31-40

2016.08.29 13:34

Mikor felébredtem, kitöröltem a csipát a szememből és kimásztam a fürdőbe. A többi zarándok már lelépett korábban valószínű, ugyanis egyedül voltam az épületben. A tulaj meghagyta, hogy az utolsó, aki elhagyja a szállást az zárja be az ablakokat és az ajtót és a kulcsot dobja be a postaládába. Így is tettem. A kezdeti borús idő aztán egyre jobb lett, tíz óra felé ki is sütött a nap, szóval egyre vidámabban szedtem a lábaimat. A terep is nagyon változatos volt, folyók, homokos partok, kisebb-nagyobb falucskák és persze meglepően magas emelkedők és lejtők. Egész nap nem láttam egy darab embert se, aki sétált volna, de ez így volt tökéletes, kicsit tudtam a saját gondolataimmal lenni és élvezni a túrázást. Az egyik homokos partra kisétálva ebédeltem, majd picit mezítláb mászkáltam a homokban, fantasztikus érzés volt idén először tengerparton lenni. A nap folyamán volt pár autó, ami lelassított és Buen Caminot kívánva tovább hajtott, ez nagyon jól esett, a másik úton ez nagyon nem jellemző már. Sok kellemes élménnyel lettem gazdagabb a mai napon és ezt csak tetőzte az, hogy a szállás Betanzos-ba nagyon fullos volt, jó felszerelt modern épület, afféle zarándok paradicsom. Nem voltak sokan rajtam kívül, talán úgy egy tucat ember és mindenki nagyon jól el volt magában. Találkoztam Sarlotte-al, aki Németországból csak az Inglés út miatt jött ide, bár tervez lemenni Finesterre-ig, de még nem biztos benne. Este még jól bevásároltunk együtt és csináltam egy nagy adag salátát és naplóírás közben szépen elpusztítottam.

2016.08.29 13:35

Sarlotte-al együtt indultunk és szinte egész nap beszélgettünk, fel se tűnt mennyit sétáltunk. Átbeszéltük az élet nagy dolgait, kezdve az otthoni dolgoktól egészen a migráns problémáig, mivel nem követek soha semmilyen médiát, sok új dolgot tudtam meg. Lágy szellő fújdogált egész nap, picit hűvös is volt, de ezektől eltekintve egy könnyű nap volt. Pár húzós emelkedő után megálltunk kifújni magunkat, majd ugyanolyan lendülettel mentünk is tovább. Nagyon különleges ez az út a maga nevében, ezekről nehéz írni, készítettem sok fotót, de ez sem adja vissza a különleges hangulatot. Épp leszakadt az ég, amikor beértünk Bruma-ba, ami egy olyan kis falu, ahol van mindössze öt épület és egy bár. A szálláson persze nem volt internet lehetőség, ez a hely lényegesen szegényesebb volt, mint az előző, ezért a bárba mentem és onnan loptam a biteket. Egész éjszaka szakadt az eső, ami jó jel, mert valószínűleg akkor reggelig kiesi magát és verőfényes napsütésben ugorhatok neki a maradék közel negyven kilométeremnek Santiago-ig.

2016.08.29 13:36

Reggel hatkor ébresztő keltett fel, gyors reggeli, elbúcsúzás Sarlotte-tól meg a többiektől és már kint is voltam az utcán. Elég hűvös volt, de emiatt csak még gyorsabban haladtam, hogy biztosan ne fázzak. Sok mezőgazdasági területen vitt keresztül az út, de érintettem pár erdőt is. Úgy tíz óra körül az egyik sűrűből kiugrott pár őzike alig pár méterre tőlem, én persze megálltam és csodáltam őket, de elég hamar megéreztek és már iszkoltak is. Eseménytelen volt az út a nagyvárosig Sügiero-ig, ahol azt hittem, hogy körülbelül a mai út felénél vagyok, de két falat között újraszámoltam és kiderült, hogy már több mint huszonhat kilométert megtettem és még dél se volt. A kajám teljesen elfogyott és vasárnap révén minden zárva volt, így majd csak Santiago-ban van esély némi elemózsiához jutni. Nem is bíbelődtem sokat, hamar kisétáltam a városból és a célegyenesbe fordultam. A mai nap mindössze egy fiatal párral találkoztam, akik szintén oda tartottak ahová én, de eléggé maguknak valók voltak, úgyhogy lehagytam őket. Érdekes volt északról beérkezni Santiago-ba, mert egy hosszú unalmas ipari részen kellett átmenni, majd egy kertvárosi lakónegyeden, végül pedig a központi buszpályaudvar mögül értem el a város már ismerős részeit. Hívtam Máriát, hogy merre vannak, majd gyorsan oda is mentem. A találkozó helyszíne a zarándokiroda volt, ami idén egy teljesen új helyre költözött, de ez egy nagyobb, szebb épületben van, ahol kényelmesen lehet pihenni és várakozni a Compostelara. Jómagam nem váltottam ki, mert tervek szerint még visszatérek ide és addig felesleges cipelnem azt a hengert, amit adnak a papírhoz. Beálltunk a sorban és negyed óra várakozás után már mi jöttünk. Miután mindenki megkapta, elsétáltunk a Seminario Minor-ba, ahol már nekem is foglaltak egy ágyat korábban, becuccoltam, lezuhanyoztam, majd együtt visszamentünk a katedrális elé, ahol megszületett egy rakás csoportkép. Sok ismerősbe botlottunk, valahogy ezen a helyen mindig össze lehet futni az út során megismert emberekkel, valahogyan ez rendeltetésszerű. Sötétedés előtt visszaértünk a szállásra, majd közös nagy vacsorázás és lazulás volt a program. Holnap együtt folytatjuk az utat az óceán felé.

2016.08.29 13:36

Hajnali kettőig fent voltam és Elvira-val beszélgettem, majd rövid alvás után hét előtt keltünk fel, szóval nem voltam éppen a legkipihentebb. Kicsit szomorú a mai nap, mert Nicola már nem tart velünk, mert a repülőjegye holnap reggelre szól, valamint a megismert zarándokok többsége is csak eddig jött. Könnyes ölelkezések és hosszas búcsúzások miatt csak tíz óra felé indultunk kifelé a városból és még akkor is elég lassan haladtunk, sok helyen megálltunk, valószínűleg már leeresztettek az emberek, nem érzik a nagy hajtást, remélhetőleg ezzel mások is így vannak és nem lesz gond a szállásoknál. Mesélték, hogy rettenetesen sok ember volt az elmúlt három napban és, hogy igen jó döntést hoztam azzal, hogy másik úton érkeztem ide. A jelző kövek szépen kilométerről-kilométerre jelezték, hogy mennyi van még hátra az óceán partig. Az egyik tisztáson meg is mutattam nekik, hogy tavaly hol állítottam fel a sátrat. Negreira-ba beérve az első albergue-be bevágódtunk, ahol lett is mindenkinek hely. Finisterre-ben is intéztem szállást Arankánál a Por Fin-be mindenkinek, úgy hogy holnap után ráérünk megérkezni, nem kell igyekezni. A holnapi nap viszont egyenlőre ködös, sőt még lehet esős is lesz, ugyanis az előrejelzés alapján holnap egy újabb hatalmas viharfelhő közeledik Galicia felé.

2016.08.29 13:37

Hunorral úgy döntöttünk, hogy ma kicsit a saját tempónkban megyünk ezért lehagytuk a többieket, ennek több oka is volt, egy részről így biztosan lesz szállás, mert korábban odaérünk, a másik, hogy megint lógott az eső lába, amiből már nagyon elegünk volt és így talán megússzuk. Szépen haladtunk, beszélgettünk, amíg össze nem futottunk Zsolttal a svájci magyarral, innentől hárman ugyanolyan sebességgel. A terep nem okozott nagy meglepetést, hisz már negyedik alakalommal teszem meg ezt a távot. Ebédidőre értünk Ponte Olveira-ba, ahol egy nyolc férőhelyes donativos szállást foglaltunk le a csapatnak, ugyanis már csak ennyien vagyunk. Nagyon hűvös volt a mai nap, első dolgunk az volt, hogy a fűtést bekapcsoltuk és maximumra állítottuk. A bárban a találkozás örömére elfogyasztottunk egy felest, majd egy hatalmas Tortilla szendvicset ettünk, amíg meg nem érkeztek a többiek. Elvileg holnap elérjük a világ és egyben a közös út végét, ahol mindenki tervez pár napot eltölteni és rendesen megünnepelni a megérkezést. Konkrét terv nincs ez illetően, de majd spontán összehozunk valamit. Este megint óriási felhőszakadás volt, de ezen már szerintem senki nem lepődött meg, azon viszont igen, hogy levágta a biztosítékokat egy villám és a fűtés híján piszok hideg lett pillanatok alatt.

2016.08.29 13:37

Éjszaka visszakapcsolódott a fűtés, de reggeli ébredésre megint nagyon hideg lett, valószínűleg hajnalba megint bedöglött és nem jelezte senki, mert ugye mindenki aludt. Takaróba bugyolálva fogyasztottuk el a reggelinket a kanapén, majd szépen lassan elindultunk. Ez az utolsó sétálós nap együtt, gondoltuk, hogy együtt kéne maradni, de valahogyan annyira jó volt a tegnapi nap, hogy gyorsabban mentünk, hogy ma is így tettünk. Hunor, Zsolt és én rákapcsoltunk és meg sem álltunk Cee-ig, persze azért elkészült a kötelező fotó az útválasztó jelzőköveknél. A városba érkezés előtt kitisztult az idő, és már a hegyekről látszódott a végtelen óceán, mindenki most érezte igazán, hogy tényleg mindjárt vége a több mint egy hónapos gyaloglásnak. A városban bevásároltunk, majd több zarándokkal együtt megettünk szinte mindent, ami nálunk volt ebéd gyanánt, majd kis pihenőt követve felkerekedtünk a maradék tíz kilométerre. A parton mezítláb sétáltunk Finisterre-ig, fantasztikus érzés volt kicsit belesüppedni a lágy homokba, valamint érezni az óceán hideg sós vizét. A magyar albergue-be négy körül értünk be, a többiek jó egy órával később. Mindenki kipakolt, majd nekiláttunk elkészíteni a vacsorát, de elfogyasztását csak a naplemente után terveztük. Jó nagy csapattal mentünk fel a világítótoronyhoz, ahol leültünk a sziklákon ugráló kecskék mellé, majd megcsodáltuk a lenyugvó napot. Az arcokon végtelen nyugalom és öröm látszott, mindenki megérkezett a világ végére, ahol bár vége a Camino-nak, de életünk egy új fejezete kezdődik. A nap nélkül hamar hideg lett, ezért viszonylag gyorsan és már nagyon éhesen szaladtunk vissza a szállásra, ahol várt már minket a finom vacsora. Holnap búcsúzunk.

2016.09.02 23:38

Hatalmasat aludt mindenki és mivel nem kellett elhagyni időre a szállást, nem is keltünk korán. Szépen ráérősen, kényelmesen megreggeliztünk, majd a közeli ruhaboltba mentünk venni mindenkinek afféle hippi-szerkót. Készítettünk sok-sok fotót, majd lassan a többiek elkezdtek készülődni, mert autóval mennek át Muxia-ba, mivel már nincs egy egész napjuk és még ott is körbe akarnak nézni. Tíz órakor meg is jött a jármű, kinyitotta az ajtókat, bepakoltuk a táskákat, majd hosszú ölelkezős búcsúzás volt, majdnem pár könnycsepp is kibuggyant. A közös utunknak ezennel vége. Hunor később indult gyalog és vitte magával egyikük bakancsát is, amit véletlenül itt felejtettek. Ebéd után Zsoltal felmentünk az Ingó-kövekhez, amit egészen hamar megtaláltunk, majd a hegy másik oldalán lemászva a Hippi partra értünk, ahol egészen naplementéig hédereztünk a homokban. A naplemente csodálatos volt, bár itt az óceán parton mindig csodálatos. Szürkületben értünk vissza Arankához, gyors vacsora, majd esti beszélgetés, valamint megterveztük, hogy holnap gyalogosan hogyan érjünk egy Muxia-ba. Késő este még egyeztettem Valentinnal telefonon, hogy hol és mikor csatlakozik hozzám a GR 10-en, ha minden jól alakul következő hónap elején akár már indulhatunk is.

2016.09.03 21:29

Az idő tökéletes volt, napfelkelte után neki is indultunk az útnak, sok meglepetés valószínűleg nem lesz, hisz ezt a szakaszt is már háromszor megcsináltam korábban, de annyira tetszik a környezet és az út, hogy nem hagynám ki. Trópusi dzsungelhez hasonlító táj és az illatok felejthetetlenek, minden másodpercet élveztem. Nagy tempót diktáltunk, fél kettő előtt már el is értük a falucskát és a Delfin albergue-t, ahol már nagyon vártak minket. Volt pár magyar, akikkel mászkáltunk délután mindenfelé és estére nagy közös naplementenézést terveztünk, de a borús idő miatt ez elmaradt ezért nagy közös főzőcskézést lett belőle. Pár napot itt is el akarok tölteni, mert az útitársam, mint kiderült csak június 4-én ér Franciaországban és mivel együtt akarunk neki indulni a Pireneusoknak, kénytelen vagyok pár napot várakozni valahol. Erre nem is jut az óceánnál jobb ötlet az eszembe. Nagy közös evészet volt este, az asztalnál csak magyarok ültek, mindenki más már az igazak álmát aludta.

2016.09.03 21:29

Nagyon pihentető éjszakám volt, talán még eddig az út alatt sehol nem aludtam ennyire jól. Nagy tál müzli közben egy laptopról megnéztem és válaszolgattam a sok e-mailre, majd pár érdekes elmaradt videót is megnéztem. Az elmúlt jó pár nap fotóit is kiválogattam, meg persze posztoltam is. Délben lencsefőzés, sőt Rózsa még csinált nagyon finom fánkot is nekünk, amit a fiával Bálinttal és Zsolttal pusztítottunk el. Délután kimentem a sziklákhoz és elnézegettem a hullámokat, ezt a látványt nem lehet megunni. A faluban valami rendezvény volt, hangos zene szólt egész nap, növényeket szórtak szét az utcán, a lényegről persze lemaradtam, de a díszítés nagyon szép volt. Mire visszaértem újabb magyarok érkeztek, akikkel este már pár bor társaságában megcsodálhattuk végre a naplementét.

2016.09.04 11:43

Újabb nyugis éjszaka volt, minek hála sok energiával ébredtem. Első dolgom az volt, hogy kifutottam a világítótoronyig, majd a sziklákon ugrálva és mászva jöttem majdnem teljesen vissza a félsziget nyugati partján. Visszaérve Zsolt és még két magyar zarándok csatlakozott hozzám és a környék eddig ismeretlen részeit fedeztük fel, felmásztunk az adótoronyig, meg keresztülmentünk egy furcsa erdőben, majd kisebb tisztásokon, végül körbe a sziklás oldalról értünk vissza a faluba. Kora délután az albergue-nek forgattunk egy dokumentumfilmet, amiben statiszta és mellékszereplőként is szerepelek, majd elvileg valamikor ősszel lesz látható. Szóba került a Camino dos Faros, ami más néven a világítótorony túra, ez nekem teljesen új volt, de már az elején megtetszett az ötlet. Az út kétszáz kilométer hosszú, szinte végig a parton Malpica és Muros között, a táj valami meseszép lehet, szóval el is határoztam, hogy a Camino del Norte után ezt is megcsinálom. Negyven nap telt el, de még nagyon messze van az idei utazásom vége, sőt az igazi nagy kaland még csak most fog kezdődni, mivel a GR10 meghódítása már csak napokra van tőlem. A többiek viszont holnap indulnak hazafele, ezért ez az utolsó közös vacsora ideje, meg persze a búcsúzásé is, mert a kora hajnali busszal indulnak. Holnap reggel én is felkerekedek és visszahangolódás képen visszasétálok Santiago-ba. egy kis Coruna kitérő után el fogok repülni Barcelona-ba, majd onnan valahogyan Franciaországba Pergignan-ba, de hogy jön majd össze a sztrájk miatt az egyenlőre kérdéses, mindenesetre izgalmasnak ígérkezik. Az igazi nagy kaland csak most kezdődik, komfort zónától még távolabb, jelzett utat elhagyva irány az ismeretlen!