vizsgát nem akarom letenni Santiagoba. A települést elhagyva egy sötét völgybe leereszkedtünk, ahol meg tisztára trópusi időjárás volt, sűrű növényzettel és párás fülledt levegővel, nagyon érdekes, hogy az időjárás mennyire változik minden nap. A völgy után egy tisztáson vándoroltunk keresztül az ösvényen kismillió gyümölcsfával szegélyezve. Kajával ez után már persze nem volt gond, egész délután gyümölcsöket ettünk, volt ott cseresznye, meggy, barack, szilva, és minden finomság. Rendesen degeszre tömtük magunkat és természetesen a táskákat is rendesen feltöltöttük. Egyéb említésre méltó dolog nem történt a mai nap, talán még annyi, hogy estefelé elég nagy szélvihar támadt, emiatt elég nehéz volt felállítani a sátrakat a kiszemelt búzaföldön, de persze közös erővel sikerült. Vacsora meglepő módon finom gyümölcssaláta volt. Elalvás előtt még kiszámoltam, hogy párnapja jócskán 30 kilométer fölött megyünk, így egész gyorsan haladunk, valószínűleg a 100-dik napom körül fogok átérni Spanyolországban, ami még két teljes hét.

A mai nap elég szokványosan indult, sétáltunk 14 kilométert az első városig Mosiacc-ig szakadó esőben. A város kifejezetten modernnek mondható rengeteg emberrel és autóval, gyorsan túl is mentünk rajta, most valahogy nem volt ehhez hangulatom. A következő 10 kilométert kerékpárúton sétáltuk le, ami elég nehezemre esett, bár az eső elállt, de ez a folyamatos aszfalt egyáltalán nem volt kellemes, szinte egész nap vízszintesen kellett haladni beton és aszfaltos utakon. A nap pozitívuma, hogy találkoztunk pár nagyon aranyos zarándokkal, akik szintén azt mondták, hogy a mai nap a legkellemetlenebbek közt van, jól van, akkor legalább magam megnyugtattam, hogy legalább nem én sokalltam be. Meg talán még az említésre méltó, hogy megkezdtem a hatodik zarándok útlevelet, bár a mai szakasz nem volt túl izgalmas, viszont elég sok pecsétet tudtam szerezni. Minden lehetséges helyre bemegyek pecsétért, legyen az városháza, templom, étterem vagy éppen egy kocsma, annyira népszerű a Camino a Franciák körében, hogy szinte mindenhol van speciális pecsét zarándokok számára. Estefelé még mentünk egy öt kilométert egy kellemes kis erdőig, ahol egy farakás mögött elrejtőzve építettük fel ideiglenes alvóalkalmatosságainkat. Botot leszúrtam a szokott módon, ráraktam a kagylómat, jelezvén, hogy nem hontalan csavargók vagyunk.

Reggelre megint vizesek voltak a sátrak, de én már meg se lepődtem ezen, lassan rutinszerűvé válik a vizes sátor összecsomagolása, majd nap közbeni felállítása kiszáradás céljából, na ez ma sincs másképpen. Tegnap napot gondoltam unalmasnak, hát a mai legalább ugyanannyira az volt, vagy nem jobban, kicsit gondolkodtam és rájöttem, hogy ez is mint minden más okkal történik, valószínűleg azért kapjuk, hogy egy kis szellemi próbatétel is legyen a sok fizikai után. Amint ez összeállt a fejembe, máris sokkal pozitívabban tudtam szemlélni az egész napot. Nem foglalkoztam semmivel, elfogadtam mindent, ahogy van. Gyönyörködtem a táj szépségébe, realizáltam, hogy milyen messze is vagyok otthonról és hogy ez mekkora nagy dolog. Itt vagyok egészségesen, teljesen felkészülve és átszellemülve, készen mindenre. Azt hiszem ez az a nap, amikor történt egy nagyobb változás bennem! A napló írása is más hangvételű lett, valahogy egyre kevesebb rutinszerű dolgot kezdtem írni, merthogy az már nem annyira fontos, inkább az érzések és az adott nap különleges eseményeit és gondolatait körmöltem le. Természetesen ma is sátorban aludtunk, de legalább egy kútnál meg tudtunk rendesen tisztálkodni. Sötét volt már, amikor a napló írásba belefogtam, de a húgomtól kapott zseblámpa mindig nagy szolgálatot tett, amikor korlátozottá váltak a látási viszonyok. Elalvás előtt persze megint elkezdett szakadni az eső, holnap akkor megint sárban totyogás lesz.

Iszonyatos felhőszakadásra ébredtünk, annyira esett, hogy azon gondolkodtunk inkább el se indulunk és pihenéssel töltjük a napot. Vártunk több mint 2 órát, mire kissé alábbhagyott, gyorsan össze is csomagoltunk és teljes esővédelemmel ellátva indultuk meg. Mire beértünk La Romien-be, már nem is esett, így meg tudtuk csodálni a sok macskás szobrot és szökőkutat. A kisvárosnak nagyon érdekes története van, amit a helyiektől tudtam meg. A középkorban kedvelt csemege volt macskahús a környéken, így egy idő után teljesen eltűntek, emiatt hónapok alatt teljesen elszaporodtak az egerek és a patkányok, amik sok betegséget hoztak magukkal. A városka sorsa szinte megpecsételődött, de egy nap feltűnt egy apáca, aki egy szekérrel több száz macskát hozott a városba. A cicák rövid időn belül levadászták és megették a rágcsálók nagy részét és mondhatni visszafoglalták a várost az embereknek. Ettől a naptól La Romien-ben minden macskát tisztelnek és szeretnek, ezért van tele minden macska szobrokkal. Arról is tájékoztattak, hogy már nem eszik senki macskát századok óta. Nagy cicasimogatás után hallottuk, hogy van egy nagyobb város Condom, ahol bizony fellelhető egy donativos szállás, úgy hogy elköszöntünk az emberektől és a szőrős kis négylábúaktól és tovább ballagtunk. Nagyon közel volt a szállás, 16 óra előtt be is estem, Arek nem akart maradni, de nekem minden ruhám koszos volt, sátram vizes és őszintén megmondva jól esne már egy ágyban aludni. Nem volt sok a mai táv, de úgy éreztem ma eddig kellett eljönnöm. Elköszöntem Arek-től, megtudtam hol lesz az alvóhelyem, lezuhanyoztam és kimostam mindenemet, közben a sátram rendben a kertben száradt. A szálláson sok zarándok volt, köztük németek, franciák, kanadaiak és olaszok, elég vegyes brigád, persze az is hamar kiderült, hogy honnan indultam, így miközben közösen elkészítettük a vacsorát, mesélnem kellett eddigi utamról. Nagyon kedves és nyitott volt mindenki, ahogy azt egy Caminos társoságtól elvárhatja az ember. Este még átjött pár fiatal a városból és hoztak sok alkoholt meg rendes hangtechnikát. Miután beüzemeltek mindent kezdetét vette egy hajnalig tartó zenés, táncos mulatság. Nem gondoltam volna, hogy ilyen élményem is lesz az út alatt, de nagyon jól éreztem magam, voltak pillanatok, amikor el is felejtettem, hogy hol vagyok. Elég sokat is ittam a buli vége kissé homályos lett, de még eltudtam botladozni az ágyamig, ahol eldőltem és körülbelül egy másodperc múlva már az igazak álmát aludtam.

Nehéz ébredés volt, de egy frissítő zuhany után összeszedtem magam és felkészültem az indulásra. Meglepően tapasztaltam, hogy valamikor este kimentem és összepakoltam a sátramat, ahogyan azt kell és a táskámra is felerősítettem. Ez az egész valahogy kimaradt, nem baj úgy látszik teljes alkoholos befolyáltság alatt is zarándok vagyok. Már majdnem 10 óra volt mire el tudtam indulni egy  kanadai párral is, akik szintén hasonló cipőben jártak, mint én. Délelőtt elbeszélgettem velük, de egy rövidebb úton akartak menni, így végül elváltunk. Egyedül folytattam az utat, számolgattam mennyi van még hátra, meg eszembe jutottak az otthoni dolgok is, ez valószínűleg a másnaposság miatt volt. Hosszú nap volt a mai, talán az állapotom miatt még hosszabbnak tűnt. Végig sűrű sötét erdőkben vonszoltam magam, azt hittem soha nem lesz vége és nem érek be Eauze-be, ahol egy olcsó camping van a táblák tanulsága szerint. Persze a végén megtaláltam a campinget a kanadaiakkal együtt, akikkel elfeleztem a költségeket, így kemény 3 euróért lett egy tökéletes füves hely. Arek-kel váltottam pár sms-t, hogy merre jár, valószínűleg holnap találkozok vele, mert nem messze sátrazik valahol. A városban bevásárlás közben feltűnt, hogy valami óriási buli van, mindenfelé eldobható sátrak és rengeteg ordítozó fiatal. A parkolók és a járdák is tele voltak autókkal, a város szinte meg volt bénulva. Gyorsan visszarohantam a táborba és elújságoltam mi a nagy helyzet, de már ott is hallható volt az őrület. A hangos zene persze egész éjjel szolt, de ez még a kisebb gond volt, a nagyobb az volt, hogy sok-sok részeg volt a camping területén, akik üvöltözve mászkáltak ide-oda. Nagyon remélem nem okoznak a sátramba vagy éppen bennem valami kárt az éjszaka folyamán, kellemetlen lenne. Csapdákat csak nem állítanék a sátram körül, ezért inkább csöndben próbáltam elaludni és bízni abban, hogy semmi atrocitás nem fog érni.