101-110

2014.12.25 20:13

Ma is sokáig aludtam, annyira kényelmesre vettem már a dolgot, hogy csak fél kilenc fele hagytam el a szállást. Juliette-tel leveleztem pár napja, de ma reggel írt egy sms-t, hogy a közelben van, ezért megvártam a főtéren, ahol elkészítettem a 100.nap alakalmából a videómat, amit fel is töltöttem facebook-ra. Egy óra múlva beértek a csajok, kicsit kifújták magukat, aztán elindultunk a közeli hegycsúcs az Alto del Perón felé. Útközben találkoztunk Miko-val egy japán leányzóval és két olasz sráccal, akik szintén velem tartottak. Ezen a környéken mindig eléggé nagy szél van, nem hiába van rengeteg szélgép ide telepítve ez mellett azért jellegzetes, mivel itt vannak a híres lemezből kivágott zarándok figurák a hegytetőn. Itt persze mindenki megáll és fotózkodik, ezért természetesen mi sem marathattunk ki a jóból. A hegy másik oldalán kavicsos ösvényen kellett leereszkedni, aminek abszolválása nagyon szétszórta az embereket, mert mindenki más ütembe tudott haladni, de persze a következő városban összevártuk egymást. Ebben a városban találkoztam Katával, aki gondolom meglátta a táskámon díszelgő zászlót, így be tudta azonosítani, hogy honnan szalajtottak. Végre magyar hangokat hallottam, aminek nagyon megörültem, elég jól el is beszélgettünk, a többi külföldi meg csak figyelt, hogy miféle földöntúli nyelven beszélünk, de persze próbáltunk nem önzők lenni és szóltunk pár kedves szól angolul is. Tűzött a nap és piszkosul meleg volt, emiatt szinte óránként megállt a csapat hűsölni egy nagy fa tövében és feltölteni a vizes palackokat. Puente la Reina-ba négy óra magasságába értünk be, nagyban szállás keresés volt a program, de valaki mesélte, hogy a városka után van egy szállás, ahol bizony egy nagy úszómedence várja az arra tévedt megfáradt zarándokokat. Nem is kellett több a csapatnak, átmasíroztunk a fő utcán, majd átkeltünk a hídon, ami az Arga folyó felett ível át. A szállás a domb tetején volt, bementünk és megérdeklődtük mi a helyzet. A sátrazás öt euró, teljes szállás medence használattal meg tíz, szóval igazából elgondolkodtam, hogy tovább állok, mert ez bizony sok és az elmúlt napokban amúgy is túlléptem a költség keretet, de aztán észrevettem, hogy minden ismerős itt van, meg persze az új ismerős Kata is, akivel végre magyar nyelven tudtam hülyülni. Nem vacilláltam sokat, kiperkáltam a lóvét, lepakoltam a felszerelésem, majd ugrottunk is a medencébe felfrissülni. Pár órával később miután megjártuk a várost közértet keresni és eltévedni, közösen egy hatalmas vacsorázást tartottunk a szállás udvarán, legalább húszan voltunk az asztalnál és ahogy azt ezekben a körökben illik mindenki mindenét megosztotta. Remek hangulat volt, persze jó pár üveg bor is lecsúszott, ami tovább növelte a jó kedvet, már nem is igazán emlékszem mikor sikerült eljutni az ágyig, de az biztos, hogy nagyon sötét volt.

2014.12.25 20:14

Elég későn indultunk el Katával, de a délelőtt folyamán szinte mindenkit utolértünk, menetközben persze rendesen lefárasztottuk egymást viccmeséléssel. Egyik pihenő helyen belefutottunk Ricsibe, aki nagyon megörült nekünk, mert mióta megindult még nem találkozott magyarokkal. Rendesen bővül a magyar delegáció. Estella után Irache előtt elértük a méltán híres bor kutat, amiről az a pletyka terjengett napok óta, hogy a falusiak idejárnak és rendszeresen megcsapolják, ezért elzárták véglegesen. Állítólag napi 400 liter bor van a kútra kötve és a hagyományok szerint a zarándokok a kagylójukat használva ihatnak belőle, na persze ezt kevesen követik, szégyen és gyalázat, de mi is megtöltöttünk a másfél literes flakont, amit a tűző napon el is kezdtük fogyasztani. Egy árnyékos helyen leültünk pár német zarándok mellé, akiknél fejenként volt pár liter bor és ebédelés közben a fenekére néztünk az üvegeknek. Ez persze fokozta az amúgy is remek hangulatot, egészen addig sétáltunk, míg Villamayor de Monjardin már karnyújtásnyira lett, de annyira meleg volt, hogy a kisvároska előtt egy fedett kútnál megpihentünk. Kata és Ricsi belementek bokáig a vízbe, de én nem vágytam erre az érzésre, jó volt nekem ott az árnyékban pihenni. Harminc perccel később már szálláskeresésben voltunk, de az összes lehetőség tele volt, ezért tanácstalanul összenéztünk, majd tekintetünk a város melletti hegyre és annak a tetején elhelyezkedő várra szegeződött. A dolog eldőlt, fent fogunk aludni, már csak az alapvető higiénia dolgokat kellett letudni, amit a főtéren lévő szökőkútnál orvosoltunk. Nagy meglepetésemre a kanadai párocska is megjelent, akikkel Franciaországban összefújt a szél néha, persze ők sem találtak szállást, de a mi ötletünk nagyon tetszett nekik. 18 óra is elmúlt, amikor elindultunk felfelé az úton, de nem sokáig, mert kitaláltuk, hogy lehetne rövidíteni. Na, ez egy piszok rossz ötletnek bizonyult, mert a sziklák mellett tüskés növények és szúrós fák borítottak mindent, visszafordulni meg már nem akartunk, mert majdnem félúton voltunk. Véres karcolások voltak a lábainkon, de nem adtuk fel a dolgot, legalábbis addig nem, amíg áthatolhatatlan nem lett a tüskés növényzet, ekkor Kata és én megfordultunk, de Ricsi továbbment. Egy kisebb kerülőn találtunk egy ösvényt felfelé, ami egészen a várig vitt, felértünk, de harmadik társunkat elnyelte a természet. Percekig üvöltöttünk és rohangáltunk, de választ nem kaptunk, percekkel később még a kanadaiak is felértek azon az úton, amit le akartunk rövidíteni. A történet vége persze jól alakult, mert előkerült az elveszett ember, mindenki megnyugodott és a következő projektre összpontosítottunk, ami maga a vár volt. Sajnálatos módon zárva volt, így nem messze a falaktól egy kisebb tisztáson vertük fel a tábort. Gyönyörű csillagos éjszaka volt és a környék fényei is nagyon szép látványt nyújtottak a hegyről. A mai kalandos nap után azt gondolom mindenki nagyon jól aludt, holnap új nap és kalandok várnak.

2014.12.26 12:44

A sátorban én nagyon jól aludtam, de mint utólag kiderült a többiek nem 100%-ban osztják ezt a dolgot, pláne akinek nem volt sátra. A nap már fent volt az égen, amikor lemásztunk a faluba némi élelmiszertért, de most már a rendes úton, mert a tegnapi kis kaland jutalmaként kapott sebhelyek számát nem akartuk tovább növelni. Kata, Ricsi és én, mint a magyar zarándok különítmény indultunk neki a félsivatagos tájnak, bár ez még hivatalosan nem a Meseta, de a táj már nagyon hasonlít rá. Délelőtt lágy szellő fújdogált, de délutánra rendesen felerősödött, néha már kellemetlené váltak a kisebb homokviharok. Találtunk egy érdekes helyet ahol a zarándokok a hosszú évek alatt kisebb kőhalmokat építettek és üzeneteket hagytak egymásnak, illetve az utókornak. Ebből mi sem akartunk kimaradni, közel egy fél órát ottmaradtunk és kiéltük végtelen kreativitásunkat. Felkerekedvén hosszú kilométereken keresztül teológiai vitát folytatunk, dűlőre nem jutottunk, de azt hiszem ez egy olyan téma, amiben nem is lehet igazán. Fárasztó nap volt a mai, de úgy 19 óra magasságában elértük Viana-t. Én vezettem a kis csapatot a templomhoz, ahol tavaly is megszálltam egy kellemes donativós helyen.  A hely egyik érdekessége, azon kívül, hogy a templomtoronyban matracokon lehet aludni, hogy a pap már több mint 70 éve várja és gondoskodik a zarándokokról. Pechünkre a szállás már tele volt, de nem csüggedtünk, mert a városban van egyéb opció is. Egy szó, mint száz a helyi Municipal szálláshelyre vágódtunk be, meglepetésünkre megint csak minden ismerős ezen a helyen tartózkodott. Esti menü közt virsli, palacsinta, tészta, chicken nuggets is volt és számtalan egyéb finomság, ami közül mindenki megtalálta a számára legfinomabbat. Emeletes ágyakban aludtunk hangosan horkoló emberek közt, ez persze megszokott itt az úton, de engem ez a része tavaly is eléggé zavart, sokszor nem is tudtam rendesen aludni. Idén már tapasztaltabb voltam és rendesen felkészültem minden eshetőségre, ezért egy laza mozdulattal a viaszos füldugómhoz fordultam segítségül.

2014.12.29 14:18

Reggelire Kata meglepett minket nagyon finom rántottával, aminek magam részéről nagyon megörültem, mert elég régen ettem efféle eledelt. Evés közben megbeszéltük, hogy a mai napi fő feladat keresni egy várost, ahol van posta, mert pár haszontalanak ítélt dolgot fel szeretnénk adni. Erre a célra ideális hely lesz Logroño, ami egy elég nagy város a laza 150 ezer lakosával, biztosan találunk megoldást. A séta nem volt sok a városig, viszont ott eltöltöttünk több mint négy órát a postán várakozással és városnézéssel. A nap második felében nagy viccmesélés volt, amikor is Kata megosztotta velem az egyik olyan viccét, ami nagyon is illik Spanyolországra és álltása szerint a szerző is ő maga. A vicc így szól: Mi a körülbelül bika? Hát a nagyjábull! A száraz táj és a sárga növényzet és a borús ég furcsa hangulatot teremtett, olyan kiszámíthatatlan tűnt, de ettől eltekintve vidáman, nevetgélve ballagtunk be Navarrette városába. A szállás nyolc eurót kóstált, a csapat nagy része maradni akart, de én inkább úgy határoztam, hogy tovább megyek, próbálom tartani a napi hat eurós limitet. Érzékeny búcsút vettünk egymástól, de tudtuk, hogy ha van még dolgunk egymással, úgyis fogunk találkozni. Felkerekedtem hát és megindultam megint csak egyedül, mint már annyiszor. Tervem az volt, hogy keresek egy alkalmas helyet a sátramnak valahol kint a pusztában, de az időjárás nem volt túl kegyes hozzám, mert olyan felhőszakadás lett kis idő múlva, hogy ellehetetlenítette a tervemet. Még két teljes órát meneteltem a szakadó esőben, mire elértem Ventosa-t, ami a környék egyetlen szállása. Mást most nem tehettem, becsekkoltam 10 euró-ért, ez elég magas ár, de a szállás maga nagyon rendben van, többszintes privát épület tökéletes állapotban minden helységgel felszerelve, sőt még egy kis minimarket is üzemel a recepció mellett. Egy igazi igényes zarándokszálláshely. Tavaly éppen ugyanitt szálltam meg, hiába törekedek idén arra, hogy ne ugyanazon a helyeken aludjak, de úgy tűnik valamiért így kell lennie. Ruhamosás és szárítóra helyezés után lementem a konyhában, ahol meglepően tapasztaltam, hogy egy nagyobb koreai csapat elszámolta a vacsorát és majdnem dupla annyi mennyiséget készítettek, mint amennyit meg tudtak volna enni. A szállás költséget nem úsztam meg, de a vacsorám így meg lett oldva.

2014.12.29 14:58

Mikor felébredtem már senki nem volt az épületben, de még a tulajok sem. Nem zavartattam magam, kényelmesen megreggeliztem, összeszedtem az éjszaka folyamán megszáradt ruháimat, gondosan elcsomagoltam mindet, majd becsuktam magam mögött a bejárati ajtót. Hosszú egyenes ösvényen haladtam már pár órája, amikor utolért egy tolókocsis srác Pietro, akinek állapota ellenére ez már a harmadik Caminoja. Öt évvel ezelőtt kézzel hajtott háromkerekű bicajjal ment végig, azóta minden évben eljön, hát nem semmi teljesítmény. Najera-ba együtt értünk el, de ott szétváltunk, mert meg akarta várni az ismerőseit, én meg beértem a tegnap esti koreai csapatot, akik kiegészültek pár olasz, dán és német fiatallal. Ezzel a nagy csapattal folytattam a kis sétámat át a végtelen pusztaságon. Egyik helyen pihentünk és valamilyen bogyós fáról lakmároztunk, amikor Kata utolért minket, velünk maradt és együtt értünk be nap végére Santo Domingo-ba. A szállás ma is fizetős lett, bár keresgéltünk másikat, de tele volt a többi, meg annyira remek kis csapat volt, hogy mindenképpen velük akartam maradni. Olyan sokan voltunk, hogy szinte egy egész szoba a miénk lett, csapatzászlónk persze nem volt, de ha lett volna leszúrhattuk volna a bejárati ajtóhoz.  A szálláson persze ott volt Jeremy is meg sok-sok ismerős arc, valamint itt találkoztunk először Kingával is. Az este hatalmas vacsorázás után rendes iszogatásba torkollott, nem is tudom mikor hajtottuk le a fejünket, de persze most megbeszéltük előre, hogy holnap együtt folytatjuk a sétát. A világ minden tájáról eljöttek ide kedves emberek egy 100 férőhelyes szállásra és mindenki együtt eszik, iszik és nevet, ez az a hangulat, amit szerintem csak ezen az úton lehet tapasztalni, nem csoda, hogy visszatértem ide és nagy a valószínűsége, hogy még vissza is fogok, amikor tehetem. Ez a dolog utánozhatatlan és egyedülálló, hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lehetek.

2014.12.29 17:47

Az a hír járta, hogy ma nagyon meleg lesz, ettől gondolom sokan megrémültek, ugyan is reggel hatkor már a csapat nagy része úton volt. Én nem zavartattam magam, lementem és kényelmesen megreggeliztem Katával és Jeremy-vel. Indulás előtt az egyik automatából akartunk kivenni kis útravalót, de rájöttünk, hogy bizony hibásan működik és pénz bedobása nélkül kiad mindent, amit csak kérünk, közben végig azt írja, hogy „gratis”, ezért el is neveztük Gratis-machine-nak. Nem volt szép dolog, de szinte kifosztottuk a gépet, persze olyan sok minden nem volt benne, de azért fejenként 4-5 édesség a táskáink mélyébe került. Nem tölt el büszkeséggel a dolog, de éltünk a lehetőséggel. A városban kutattunk Ricsi után, hogy vajon ő merre aludt, de nem találtuk sehol, ezért hárman indultunk neki a mai napnak. A várost elhagyva viszont nem csak ö lett meg, hanem az egész tegnapi társulat is, leültünk egy parkban és rápihentünk a következő kilométerekre. A nagy meglepetés az volt, hogy a csapat is megtalálta a rosszul működő gépet és a szerkezetben tárolt élelmiszerek nagy része az ő táskájukban volt, persze ennek fényében máris nem éreztem magam annyira rosszul. A nagy halomból még én is kaptam még egy-két dolgot. Készítettünk egy nagy csapatfotót, amin mindenki rajta van, mert nagy eséllyel innentől szétválnak utjaink, mivel páran jelezték, hogy egyedül mennének tovább. Jó kis csapat, de ez már tényleg nagy a létszám és ennyi emberhez alkalmazkodni mindenkinek szinte lehetetlen, ezért teljesen megértem, hogy páran erre az elhatározásra jutottak. Az eredeti csapatban hárman ballagtunk tovább. A nap folyamán rengeteg kisebb falun vitt keresztül az út, közben sokat beszélgettünk és nevetgéltünk, remélem sokáig megmarad ez trio. Tosantos-ban felkerestük a donativos szállást, ahol sok kis matracon lehet aludni, majd fürdés után a kertben napoztunk és megírtuk a naplónkat. Egyik srácnál volt egy gitár, amin játszott, de hamar Kata kezébe került, akiről kiderült, hogy együttese is van és nem csak jól játszik a hangszeren, de nagyon jó hangja is van, ezzel persze mindenki egyetértett a későbbiekben. Az rögtönzött előadás után egy idegenvezetővel felmentünk a közeli hegyre, ahol egy sziklába épített templomot látogattunk meg. Estefelé közös vacsora volt a helyi önkéntesekkel, majd miután mindenki jóllakott felsétáltunk az emeletre és szépen lassan mindenki elfoglalta a matracát.

2014.12.30 01:12

Nagy lendülettel vágtunk neki a mai napnak, a sok domb és emelkedő ellenére nagy tempót diktáltunk, sorban hagytuk le a zarándokokat. Ballagás közben a kis hóbortomat elemezgettük, ami ugye a pecsétek gyűjtögetése, de meggyőztek, hogy ennyi séta után az is csoda, hogy csak ez az egy  hülyeségem van és nem vagyok totál zizi. Ezt örömmel vettem. Szerintem nem is olyan sok, még csak a hetedik könyvecske felénél járok, de annyira jó érzés belenézni am korábbiakba, hogy merre és mikor jártam, pláne majd évek múlva mennyire nagy élmény lesz. Persze a többiek viccelődtek ezzel, nem értették a helyzet komolyságát, na mondjuk én sem, mindenesetre megszületett Stamp-man. Órákkal később már én voltam Gimli a Gyűrűk urából, Jeremy átalakult Gandalfá, mivel talált egy érdekes alakú botot, amivel varázsolni tudott, na egy szóval olyanok lettünk, mint egy vándorcirkusz. Jókedvűen értünk be Atapuerca-ba, amiről azt kell tudni, hogy a világon azon kevés helyek közé tartozik, ahol előember maradványokat találtak és a mai napig ásatásokat vezetnek, de a helynek magyar vonatkozása is van, mivel a másik híres hely Vértesszőlős és az utam során érintettem mindkét helyet. A falu elején volt egy szálláshely, Jeremy és Kata bementek, de én úgy gondoltam találni fogok jobbat, így egy olasz sráccal Dario-val bejártuk a falucskát, ez végül is remek ötlet volt, mert nem csak alvóhelyet találtunk, hanem egy magyar párba, Péterbe és Mariannába is belebotoltunk. Így együtt foglaltuk el a szállást, majd nagy bevásárlás után a konyhában nekiláttunk a vacsorakészítésnek, persze nekem nem sok hasznomat vették, mivel nem vagyok egy nagy konyhatündér. Ellenben elmentem a másik helyre és szóltam a többieknek, hogy mindenkit várunk szeretettel, közös nagy főzőcskére és vacsorázásra a kertben. Időközben Kinga is beért a településre, vele a bolt előtt találkoztunk, szerencsére korábban foglaltam neki helyet a szálláson. Remek hangulatú vacsora volt és ezt nem csak azért mondom, mert 2-3 üveg bor is előkerült, hanem mert kitűnő volt a társaság. Sötétedésig ment a buli, lámpával és tapogatózva talált vissza mindenki az alvóhelyére.

2014.12.30 11:30

A telefonom hű társam volt az egész úton, nagyon jó kis szerkezet, pedig többször földre esett, esőben, hóban és gatyarohasztó melegben is egyaránt remekül funkcionált. Eddig mintegy 1600 képet és 30 kisebb videót készítettem vele és még csak nem is járok közel az utazásom végéhez. Mindössze annyira kell figyelni, hogy rendesen fel legyen töltve, amit használattól függően, de 2-3 naponta elvégzek, ez most reggelre maradt, mert este elfelejtettem. Többiek türelmesen megvártak, meg persze közösen elfogyasztottuk a kis reggelinket is. Az idő nagyon lehűlt, furcsa volt így nyár közepén Spanyolországban, de erős szél is fújt meg összefüggő felhőréteg takarta el a napot. Burgos fényei világítottak a messzeségbe, eléggé post apokaliptikus látványt nyújtott, ahogyan a viharos, szinte kihalt semmi közepén haladunk a fény forrása felé. Dél körül elértük a város ipari negyedét, amit sokan elkerülnek, vagy kihagynak, mert eléggé hosszú és unalmas. Ekkor már persze előbújt a nap nagyon meleg lett, ami tovább növelte a kényelmetlenségünket. A legtöbben felszállnak a helyi járatra és a központból folytatják a sétát a katedrálishoz, de persze minket nem ilyen fából faragtak, mi végig vánszorogtunk az egész negyeden. A főtéren megpihentünk és körbenéztünk, még a katedrálisba is be akartunk nézni, de elég sok pénzért osztogatták a belépőt, ezért csak kívülről csodáltuk meg. Rengeteg pecsétet sikerült ma gyűjtenem, persze így visszanézve elég sok speciális is akad, például rendőrségről, gyógyszertárból, postáról és különféle boltokból, ezek mind színesítik az amúgy se szokványosnak mondható zarándok útleveleimet. Egy parkban ebédeltünk, majd egy rövid csendes pihenő után nekivágtunk a maradék kilenc kilométernek, aminek a végén elvileg egy szintén donativós szállás várja a megfáradt vándorokat. Szerencsére még éppen volt annyi hely, hogy elfértünk hárman, az utánunk érkezőknek sajnos tovább kellett bandukolni. Nagy ruhamosás volt a mai esti fő program, majd a szokásos kis sétával egybekötött élelmiszer vásárlás és annak elfogyasztása.

2014.12.30 16:09

A mai nap elértük a Meseta-t, ami ugye egy félsivatagos viszonylag lapos vidék észak Spanyolország közepén, sokan vannak, akik kihagyják ezt a részt a hőség miatt, valamint mert unalmasnak találják, de személy szerint nekem az egyik kedvencem. A táj valóban nem túl változatos, de ennek is éppen annyira megvan a szépsége, mint a többi résznek. Ez is az út része, az életben se lehet kihagyni a nehezebb dolgokat, aki kihagyja, lemarad azokról a dolgokról, amit épp itt tanulna meg. Burgos óta átlagosan 20-30%-al kevesebb zarándokot láttam, ettől függetlenül persze tele vannak a szállások, de napközben ez azért érezhető, hogy kevesebben vannak. A csapatunkat most kiegészítette Benedicte, akivel már többször összefutottunk, de most hivatalosan is csatlakozott hozzánk. A fiatal Dán leányzó teológiát tanul Copenhagen-be és teljesen egyedül indult neki az útnak St. Jean-tól. Dél körül San Anton-ba értünk, ahol mindössze egy nagyon régi templom romja található, ezen belül kialakítottak pár férőhelyes szállást, ez persze nagyon tetszett mindenkinek, de még nagyon korán volt ahhoz, hogy lerakjuk a túrazsákjainkat pihenni. A következő állomás Castrojeriz volt. Kis keresgélés után találtunk egy nagyon jó szállást és mivel magyarok teljesítettek szolgálatot, úgy gondoltuk itt maradunk éjszakára, bár korán volt még, de a városka felet van egy vár, amit érdemes lenne meglátogatni. El is indultunk páran a szerpentines úton egészen a csúcsig. A várban sok érdekes látnivaló volt, mindenfelé lépcsök és járatokon keresztül lehetett felmenni, itt persze nagy szél is volt, ami az egyik fotózás alakalmával lefújta a fejemről a sapkát. A kezdeti rémület után lerohantam az alsó szintre, egyensúlyozva kimásztam a várfalra és egy kis kuszás után újból a kezem közé kaparintottam. A kis esti kaland ezzel le volt tudva, de a nagy ötleteknek korán sem volt ezzel vége. Arra gondoltunk, hogy hajnal három óra felé felkelünk és túrázunk egyet a tejút csillagai alatt, talán még Carrion-ig is el tudunk menni, ami ide 45 kilométer. Mindig is tervbe volt egy kis éjszakai séta, de valahogy eddig nem jött össze, most viszont nagyon elszántak voltunk.

2014.12.31 00:15

A megbeszéltek szerint keltünk, sőt még gyors reggeli is belefért, hogy legyen némi energiánk. Kata, Benedicte, Jeremy és Peti feltartóztathatatlanul nekivágott a nagy kalandnak! Röviddel a kitűzött időpont után már el is indultunk a hegy felé, négyünkre három zseblámpa jutott, ami teljesen elégnek bizonyult. A terep viszonylag könnyű, egyenes vonal mentén halad, így nehéz eltévedni, ezért is gondoltam, hogy ez tökéletes helyszín lesz ehhez a kis éjszakai kalandhoz. Egyetlen nehézséget az erős szél okozta, ami miatt rendesen fel kellett öltözni, ezen most egy extra pulóvert kell érteni. Az égbolton kismillió csillag ragyogott, gyönyörű volt, szinte azt éreztem, hogy nem is a földön sétálok, hanem fent a csillagok között. Az ember képzelete ilyenkor nagyon beindul, elgondolkodik, hogy milyen hihetetlen messzeségek vannak az űrben és vajon mennyi csoda és érthetetlen dolgokat lehetne látni a végtelen űrben vagy másik bolygókon. Olyan aprónak és jelentéktelennek éreztem magam, de persze ez rövid ideig tartott, mert visszafordultam a sötét út és a többiek felé és máris az adott feladatra koncentráltam. Szépen haladtunk, de 12 kilométer megtétele után még mindig sötét volt, legalább további három kisebb falut hagytunk el mire végre előbújt a napocska. Frómista előtt tartottunk egy nagyobb pihenőt, a többiek el is aludtak, de egy jó órával később felébresztettem őket gonosz módon, ugyanis megörökítettem, ahogyan alszanak, erre persze felriadtak. Összeszedtük magunkat és a tűző napon megindultunk nyugat felé, ahogyan azt az elmúlt majdnem négy hónapban tettem. Piszok meleg volt és persze árnyék sehol sem volt egészen Carrion-ig, fáradtak voltunk és mindannyian éreztük, hogy 40 kilométer felett már annyira nem is kellemes a séta, pláne ilyen időben nem. Természetesen teljesítettük a feladatot és késő délután elhaladtunk a város tábla mellett. A tervem az volt, hogy a szállás a zenélős apácáknál legyen, ahol tavaly is megszálltam, de sajnos mire odaértünk már teljesen tele volt. Kaptunk egy tippet, hogy van egy másik szállás nem messze innen és, hogy ott biztosan van még hely, átmentünk és megtudtuk, hogy valóban így van. Az ismeretségre való tekintettel persze meg lettünk invitálva az apácákhoz a zenés esti kis műsorra Marilin nővér által, akivel tavaly ismerkedtem meg. Itt mindenki szépen sorban bemutatkozik és mesél valamit magáról és az útjáról, majd a zenés műsor után lehetőség van mindenkinek előadni valamit a hazájából, kis ösztökélés után Kata itt is megcsillogtatta talentumát. Az esemény után én még maradtam egy picit, mert Marilin nővérrel elbeszélgettem a főtéren a világ nagy dolgairól. Estefelé mentem vissza, ahol újabb meglepi várt. A mai nap léptem át a bűvös 3000 kilométeremet és ezt megünnepeltük a srácokkal, készítettek egy nagy adag tésztát és mindenféle finomságot. Nagyon aranyos volt mindenki, jó páran odajöttek hozzám és gratuláltak a teljesítményemhez. Nem semmi volt ez a mai nap, annyi minden történt, hogy a naplómba is többet írtam a megszokottnál. Ma is azzal a tudattal hajtom le a fejemet, hogy a kis utazásomnak még közel sincs vége és garantáltan holnap is új kalandok és élmények várnak.