Újabb nyugis éjszaka volt, minek hála sok energiával ébredtem. Első dolgom az volt, hogy kifutottam a világítótoronyig, majd a sziklákon ugrálva és mászva jöttem majdnem teljesen vissza a félsziget nyugati partján. Visszaérve Zsolt és még két magyar zarándok csatlakozott hozzám és a környék eddig ismeretlen részeit fedeztük fel, felmásztunk az adótoronyig, meg keresztülmentünk egy furcsa erdőben, majd kisebb tisztásokon, végül körbe a sziklás oldalról értünk vissza a faluba. Kora délután az albergue-nek forgattunk egy dokumentumfilmet, amiben statiszta és mellékszereplőként is szerepelek, majd elvileg valamikor ősszel lesz látható. Szóba került a Camino dos Faros, ami más néven a világítótorony túra, ez nekem teljesen új volt, de már az elején megtetszett az ötlet. Az út kétszáz kilométer hosszú, szinte végig a parton Malpica és Muros között, a táj valami meseszép lehet, szóval el is határoztam, hogy a Camino del Norte után ezt is megcsinálom. Negyven nap telt el, de még nagyon messze van az idei utazásom vége, sőt az igazi nagy kaland még csak most fog kezdődni, mivel a GR10 meghódítása már csak napokra van tőlem. A többiek viszont holnap indulnak hazafele, ezért ez az utolsó közös vacsora ideje, meg persze a búcsúzásé is, mert a kora hajnali busszal indulnak. Holnap reggel én is felkerekedek és visszahangolódás képen visszasétálok Santiago-ba. egy kis Coruna kitérő után el fogok repülni Barcelona-ba, majd onnan valahogyan Franciaországba Pergignan-ba, de hogy jön majd össze a sztrájk miatt az egyenlőre kérdéses, mindenesetre izgalmasnak ígérkezik. Az igazi nagy kaland csak most kezdődik, komfort zónától még távolabb, jelzett utat elhagyva irány az ismeretlen!
"Life begins at the end of your comfort zone"
