11-20

2014.09.21 22:42

A kissé részeges pihenőnap után késő reggel indultunk csak el, szerencsére eső ma se esett, de elég nagy szél volt. Sok meleg ruhánk van, póló, pulóver és szél dzseki mindennapos viselet, még jó pár hétnek el kell telnie, hogy feleslegesek legyenek. Kezdetben a kijelölt út egy gát mellett haladt, majd miután eltávolodtunk a folyótól kisebb-nagyobb mezőgazdasági telepek következtek. Bezenyébe érve Attila ismerősei fogadtak minket vendégül, ott aztán kaptunk minden finomságot. Több órát is eltöltöttünk itt és csak késő délután indultunk tovább. Annyira elszaladt az idő, hogy megbeszéltük, hogy csak Rajkáig megyünk és csak holnap lépünk át a határon. A kisvárosban nehezen találtunk szállást, ami volt azt kissé drágának ítéltük. Egy idős házaspár majdnem kiürítette a garázsát, hogy ott majd átvészeljük az éjszakát, amikor végül találtunk egy helyet, aminek az árából tudtunk alkudni. A tulaj nagyon rendes ember volt, az egész házat a saját két kezével építette, sokáig beszélgettünk vele. Éjfél is elmúlt, amikor vízszintesbe helyeztük magunkat, ez volt az utolsó Magyarországon töltött éjszakánk.

2014.09.21 22:43

Kávéval és teával lepett meg minket a tulaj, ami remek ébresztő volt. Összeszedtük magunkat és elindultunk a hármas határ felé. Hamar odaértünk a határjelző kövekhez, ahol egy német kerékpáros lánnyal találkoztunk, ez azért érdekes, mert bár ellenkező irányba tartott mégis vagy háromszor összefutottunk vele a nap folyamán. A táj lényegében nem változott, napraforgó földeken és meg kisebb falvakon át vitt az út. Hatalmas szélgépek tarkították a tájat. Attila itt kicsit lemaradt, aztán utólag kiderült más irányba is ment, de végül Berg-ben újból találkoztunk. A városból kifelé menet már láttuk, hogy erős hegymenet következik. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de én rendesen éreztem, hogy a vádlim dolgozik, többször le is kellett lassítanom, végül azért felértünk a hegy tetejére, ahol egy nagy kilátó volt. A környék érdekessége, hogy rengeteg helyen voltak kihelyezett dobozok zarándokoknak, amiben némi reklámanyag és pecsét volt és teljesen szabadon lehetett vele garázdálkodni. Ezen kívül legalább 10 kilométerenként voltak hatalmas áttekintő táblák és térképek a környékről és arról, hogy merre is megy a JakobsWeg. (Szent Jakab út) Ebédszünet után megkezdtük az ereszkedést a hegyről. A jelek itt viszont hiányosnak bizonyultak, ennek köszönhetően meg annak, hogy semmi féle útikönyvvel nem rendelkezünk, el is tévedtünk. Még egy régi torony romhoz is elkeveredtünk, majd a környék teljes feltérképezése és helyiekkel való eszmecsere után nagy nehezen beértünk Wolfsthal-ba. A jelet nem találtuk meg még itt sem, kicsit ki is akadtunk, mivel se bolt, se benzinkút nem volt a városban, sőt a templom zárva volt és semmiféle egyéb tájékoztatás vagy iroda zarándokok számára nem volt megtalálható. Kis bolyongás után feladtuk a dolgot és úgy határoztunk, hogy továbbmegyünk Hainburgba, ami még jó 7-8 kilométer. Az hőmérséklet drasztikusan elkezdett hűlni miután lement a nap, ahogyan a szánk széle elkezdett lefelé hajlani. Teljesen sötét volt mire elértük a várost, először a vonatpályaudvart néztük meg, hogy tudunk-e ott aludni, de annyira kényelmetlen és mocskos lett volna, hogy inkább felmásztunk a várhoz. A vak sötétben csaptuk fel a sátrakat a sétáló ösvény és a vár közt. Annyira hideg volt, hogy közös megegyezéssel megittuk a még megmaradt pálinkát, aztán megpróbáltunk aludni. Egy sátorban aludtam Bálinttal, mert már körülményes lett volna mind két sátrat felállítani. Attilának jóval könnyebb dolga volt a két másodperces sátrával. Mivel eléggé közel voltunk a házakhoz és nem akartunk volna konfrontálódni a helyi erőkkel, megbeszéltük, hogy hajnalban, feltűnés nélkül tovább állunk.

2014.09.21 22:43

Nem sokat tudtunk aludni, soha többé nem alszunk együtt egy sátorban, egyszerűen kicsi a hely és iszonyat kényelmetlen, de legalább nem volt gond a hajnali ébredéssel. Kis felmelegítős torna után összecsomagoltuk a sátrakat és pirkadat előtt lementünk a városba. Szerencsére találtunk egy pékséget, ahol a kellemetlen éjszaka után friss pék sütivel jutalmaztuk meg magunkat. A pékség mosdóját minden tekintetben kihasználtuk, értem ezalatt, hogy fogmosás, cicamosdás és toalett használat is volt. Picit bizonytalan volt a további út, de nagyjából tudtuk mire számítsunk és kalandnak fogtuk fel a dolgot. Elindultunk hát Bécs felé, jutunk, amíg jutunk alapon. A jelzések teljesen követhetőek voltak innentől, nem értem tegnapi részen mért volt annyira elhanyagolva. A tegnapi közel negyven kilométer miatt ma több pihenőt is be kellett iktatni. A főutat kerülgetve, de nagy részben erdőségeken át sétáltunk, pár óránként kisebb települések voltak. Délutánra csúnya szürke és fekete fellegek takarták el a napot, szerencsére éppen Maria Ellend-be érkeztünk, amikor iszonyatos felhőszakadás vette kezdetét. A helyi kis templomba húzódtunk be az eső elöl, ahol találkoztunk Szilviával, aki még magyarul is tudott. Elmeséltük kik is vagyunk és honnan-hová tartunk, természetesen teljes döbbenet ült ki az arcára. A történet vége az lett, hogy elintézte, hogy a helyi hotelben kapjunk szobát reggelivel együtt. A költségeket a város papja állta, amit nem értettünk az elején, de biztosítottak minket, hogy ne foglalkozzunk semmivel, inkább fürödjünk és pihenjünk egy nagyot. Kétszer nem kellett kérni, fáradtak és mosdatlanok voltunk. A kedves hölgytől mindenki kapott egy-egy ajándékot, majd úgy váltunk el, hogy szinte ő hálálkodott, hogy találkozhatott velünk.

2014.09.21 22:44

Teljesen kipihenve ébredtünk a kényelmes ágyakban, felfrissülve mentünk le az ebédlőbe, ahol igazi osztrák reggeli várt minket. Teli gyomorral, jókedvűen 9 után indultunk tovább Bécs felé. Valószínűleg egész éjszaka szakadt az eső, mert minden nagyon vizes volt, hála az égnek, hogy nem kint töltöttük az éjszakát. Hamar elértünk a Duna mellé, amivel párhuzamosan ment a JakobsWeg. Az idő rendesen melegedi látszott, olyannyira hogy már egy póló is elegendő volt. Ezen a szakaszon is találtunk nem teljesen egyértelmű jelzéseket, minek köszönhetően jó párszor eltévedtünk, de az irány nagyjából megvolt és a rengeteg felettünk egy irányba elszálló repülőgép is segített tájékozódni. Volt pár nagyon vadregényes erdei szakasz és persze iszonyatos nagy sár. Bozótosból ki, bozótosba be, majd derékig érő gazon át haladtunk, jelzések hiányában. A három dzsungelharcos végül egy kerékpár útra ért ki, ami úgy festett egészen Bécsig vezet. Kicsit rendbe szedtük magunkat, mert úgy néztünk ki mint akik épp túléltek egy repülőgép szerencsétlenséget és épp most másztak ki a roncsok közül. Bécsben lakik Anna, aki Attila ismerőse és aki felajánlotta, hogy nála eltölthetünk egy éjszakát. Az irány meg van, a probléma ott volt, hogy Anna bizony Bécs északi részén lakik, mi meg majdnem dél felől közelítettük meg a várost. Majdnem négy egész órába telt mire végigverekedtük magunkat a városon, a talpa rendesen fájt mindenkinek a végére. Sima dzsungel után beton dzsungel, de a nap végére megvolt a megérdemelt jutalom. Anna szuper vacsorát készített nekünk és kellemes otthoni hangulatot teremtett. Megtudtuk, hogy holnap valami ünnepnap van és szinte minden zárva lesz és nem zavarná, ha maradnánk plusz egy napot, így még Bécset is körbe tudnánk nézni. Maradtunk.

2014.09.21 22:45

Sokáig aludtunk, interneteztünk, filmet néztünk, nagyokat ettünk, kellemes pihenő nap volt. Kicsit agyaltunk rajta, hogy ilyen hamar még egy pihenőnap, de minek és hova akarunk rohanni? Az se biztos, hogy végig tudunk menni, egyszerűen el kell fogadni mindent, amit az út ad nekünk. Most lehetőségünk van még több energiát gyűjteni és különben is nem tudjuk mikor lesz rá mód, hogy plusz egy napot legyünk valahol. Odaérünk, amikor odaérünk. Ennyi. Délután felkerekedtünk és jó pár érdekes dolgot megnéztünk Bécsben, többek közt a kastélyokat, őrtornyokat és a csodálatos parkokat. Nagyon rendben van ez a város, sok mindenben hasonlít Budapesthez, elég sok képet is készítettünk. Este még néztünk valami filmet, majd mindenki elaludt. Végeredményben hasznosan töltöttük ki ezt a napot is. Jelzések egyáltalán nincsenek Bécsbe, vagyis nem találtunk, szóval tanácsos egy idegenvezetés. Holnapi terv az, hogy átmegyünk Bécs nyugati oldalára, ott is lesz valaki, akinél alhatunk és csak holnapután hagyjuk el a várost.

2014.09.21 22:45

Másnap Attila korábban lelépett, mert magának ő is egy másik praktikusabb táskát meg szandált. Megvártuk, ebédeltünk és csak kora délután sikerült rávenni magunkat az indulásra. A táv mindössze 13 kilométer volt, de mivel városon át megyünk továbbra is, elég sok látnivaló volt, amivel ment az idő. Az utolsó szakaszon már külvárosi kerékpárúton haladtunk. Találkoztunk is vendéglátónkkal és barátaival már séta közben, mert elénk jöttek, sőt még hazai pálinkát is hoztak nekünk, úgy nézz ki ez az út a pálinkázásról fog szólni. Még a végén azt gondolják, hogy masszív alkoholisták vagyunk. A helyszínre érve vacsora és nagy iszogatás vette kezdetét. Elég sokan voltunk, jó kis házibuli hangulat volt, nem is gondoltam volna, hogy féléves zarándoklaton ezt is meg fogom élni. Eddig is sejtettem, hogy kapunk majd hideget és meleget, de ez eléggé meglepetésként ért. Az alkoholfogyasztást nagyjából próbáltam mérsékelni, ugyanis holnap rendesen kell folytatni azt, amibe belevágtunk.

2014.09.21 22:46

Viszonylag egész korán keltünk fel a sok alkohol ellenére is. A városból kiérve egy hegynek indultunk neki, aminek Troppberg volt a neve és 542 méter magas, a tetején egy magas fém kilátó helyezkedik el. Picit megpihentünk, majd Bálint és én kicsit előre mentünk, mert Attila lába fájt és lassan tudott csak haladni. Hatalmas és roppant sűrű erdőn kellett átvágni, ahol persze újból sikerült eltévedni annyira, hogy Attila valahol elénk került. Sok egyéb turista útvonal is keresztezte a JakobsWeg-et, ami néha eléggé megtévesztő volt. Pár kisebb falút elhagyva még egy nagyobb erdő következett, de ez legalább nem volt annyira sűrű. A szél felerősödött és szemerkélt az eső. Egyik városban találtunk egy nagyobb boltot, ahol magunkhoz vételeztünk annyi alapanyagot, hogy egy napra elegendő szendvicset le tudtunk gyártani. Szemerkélő esőben indultunk meg egy nagy tisztás felé, de persze azt nem sejtettük, hogy hol fogunk aludni. Egy órával később kaptam egy sms-t Attilától, hogy talált egy donativo-s szálláshelyet egy kis falucska szélében. Sötétedés előtt értünk be Siegersdorf-ba, ahol egy sziklán egy pár fémből készített bakancsot pillantottunk meg. Na, nagy eséllyel ez lesz az említett hely. A szállás egy faházikóban volt, amit direkt erre a célra építettek, természetesen fullosan berendezett volt, sok –sok zarándok ereklyével, térképekkel, könyvekkel és persze vendégkönyvvel. Fürdés után alaposan körbenéztünk az épület felső szintjén.  Az emeleten kényelmes matracok voltak, amit rövid időn belül be is foglaltunk és másodpercekkel később már az igazak álmát aludtuk.

2014.09.22 12:33

Reggel finom reggeli után közös fotózás volt és persze megcsodáltuk a környéket világosban is. Az elmúlt három napban minden éjszaka esett az eső, reggelre szerencsére felszakazodik a felhőzet, bár a napocskát már rég nem láttuk. A gond csupán az, hogy félelmetesen nagy sárban kell taposnunk mindennap és persze, hogy nem lehet csak úgy bárhol megpihenni. Csodálatos tölgy és fenyőerdőkön sétáltunk át érintve pár kisebb falucskát. A települések határában mindig van tájékoztató tábla és pecsételő lehetőség. Szimpatikus, hogy ennyire odafigyelnek a kis kósza zarándokokra. Pocsolyákat és traktor keréktől felgyülemlett sáros részeket kerülgetve egész gyorsan haladtunk. Laza csevegéssel könnyedén elrepült az idő, fel se tűnt és már késő délután volt. Herzogenburg közelében megláttunk egy hatalmas kolostort, ahol állítólag lehet aludni ilyen fajtáknak, mint mi vagyunk. Keresztülvágtattunk a kerten és leültünk egy padra. Attila bevetette német nyelv tudását és rövid időn belül egy pappal tért vissza. Csodálattal üdvözölt minket és beinvitált a kolostorba. Hatalmas épület volt, a folyosón 1700-as évektől kezdve a kolostor vezetőinek életnagyságú festményei voltak egymás után. Az utolsó dátum 2008-as, egy ideig néztem a képet és az ábrázolt főpapot, majd miután bevezettek minket az ebédlőbe a kép szinte életre kelt, ugyan az a ruházat és beállás, mintha lelépett volna a festményről. Kicsit zavartan leültünk az asztalhoz. Tátott szájjal néztünk körbe, hogy hova is csöppentünk. Körülöttünk elég sokan voltak az asztalnál. Pár perc múlva szolgálok jöttek és mindenféle finomságot raktak le az asztalra, sőt azt is megkérdezték milyen bort szeretnénk fogyasztani a vacsora mellé. Felváltva kérdezgettek minket az útról és a terveinkről, szerencsére voltak, akik tudtak angolul is. Rendesen tele ettük magunkat. Késő este volt már amikor megmutatták a szobánkat és amikor rákérdeztünk, hogy mennyibe is fog ez fájni nekünk, csak legyintett a pap és azt mondta, hogy ők érzik magukat megtisztelve , hogy találkoztak velünk és hogy eszünkbe se jusson ilyen.

2014.09.22 12:34

Az ágyak olyan kényelmesek voltak, hogy egyszer se ébredtem fel, pedig elég éber alvó vagyok. Hét óra magasságában meginvitáltak minket misére, amire a többiek elmentek, de én még kicsit élveztem a paplan alatti meleget. Nyolc órakor közös reggeli mellett megtudtuk, hogy nem messze innen van egy apátság, ami szintén szokott zarándokokat fogadni. Ezután jött a slusszpoén, a ez egyik pap befizetett minket egy idegenvezetéses kolostor körbejárásra a lezárt területen. Természetesen éltünk a lehetőséggel. Majdnem dél volt, amikor elindultunk, de annyira rendesek voltak, hogy még oda is szóltak az apátságra, hogy három szimpatikus fiatalember arra felé tart. Attila lába nagyon fájt, olyannyira, hogy a végén már csalánnal csapkodta, lehet nem is baj, hogy ilyen rövid lesz a mai nap. Menetközben találtunk egy magas többszintes zárható kilátót, ahol egyébként simán el lehetett volna tölteni egy éjszakát. Pár fotó elkészítése és pihenés után tovább álltunk. Hamar megtaláltuk az apátságot, ahol egy kedves nő átvezetett minket egy gyereknek fenntartott épületbe, ahol sok játék, könyv és jelmez volt, de persze a hátsó szobába afféle pihenőszoba ágyakkal. Ez a hely is teljesen ingyenes volt nekünk. Csak kamilláztunk, hogy ilyen hogy lehet. Csináltunk vacsorára finom rántottát 12 tojásból, amit hamar befaltunk, majd az utolsó korty megmaradt pálinkával leöblítettük. Attila lába nem lett jobb, azt mondta lehet, pár napot itt maradna pihentetni.

2014.09.22 12:35

Reggel Bálint csinált rántottát a maradék tojásból. Attila marad, mi viszont úgy döntöttünk, hogy haladunk tovább, mivel ki volt számolva az időnk és még, ha a GR10-et is akarjuk, nem fér bele ennyi pihenőnap, pláne, hogy már így is több volt, mint eredetileg terveztük, majd beér minket valahol. Elbúcsúztunk és nagy lendülettel elindultunk Göttwik apácazárda felé, ami egy magas hegy tetején helyezkedik el. Nagyon meredek ösvényen vezetett fel az út, rendesen megizzadtunk mire felértünk. A zárda után meredek lejtő következett. Éppen arról beszélgettünk, hogy egy túrázóval se találkoztunk még, mióta átléptük a határt, amikor két túratáskás srácot pillantottunk meg az egyik pihenőhelyen. Kiderült, hogy asztrofizikusok és hétvégenként szoktak túrázgatni az osztrák Camino szakaszain. Elmondásuk szerint igen ritka, aki végigmegy az országon, rendszerint 3-4 napot szoktak menni egyhuzamban a zarándokok. Rendesen dobtak egy hátast, amikor elmeséltük a mi terveinket. Pár óra múlva lehagytuk őket és többet nem is láttuk újdonsült fizikus barátainkat. A terep elég kemény volt ma, szinte csak felfelé vagy lefelé kellett menni, szintkülönbség a táblák tanulsága szerint több mint 700 méter volt. A sűrű erdőből kiérve egy tisztáson volt egy pici falucska és a szélén, egy magas dombon egy nagy apácazárda. Eleinte senkit nem találtunk, de végül bejutottunk. Mondanom se kell, itt is kaptunk vacsorát és szállást teljesen ingyen, valamint találkoztunk egy magyar lánnyal, akinek a kocsija tele volt promóciós csokoládéval és persze ragaszkodott hozzá, hogy egy nagy részét vigyük magunkkal, ezzel támogatna minket. Nagy durcásan ebbe is beleegyeztünk, mert a zarándok mindent elfogad, amit az út ad, legyen az jó vagy rossz. Esetünkben általában jó dolog. Elalvás előtt azért beugrott még a tábla képe, amit a sötét erdő szélén láttunk, pont amerre holnap mennünk kell, baljóslóan lebegett a szemem előtt a figyelmeztető kiírás: WARNING: DO NOT FEED THE BEARS!