41-50

2016.09.23 10:14

A legtöbben már elmentek, amikor felébredtem, de voltak, akik még fel sem keltek. Alaposan bereggeliztem, elköszöntem mindenkitől és elindultam a faluból kifelé az úton Santiago felé. Három napos út lesz, majd lesz még egy napom, mert a repülő Barcelona-ba csak július 3-án indul, szóval nem kell sietni sehova, csak szép kényelmesen. Az út ismerős, de jó párszor eltévedtem, mert nem egyszerű a jeleket visszafelé követni, utólagosan is köszönöm annak a léleknek, aki kék nyilakkal jelölte a visszafelé irányt, igaz nem annyira jó, mint a sárgák, meg nem is annyira gyakoriak, de legalább van valami. Dumbria-ba beérve eleredt az eső, behúzódtam egy buszmegállóba és jobb híján megebédeltem. Rövid kis felhőszakadás volt, hamar elvonult. A maradék tizenegy kilométert délután három óráig letudtam, szerencsére még jutott szabad ágy is az albergueban Olveira-ban. Korán volt és nem sok látni való van ebben a kis falúban, ezért a táskámmal és a hálózsákommal foglalkoztam. A vállpánt alsó része dörzsöli a lenti rögzítőket, ezért ragasztószalaggal és gézzel orvosoltam a problémát, így nem valami szép, de legalább praktikus és a további kopást megelőzi. A hálózsák problémája egyszerűbb volt, egyszerűen kiszakadta madzag vége a fejrésznél és emiatt nem lehetett összehúzni. Ezt úgy oldottam meg, hogy kitartó munkával centiről centire visszavezettem a madzagot, volt vagy negyed óra, aztán a késsel vágtam egy új lyukat, majd azon is átfűzve megkötöttem alaposan. Ez se egy kifinomult megoldás, de adott körülmények között nem jobb ötletem. Sajnos ilyen hosszú utakon bizony használódik a felszerelés, pláne, hogy már több éve használom őket. A szerelési feladatok után elnéztem a bárba, ahol neteztem kicsit és elfogyasztottam egy könnyű vacsorát is, majd sötétedéskor visszamentem és kényelembe helyeztem magam a megjavított hálózsákomba.

2016.09.23 10:14

A mai nap nem történt igazából semmi érdekes attól eltekintve, hogy valami rengetegen jöttek velem szemben egész nap. Párszor már megjártam ezt a részt visszafelé, de ennyi embert még nem láttam. Az út követése emiatt nem is okozott problémát, mert mindig láttam zarándokokat szemben, így minden probléma nélkül tudtam haladni. Az idei szakasz középső része picit unalmas volt a sok mezőgazdasági terület miatt, meg persze amiatt, hogy több ízben meg tudtam őket csodálni, de ettől eltekintve jó kedvem volt. Sok emberkével elbeszélgettem, akik a tiszteletköröket letudva, rendesen belekérdeztek, hogy honnan-hova is szándékozom eljutni, sőt voltak olyanok is, akik a tetoválásomat fotózták le. A városba beérve ugyanott lett fekvőhelyem, ahol idefelé jövet, teljesen jó kis hely és persze van gyors internet. Sajnálattal vettem észre, hogy kemény tízen két eurós lábbelimen két hatalmas lyuk tátong, de mindennek a jó oldalát kell nézni, nagyon olcsó volt, mentem benne majdnem ezer kilométert már és legalább most rendesen szellőzik. Amikor már kilépek belőle, vagy leesik a lábamról, akkor majd eldobom, addig viszont megyek benne. Bevásároltam és éppen a vacsora elkészítésébe kezdtem, amikor egy francia csapat éppen körbekérdezgetett mindenkit, hogy nem-e éhes, mert kétszer annyi kaját készítettek, mint amennyit meg tudtak enni. Szerencsére vegetáriánus, ezért nagy örömmel és hálával ültem le többedmagammal az asztalhoz és láttunk neki az elpusztításához. A saját vásárolt elemózsia meg jó lesz majd holnapra. Elalvás előtt még készítettem egy posztot, picit videóztam, beszélgettem pár barátommal, megírtam a mai naplóbejegyzést, majd lehunytam a szemem.

2016.09.23 10:15

A mai napot nagyon lazára vettem, mivel a táv se sok és egymagam gyorsan haladok, ezért gondoltam addig maradok a szálláson, ameddig csak lehet. Valószínűleg a tulaj is így gondolta, mert meg se jelent 9 óráig, addig alaposan megreggeliztünk és páran elbeszélgettünk, akik ugyan így gondoltok a dolgot. Az utat és nagyon élveztem, gyönyörűen sütött a nap, de nem volt meleg, lágy szellő fújdogált és sok-sok kedves emberrel találkoztam. Koradélután értem be Santiago-ba a főtérre, ahol rengeteg ember volt, ismerőst nem találtam, de segítettem pár csoportkép létrejöttében. Bejelentkeztem a Seminario Minor-ba majd lebeszéltem Ramon-nal az ott alvás lehetőségét, amikor Barcelona-ba érek majd pár nap múlva, vele két éve a Via la Plata-n találkoztam anno. Miután leegyeztettünk mindent, gondoltam mégse illik üres kézzel beállítani, ezért nyakamba vettem a várost és beszereztem egy kis caminos csecsebecsét, valamint kinyomtattam a repjegyemet is. Délután visszaballagtam a szálláshoz és kifeküdtem a nagy rétre, jól esett lazítani a napon.

2016.09.24 10:19

A gépem holnap reggel indul, így ma egész nap ráérek mászkálni Coruna-ban, valamint már nem fizetnék szállásért, ezért este a Santiago reptérre megyek és ott alszok. Időm rengeteg, ezért csak a tíz órás busszal mentem át. Mindenki azt mondta, hogy itt általában esik az eső, de amikor megérkeztem már hét ágra sütött a nap és egy darab felhő sem volt az égen. Herkules tornyára voltam kíváncsi, de a térkép alapján a város másik végén található és hogy ma se hanyagoljuk a mozgást, ezért gyalogosan közelítem meg. Keresztülsétáltam az egész városon, turista irodát nem találtam ezért egy buszmegállón elhelyezett várostérképet fotóztam le és az alapján tájékozódtam. Az északi oldalon az iroda épületek után egyből egy homokos part feküdt több kilométer hosszan. Rengeteg ember feküdt a homokban és fürdött az óceánban, ha nem lenne a városi környezet és a magas épületek, azt hinném egy nyaralóhelyen vagyok. Jó másfél óra séta után elértem a dombot és a tornyot is, ahol leültem egy padra és elfogyasztottam az ebédemet, közben az előttem elterülő városban gyönyörködtem. Visszafelé a jóval hosszabb másik oldalon a kikötőknél sétáltam végig, majd pár parkot érintve elértem a buszpályaudvart. Délután öt felé vissza is érkeztem Santiagoba, majd a tegnapi szállásomnál loptam a wifit-t, találtam egy tuti helyet az épületen kívül, ahol elég erős a jel. Édesanyámmal is beszéltem, a lába még fájdogál, de már sokkal kevésbé, valamint átküldött egy cikket egy újságból, amiben szerepelek. Késő estig elvoltam itt, majd a kilenc órás busszal eljutottam a reptérre, ahol a szokásos helyemre letelepedtem és megágyaztam. Ilyenkor hálózsákban alszom és a táskám párnaként funkciónál, nem a legkényelmesebb, de biztonságos és nem kell tartani attól, hogy kipakolnak. Mondjuk reptéren erre kicsi az esély, de mindenesetre így sokkal nyugodtabban tudok aludni. Rajtam kívül további két zarándok volt a padokon, úgy látszik ez mások számára is evidens. Nagyon ráértem, mert a gépem csak reggel nyolckor indul, ezért nem is alítottam be ébresztőt.

2016.09.24 10:19

Sokat nem aludtam, annyira azért nem kényelmes a reptéri pad. Hajnalodott amikor kipattantam és meglátogattam a mellékhelyiséget, majd komásan elfogyasztottam a maradék ennivalómat. Mivel nem szándékozom plusz költségekbe bonyolódni, ezért magamra vettem minden ruhát és a maradék időben azzal ügyködtem, hogy a lehető legkisebbre húztam össze a hetven literes zsákom. A végeredmény egészen elképesztő lett, mondjuk ettől még simán lehet hogy nem engedik fel kézipoggyászként velem a gépre. A botomat sajnos el kellett dobni, azt nem akarták sehogy se felengedni, viszont a zsákkal nem foglalkoztak, mekkora szerencse. Aki mer az nyer ugye. A repülő út sima volt, tizenegyre le is szálltam Barcelona-ban. Szereztem egy várostérképet, mivel este hét órakor van találkozom Ramon-nal a város másik oldalán, szóval van kicsit több, mint hét órám nézzelödni. Vettem egy két napos turista jegyet, ezzel bármivel bárhova eljuthatok a városban. Plaza Espana és egyéb nagy terek meglátogatása után végigsétáltam a híres La Rambla-n, ami az egyik leghíresebb sétáló utca a városban. Délután a kikötőknél bóklásztam és utcazenészeket hallgattam. Sagrada Familia nem volt messze a találkozóhelytől, így azt hagytam a városnézés legvégére, készítettem rengeteg fotót. Végül kis késéssel, de Ramon is megérkezett. A lakásán lefürödtem, kimostam a ruháimat és megvacsoráztunk, közben felvázolta az esti tervet, miszerint egy házibuliba vagyunk hivatalosak. Ruhám nem nagyon volt, de zarándokként szerintem mindenki elnézi ezt nekem. A házibuli fantasztikus hangulatú volt, volt töménytelen alkohol és sütemények és persze a baráti kör is kifogástalan. Kicsit caminos hangulatom volt, mivel a spanyol barátomon kívül mindenki más nemzetiségű volt, így nem volt nehéz elvegyülni és persze angolul társalogni. Kicsit már ködösek az emlékeim, de az biztos, hogy éjszaka még elmentünk egy latin szórakozóhelyre, ahol hajnalig táncoltunk és ittunk. Nagyon jól éreztem magam, újabb csodás emberkéket ismerhettem meg és kicsit a Barcelona éjszakai életébe is belepillanthattam.

2016.09.24 14:21

Nagy nehezen, kissé másnaposan ébredtem dél körül, kimásztam a gardrob szobából, mivel a lakás és a lakótársak miatt nem igazán volt más hely, de nagyon kényelmes felfújható matracon aludtam. Ramon már fent volt és éppen ebédet készített, amit kisvártatva el is fogyasztottunk. Nagyon finom volt a menü, meg is örökítettem a pillanatot. A buszom délután indul, ezért volt még pár óránk mászkálni, ennek örömére meg is látogattuk a munkahelyén Christina-t, akivel tavaly a Via la Plata-n sétáltam pár hétig. Sok időnk nem volt, mert a buszállomás elég messze volt, de azért hagytam egy kis írásos emléket a bár falán. Búcsúzás és ígéret, hogy majd ők is ellátogatnak Budapestre. A busz pontosan indult és alig három óra alatt átértem a Franciaországi Perpignan-ba. Leszálltam és megnéztem a telefonom, ekkor láttam, hogy jött egy üzenet Valentintól, miszerint a sztrájk miatt csak éjszaka érkezik meg, ezért az éjszakát itt kell töltenünk. Alapjába véve ezzel nem lett volna gond, de a környék nem tűnt éppen biztonságosnak. Rajtam kívül nem nagyon volt fehér ember, afroamerikai srácok bandákban és nagyon ijesztő arabok mindenfelé és úgy éreztem mindenki engem méreget. Nekem semmi bajom velük, de senki nem tűnt bizalomgerjesztőnek, ez a környék a pályaudvar környékén elég szegényes és mindenki nagyon züllöttnek nézett ki. Több helyre is bementem szálláshelyet keresve, de nagyon drágák voltak. Kezdett sötétedni és már több alkalommal szólítottak meg az utcán, aztán mikor rádöbbentek, hogy nem beszélünk egy nyelvet, akkor nagyon furcsán néztek rám. Elegem lett, sőt őszintén bevallom kicsit meg is voltam rémülve, mert az utcán nem aludhatok. Legvégül kaptam egy tippet az egyik hotelben, hogy van egy Express Hostel nevű hely, ami lényegesen olcsóbb, mint a többi, viszont szegényesebb a felszereltség. Elmentem a címre, bementem és kisvártatva a félszemű sebhelyes arcú arab tulaj adott is egy kulcsot valamint felhívta a figyelmemet, hogy a tűzlépcsőn ne mászkáljak, mert leszakadhat, baj esetén hívjam a rendőrséget, mert gyakran kijönnek ide és alig két perc alatt itt vannak. Remek. Felfelé menet a lépcsőn átléptem egy félholt vagy módosult tudat állapotban lévő srácot, majd gyorsan bementem a szobámba és minden lehetséges módon bezártam az ajtót. Orrfacsaró bűz csapott meg, a dohányfüst a falakból, valamint egy kevés csatornaszag terjengett a helyiségben. A földön tűsarkak mély nyomai látszódtak mindenfelé, bútorok és a fal beazonosíthatatlan színűek voltak és az ágy több helyen is összeégetve csikkek által. Fürdőszoba nem volt, csak egy kis csap a falon, de nem bántam, az kizárt, hogy kimenjek még egyszer a folyosóra. Estefelé többször is ütötte valaki az ajtót, de valószínűleg csak eltévesztette a szobát, mert miután válaszoltam abbahagyta és másik ajtóhoz ment dübörögni. Fotókat egyáltalán nem készítettem, kissé meg voltam feszülve, eszembe se jutott. Valentin éjfél után érkezett meg, korábban megadtam neki minden infót, így pontosan tudta melyik szobába kell jönnie. Beengedtem gyorsan és a kint kószáló alakoknak esélyük sem volt bejönni. Így hogy ketten vagyunk már, lényegesen jobban éreztem magam. Útitársam is elszörnyülködött a szoba állapotán, de ez volt a legolcsóbb megoldás, így is fejenként tizenhat euróba került. Az utcáról folyamatosan üvöltözések és szirénák hangjai hallatszódtak szinte egész éjjel, a szomszéd szobákból néha sikítások és egyéb hangok zavarták a nyugalmunkat. A lényeg, hogy ha átvészeljük valahogyan az éjszakát, holnap már a hegyekben lehetünk békességben.

2016.09.26 10:22

Átvészeltük az éjszakát egyben, senki nem akarta ránk törni az ajtót és a hangok is lehalkultak hajnal felé. Hét órakor feltűnés nélkül a lehető leggyorsabban elhagytuk a hostelt és a buszpályaudvarra mentünk, ahol bár láttuk egy reklámtáblán, hogy van egy kifejezetten Pireneusokhoz tartó busz járat egy euróért, de nem hittük el addig, amíg meg nem érkezett és a sofőr el nem kérte az eurót. Meglepő dolog, de több mint két órát utaztunk a busszal egy euróért egészen Banyuls-sur-Mer-ig, ez afféle helyi járat, ami sok-sok túrázót juttat el a környéken a hegyekig. A város egy tipikus nyaralós kisváros, kikötőkkel, hotelekkel és sok vendéglátóegységgel és persze turistairodával, ami a mai napon pechünkre zárva volt. Nem csüggedtünk, körbenéztünk a környéken. Kisvártatva megpillantottunk egy nagy díszes táblát, amin a GR10 felirat ragyogott és a közeli falon a követendő piros fehér jelzés. Most már tudtuk merre kell majd menni, viszont még nem voltunk felkészülve, mert szinte semennyi élelmiszer nem volt nálunk. A közeli boltban bevásároltunk rendesen vízzel és körülbelül háromnapi élelemmel, nehogy baj legyen. Több éve vártunk már erre a pillanatra, de végre elérkezett az idő, hogy nekiindulhatunk a Pireneusoknak. A kezdeti széles mosoly hamar kisebb mosollyá alakult, amint szembesültünk azzal a ténnyel, hogy több mint két kilométer emelkedés van az első állomásig és a terep se mondható könnyűnek, sokszor negyven foknál is meredekebb kaptatók voltak. A terepen kívül a tűző nap és a párás meleg is nehezítette a dolgunk, többször megálltunk pihenni és le is égtünk egy picit. Mondhatom remek kis első napos élményekben volt részünk. Ami kárpótolt bennünket az a hihetetlen kilátás minden irányba, nagyon messze ellátunk, a hegyvonulatok terültek el előttünk és a végtelennek tűnő tenger mögöttünk. A csúcs környékén volt egy menedékház, de érthetetlen okból egy hatalmas lakattal volt lezárva, így bemenni nem tudtunk. A nagy probléma csak az volt, hogy elfogyott a vizünk és anélkül kellemetlen estének nézünk elébe. Továbbhaladva végül találtunk egy állatitatót, aminek a vizét meg tudtuk szűrni Valentin speciális vízszűrős eszközével. Nem messze ettől a ponttól egy kis tisztást is találtunk, ami tökéletes lesz a sátrak számára, amiket hamar fel is állítottunk, majd egy hatalmas vacsorázást rendeztünk. Sötétedés után nagyon hamar lehűlt az idő, ezért takarodott fújtunk viszonylag korán, amit nem is bántam, mert legalább kipihenjük a tegnapi napot is.

 

2016.09.26 15:17

Reszketve ébredtünk fel, éjszaka annyira lehűlt az idő, hogy rendesen deres volt a fű a sátrak mellett. Gyorsan kipattantam és kis testmozgással indítottam, Valentin már korábban előmászott a sátrából és éppen teát melegített a gázpalackos kézi készülékével. a nap már felkelt és kellemesen melegítette az arcunkat, miközben kortyolgattuk a forró teát. Másfél órával és egy reggelivel később, már szedtük össze a sátrakat, mivel eddigre száradtak meg annyira, hogy összepakolhatónak ítéltük meg. Ez nagyon fontos volt, mivel nem tudjuk hol leszünk ma este és vizes sátorban nem jó aludni, pláne nem ilyen hidegben, mert véletlenül még belefagyunk. A Spanyol határ nem volt messze, menet közben néha meg is láttuk a jelző táblákat vagy kerítés maradványokat, sőt voltak pár helyen régi őrtorony romok is. Az egyik hegycsúcs tetején elég hosszan még teljesen épp kerítés húzódott, mondjuk arra is gondoltunk, hogy ez a legelő állatokat is terelte, hogy ne kövessenek el határsértést. A tegnapi naphoz viszonyítva a mai lényegesen könnyebb volt, mivel egy csúcs után főként egyenesen és enyhén lefelé kellett menni. Néha eleredt az eső, de pár perccel később el is állt, nem okozott komolyabb problémát. Az utolsó öt kilométer egy betonúton vezetett Las Illas-ig, ahol a táblák tanulsága szerint kell lennie egy gite-nek vagyis afféle túrázós vendégszállásnak. Valahol itt léphettem át az idei év első 1000 kilométerét, ezt majd feltétlenül meg kell ünnepelni. A kis hegyi falú nem állt sok házból, így elég hamar megtaláltuk az épületet, de a másik nagy öröm, hogy három kedves német fiatal is volt az épületben, akik szintén a GR10-en haladnak nyugat felé. Az épület jól felszerelt volt, teljesen albergue benyomását keltette. Nagyon örültünk a kényelmes fürdőszobának is, mivel már két napja nem tudtunk tisztálkodni, de most bepótoltunk minden elmaradt dolgot. Caminos hangulatú esténk volt, közös főzéssel és borozgatással és persze késő estig tartó beszélgetéssel.

2016.09.27 11:29

A német fiatalokkal még együtt reggeliztünk, de utána elhagytuk őket, mert lassan haladnak és elmondásuk szerint tíz-tizenöt kilométernél nem mennek többet egy nap. A völgyből felérve egy újabb hegyre elénk tárult egy még magasabb hegy, aminek neki leselkedtünk, de ekkor még nem tudtuk, hogy mennyire kemény menet lesz ez. Egy szerpentines úton haladtunk kezdetben, ami így rövidebb volt, de sokkal megerőltetőbb, voltak részek, ahol szabályosan kézzel-lábbal kellett kapaszkodnunk. Minden csúcson félmeztelenre vetkőztünk, mert tiszta víz lettek a pólóink, de hamar megszáradtak kiterítve a napon, így kis pihenés után folytathattuk is az utat. Újabb lejtő következett, mellettünk egy sebes patak folydogált, ezt követve hamar leértünk egy tisztásra, ahol egy nagyon érdekes emberrel találkozunk. Éppen egy Trans Pireneus terepfotó versenyre edzett, ami a GR10-et követi kis kitérökkel és közel tíz nap alatt futják végig a majdnem kilencszáz kilométeres utat, amiben száz kilométer szintkülönbség is van. Kikerekedett a szemünk és ledobtuk az ékszíjat, a mi kis teljesítményünk elbújhat az övéké mellett, de legalább megtudtuk a pontos adatokat is, amin nekünk is végig kell mennünk, mert eddig jóval kevesebbnek gondoltuk. Ellátott minket pár hasznos tanáccsal is, hogy mikor hol érdemes megpihenni és hol vannak jó minőségű szállások. Sok tekintetben ez egy hasznos találkozó volt, egyrészről újabb információkat kaptunk, valamint megint abszolváltunk egy kis alázatot az úttal kapcsolatosan. Sokáig csak magunk elé nézve haladtunk, néha összenéztünk, hogy ez nem semmi, amiket hallottunk. Az egyik ilyen tippet követve leértünk egy völgybe, ahol egy kempingféleség volt, de egy nagyobb ház is, ahol meg lehetett szállni, de maradtunk az olcsóbb sátrazásnál, sőt még ebből is sikerült lealkudni. Azért kényszerültünk ide, mert a környéken egyszerűen nincs egyéb hely a sátraknak, mert vagy lejtős, vagy nagyon sűrű növények borítják az út szélét. Itt a kempingben volt egy megtisztított rész kifejezetten a sátraknak. A házban volt nagyjából tíz fő, akik szintén sétálgatnak pár napot a környéken, persze főként franciák, ezért kommunikálni nem nagyon tudtunk velük. A közös kinti konyhasátorban készítettünk egy kis vacsorát, majd szürkületkor elköszöntünk és elvonultunk a sátrainkba, mert annyi szúnyog volt a közeli folyó miatt, hogy nem lehetett megmaradni a szabadban.

2016.09.28 15:02

Korán ébredtünk fel, eléggé hűvös volt az éjszaka, jobbnak láttuk, ha kipattanunk és mozgunk. A probléma az volt, hogy a sátrak vizesek lettek a pára miatt, ezért amennyire tudtuk törölgettük őket egészen indulásig, ebben nagy segítségünkre volt egy speciális nedvszívó rongy, amit a németektől kaptunk tegnap. Komoly hi-tech cucc volt, a tömegének a húszszorosát is magában tudta tartani. Nagy nehezen elindultunk, de pár óra múlva el is tévedtünk a furcsa jelek miatt, mert több GR jelzés is találkozott, de persze nem voltak számozva, ezért jó pár kilométeres kitérő után találtunk vissza a helyes útra, hála a GPS-nek. Kajánk fogytán volt, de a legnagyobb meglepetésünkre a fák közül kibotorkálva egy viszonylag nagyobb városba értünk. Bevásároltunk, megpihentünk, majd mentünk is tovább, mert a mai nap elég hosszúnak ígérkezik. A város másik oldalán újabb laza emelkedő várt ránk, egyáltalán nem komoly, laza ezerötszáz méter felfelé. Régi kábelek és bányász kocsik hevertek mindenfelé, sőt feljebb rozsdás csillék és tartóoszlopok álltak ki a földből, nem volt nehéz kitalálni, hogy régen itt egy bánya volt. Félúton lehettünk a csúcstól, amikor egy hatalmas rozsdás dobozon fújtuk ki magunkat. Kisvártatva egy anyaszült meztelen, hosszú szakállak, mosolygós fickó haladt el mellettünk nagy táskával a hátán. Ilyet se láttunk még, először nem is hittünk a szemünknek, de megerősítettük egymást, hogy tényleg egy pucér fickó ment be az erdőbe, pont amerre mi is tartunk. Ezek szerint ez az út nem csak a kihívásról, hanem a furcsaságokról is szól. A biztonság kedvéért még vártunk egy picit és csak aztán indultunk tovább. Szerencsére nem láttuk viszont, de egy hippi tábort észrevettünk a fák között, valószínűleg ott lakott ő is. Szűk ösvény, mindenfelé szúrós növények, majd újabb sziklás rész jött, ahol megint mászni kellett, azt hittem sose lesz vége az emelkedőnek. Fizikailag nem volt baj, néha kapkodtam a levegőt azért, csak olyan kilátástalannak tűnt, mert nem láttuk, hogy merre haladunk a sűrű növényzetben. Hat óra fele járt amikor kitisztult a táj és egy hegyi autóúton ballagtunk egészen egy nagy épületig, ami valószínűleg a régmúltban egy bányás munkásszálló lehetett. Bekopogtunk és kiderítettük, hogy jól gondoltuk a dolgot és szerencsénkre mostanra ez afféle túrázós szállássá lett átalakítva. Nem volt olcsó, húsz euró fejenként, de más lehetőség nem volt a környéken, a sátrakat se lehetett sehol se felállítani, így kénytelenek voltunk itt megszállni. A jó hír, hogy rajtunk kívül nem volt más, ezért belakhattuk az épületet, kimostunk és kiterítettünk mindent, beleértve a sátrainkat is, mert még mindig nedvesek voltak. A fűtést maximumra alítottuk, száradjanak csak a cuccaink és kimentünk a konyhába, ahol a másik nagy meglepetés ért minket. A konya teljesen jól felszerelt volt, maradék tészták, rizs és minden egyéb és a hűtő tele volt. Saját kajánkat így nem kellett fogyasztani, hanem a konyhai dolgokból csaptunk össze egy alapos vacsorára valót. Teli gyomorral mentünk vissza a hálószobába és a finom melegben ledőltünk. Elalvás előtt átbeszéltük a holnapi terveket és bizony megállapítottuk, hogy alábecsültük rendesen ezt a GR 10-et. Utolsó emlékem a mai napról, hogy a messzeségben hallottam farkasüvöltést, de olyan távolainak tűnt, hogy említésre se méltattam, remélem azért olyan kalandba nem keveredünk.