82. Bord – Gréalou 36km (2185) Június 27.

2014.12.07 17:35

A felhőszakadás hajnalig tartott, de megúsztuk szárazon az egész éjszakát. A sátram jól vizsgázott, belül tökéletesen száraz volt, viszont kívül tragikusan nézett ki, tiszta víz és sár lett. A nap nem látszott a felhőktől, valószínűleg ma még esni fog, így nem bíbelődtünk sokat, kiráztuk a sátrakat, amennyire tudtuk, összetekertük és vizesen ráapplikáltuk a túrazsákokra. Figeac egy elég nagy város, közzel 60 ezer ember él ott, a Camino útvonal picit bemegy a városba, majd egy másik hídon kijön, majd újból be az erdőbe. Mi erről az útról letértünk, mert állítólag sok érdekesség van a városban, meg még fel is kéne tölteni elemózsiával a csomagunkat, na meg nem ártana hírt adnom magamról. Ezt rendszerint úgy oldom meg, hogy Turista központokba, kávézókba használom a wifi-t, de többször előfordult, hogy hotelekbe kéredzkedtem be. Dél körül kisütött a nap, ennek annyira megörültünk, hogy a legközelebbi parkba felállítottuk a sátrakat és kifeküdtünk napozni. Körülbelül 30 perc elegendő, hogy teljesen kiszáradjanak. Volt egy rongyos térképünk egy heti útról, amit valahol kaptam, de csak eddig a városig szólt, így nem sok hasznát veszem már ezért azt gondoltam kidobom. Ahogy az a Caminon lenni szokott találkoztunk két spanyol hölggyel, akik épp visszafelé sétának egy útikönyvvel, ami nekik már nem jó, szóval adta magát a dolog és elcseréltük a könyveket, így mindenki jól járt. Négy óra felé indultunk tovább. Elhagytuk a nyüzsgő várost és egy kis erdős rész után hatalmas kukoricaföldeken lépdeltünk tovább a messzeségbe. Este 8 felé értünk be egy pár házikóból álló faluba, ahol vidáman beszélgető zarándokok ültek az egyik tornácon, amint megláttak már köszöntöttek is. Persze hamar kiderült, hogy honnan indultam, mert a hírem már megelőzött. Szállásért nem akartunk fizetni, így megengedték, hogy a kertbe állítsuk fel a sátrakat, de annyira kedvesek voltak, hogy a közös vacsorára meghívtak minket, sőt a zuhanyzót is használhattuk, amit őszintén szólva három nap elteltével nagyon-nagyon tudtam értékelni. Meleg ételtől jóllakottan, tisztán és illatosan másztam bele a sátramba. Gondtalanul csuktam le a szemem és bár nem tudom mi volt az utolsó gondolatom, de biztosan mosolyogva aludtam el.