51-60

2014.10.08 00:10

Valószínűleg csak a pap jött be meggyújtani egy gyertyát és szerintem észre se vett minket, így szerencsésen átaludtuk az éjszakát. A biztonság kedvéért azért hajnal öt órai ébresztést állítottam a mobilomon, ami sajnos meg is szólalt a kért időpontba. Feltűnés nélkül távoztunk a templomból, mivel nyitva volt az ajtó, lehet elfelejtették bezárni. Szerencsénk volt, bár amikor kiléptünk az utcára már kevésbé gondoltam így, mert úgy szakadt az eső mintha dézsából öntenék. Legyintettünk egyet és elindultunk a következő hegy irányába, már nem nagyon zavart a szeszélyes természet, esni akart, hát essen. Délelőtt pár kisebb tavacska közt vezetett az út, majd újabb emelkedő következett. Az egyik pihenő helyen egy ismerősbe bukkantunk. Martin volt az, aki konkrétan elfoglalta a kis beülőt és kipakolta minden felszerelését és szárítkozott már közel egy napja, azt mondta ez most egy pihenőnap neki. Kicsit elbeszélgettünk vele, majd miután megállapítottuk, hogy úgyis fogjuk még látni egymást, elköszöntünk. Később egy donativos pihenőhelyen egy aranyos német párral találkoztunk, akik négy napja indultak el Luzern-ből. Együtt mentünk el egy ifjúsági szálláshoz a közeli hegy tetején, ahol 25 frank volt az alváslehetőség, amit mi elég soknak találtunk, de a német pár ragaszkodott hozzá, hogy maradjunk, ezért kifizették nekünk. Sok koszos, sáros ruhánk is volt, azokat kimostuk, meg kiterítettünk minden vizes ruhaneműt, majd közös vacsora közben megígértük, hogy majd feltétlenül hírt adunk magunkról, ha elértük Santiago de Compostele-t. Hamar lefeküdtünk, mert nem aludtunk sokat előző éjjel és kitudja mikor lesz lehetőség megint kényelmes ágyban aludni.

2014.10.08 00:12

Reggelit békésen elfogyasztottuk a párral, akik elmondásuk szerint eléggé lassan haladnak, így nem tartanak velünk. Ma nem esett az eső, csak masszív köd volt mindenfelé, egészen addig botorkáltunk, míg le nem értünk a hegyről egy kisvárosba, ahol egy kis kápolnába pecsétet kértünk. A pecsét mellé kaptunk 20-20 frankot a paptól, mert elmondása szerint kevesen teszik meg ezt a hosszú utat és, ha olyan zarándokkal találkozik, azt feltétlenül megsegíti. Elmentünk egy pékségbe, ahol friss pékárút akartunk vásárolni, de az eladó nem engedte kifizetni, sőt még ajándékba is kaptunk két ízesített bagettet. Ennyi hihetetlen pozitív dolog után elég jókedvűen indultunk meg a következő kihívást jelentő hágó felé, ami már igazából nem is jelent nagy akadályt, annyira megedződtünk. A térdem persze még fájdogál, talán már picit javult is, mindenesetre nem zavarja a közérzetemet. A hágó után hatalmas tavak tárultak a szemünk elé, ami mellett megy az út a hegy tövében. Estefelé beértünk az egyik tóparti városkába Brienzbe, ahol nagy szálláskeresésbe kezdtünk, de nem nagyon találtunk. Kezdet sötétedni, amikor a kikötő körül mászkáltunk és már azon töprengtünk vajon melyik csónakba lógjunk be éjszakára. Egyszer csak magyar hangokat hallunk a hátunk mögül, aminek roppantul megörültem. Miután meghallották, hogy mire is vállalkoztunk beljebb mentünk a városban és meghívtak minket extra kebabra, majd felajánlották, hogy aludhatunk náluk. Este volt filmnézés, kajálás és hosszasan beszélgettünk. Nagy segítséget kaptunk ma is, vajon mennyi esély volt erre, hogy összefussunk velük?

2014.10.11 00:10

Müzlis reggeli elfogyasztás után erőt vettünk magunkon és kedves vendéglátóinktól elköszöntünk. Birkaáztató idő volt, lágy szellő fújdogált, sőt a nap is ránk sütött néha, de nagy részben a felhők mögé bújva tartott figyelemmel minket. A tavaktól kicsit eltávolodtunk, mert fel kellett menni egy hegyre, ahol egy hosszú függőhídon kellett átsétálni a másik hegyre. A híd rendesen mozgott és legalább 200 méter mélység tátongott alatta, viszont a kilátás fantasztikus volt. A másik oldalon megpihentünk és megcsodáltuk a tájat, szerencsére a nap is kisütött, pára se volt, szóval el lehetett látni a messzeségbe. Még nagyban ettünk, amikor nyikorgást hallottunk a híd irányából, valaki tehát ugyancsak errefelé tart, hamar kiderült, hogy ez bizony Martin. A srác olyan gyorsan sétált, hogy simán utolért minket. Együtt haladtunk tovább Interlaken-ig, ahol eredetileg terveztünk megállni, mert fel akartam menni a Jungfrau csúcsára, de elvetettem az ötletet, amikor megláttam a jegyárat. A nap második felében hatalmas hegységek árnyékában, bányák mellett és hűvös vízesések alatt követtük a jelzéseket egészen Merligen-ig. Persze itt se találtunk szállást, de az egyik templom mellett volt egy nagyon korrekt nyilvános toalett, persze ezt nem úgy kell elképzelni, mint Magyarországon, ebben szőnyeg volt, tisztaság és fűtés, külön ajtóval elválasztott illemhelyek, egyszóval teljesen ideális alvóhely hármunknak. Nyugodtan megágyaztunk a szőnyegen és a holnapi napot terveztük, amikor elkezdett szakadni az eső odakint. Ezt megúsztuk, remélem az éjszaka folyamán se fog háborgatni vagy kizavarni minket senki innen.

2014.10.11 10:39

A nyilvános WC-s alvás jól sült el, senki nem háborgatott minket, de persze ezt el is akartuk kerülni, ezért már egész korán továbbálltunk. A nagy éjszakai esőzés miatt, minden tiszta víz és sár volt, de legalább már nem esett és nyugodtan tudtunk haladni. Nyolc kilométert mentünk az első boltig, ami nyitva volt, mert kajánk nem volt és már nagyon éhesek voltunk, valahogyan ez a környék annyira nem zarándokbarát. A tendencia az volt, hogy Martin ment elől, mivel gyorsan haladt, utána Bálint majd én, mint sereghajtó követtem a kis csapatot. Órák teltek el anélkül, hogy beszéltünk volna egymással, de nem éreztük szükségességét, így volt jó. Hegyre fel, majd hegyről le, szinte mindennap ilyen a terep, de természetesen álomszép a környék, a fotókon nem is jön át igazából, ezeket a helyeket egyszerűen látni kell. Thun után egy kis faluba belefutottunk pár zarándokba, nagyon vidámak voltak, kaptunk pár jó tanácsot a környékhez, ami később elég hasznosnak bizonyult. A nagy vidámság oka az lehetett, hogy bizony ők csak maximum egy hetet sétálnak és még tart a kezdeti nagy lelkesedés. Félreértés ne essék, ez bennünk is van, csak már valamennyire átalakul ez az érzés ötven nap után. Dimbes-dombos erdőn keresztül sétálva arra lettünk figyelmesek, hogy a magas hófedte hegyeket már csak magunk mögött láttuk, egyszóval sikeresen keresztül sétáltunk az Alpokon. Kisebb tisztások után sűrű tölgyerdő következett, de már régóta semmi féle település nyomát nem láttuk, pedig biztosan több mint 35 kilométert sétáltunk. Másfél óra múlva találtunk egy kunyhót és tűzrakó helyet, ami ideális alvóhelynek tűnt, bár az épületbe nem tudtunk bemenni, mert zárva volt, de a tornácon elférünk mindhárman. Lepakoltunk, tüzet raktunk, megvacsoráztunk majd egyesével a közeli folyóhoz mentünk tisztálkodni. Elég hideg volt itt az erdő mélyén, ezért minden létező ruhaneműt magunkra vettünk. Remélhetőleg nem fagyunk meg és a környék faunája se gondola úgy, hogy meg kell kóstolni a zarándok húst.

2014.10.12 10:51

Hajnalra annyira lehűlt az idő, hogy egyáltalán nem tudtunk aludni, vagyis ilyen elalszom, majd pár perc múlva felkelek dolog volt hosszú órákon át, de mikor végre hajnalodni kezdett, felpattantunk és nagy tempóval elindultunk, hátha úgy felmelegszünk. Martintól elbúcsúztunk, mivel meghívást kaptunk Bálint nagybátyához, ami kicsit letér észak felé az útról. Az elmúlt napok után, úgy éreztük ránk fér a pihenő, Martin meg olyan gyorsan megy, hogy biztosan nem fogjuk tudni utolérni. Nagy tempóval haladtunk mindössze egyszer álltunk meg pihenni meg enni egy kis játszótéren. Dél körül már Fribourg-ban voltunk, ami konkrétan egy határváros az osztrák és francia Svájc között, mivel eddig minden németül volt kiírva, innentől viszont minden franciául. Nagyon furcsa volt egy országon belül ez a hirtelen váltás, itt már tényleg bajban voltunk a tájékozódással. Nagy nehezen eljutottunk egy turista információs épületbe, ahol szerencsére tudtak angolul és megmutatták merre van a pályaudvar. A város nagyon nyüzsgő volt, sok rosszarcú emberrel, fiatalok randalíroztak, hangosan kiabáltak, zenét üvöltettek, egyáltalán nem éreztük jól magunkat. A pályaudvaron ez még hatványozottabban működött, alig vártuk, hogy jöjjön már a vonat, nagyon elegünk volt a nagyvárosból. Körülbelül 30 perc múltán már a vonaton robogtunk Yverdon irányában, amitől nem messze van a kis falú, ahová készültünk. A vonat megállt, mi leszálltunk és máris meglátott minket Bálint nagybátya, kocsival elvitt minket a házig. Délután körbenéztünk a tó körül, este sétáltunk és a környék kocsmáiba is természetesen ellátogattunk.

2014.10.13 22:41

Nehéz ébredés után Karcsi csinált nekünk finom reggelit, majd hosszasan elbeszélgettünk. Későbbiekben a kikötőnél hajókat néztünk, napoztunk, társasjátékoztunk és még sok-sok pihenőtevékenység, persze egy kis délutáni alvás is belefért az időnkbe. Estefele felvittek minket a közeli hegyre és onnan gyalogszerrel jöttünk le, majd a faluba beérve egy kicsivel enyhébben, mint tegnap, de megint csak kocsmalátogatás volt a program. A naptár tanulsága szerint most már hivatalosan is nyár van, a mai nap Június elseje, ezt úgy vélem rendesen megünnepeltük.  Sok vicces és tanulságos történetet hallottunk a környékről. Teljesen nyaralós hangulatom volt, nagyon jól esett kicsit lelazulni. A holnapi program egyelőre ködös, de majd csak lesz valami, olyan sose volt még, hogy nincs sehogy.

2014.10.13 22:50

A mai terv az volt, hogy mégse megyünk vissza Fribourgba, hanem gyalogosan Romont felé indulunk délnek, így azt a távolságot, amit átvonatoztunk azt bepótoljuk. Bőséges reggeli után lefotóztam a térképet, hogy biztosan eljussunk a Camino úthoz jelzés nélkül, majd elköszöntünk és elindultunk. Arra a hegyre másztunk vissza, ahonnan lejöttünk előző este, majd miután megtaláltuk a turistajelzést, délnek fordultunk. Pár óra múlva lepihentünk egy farönkön, ahol észrevettem, hogy egy kullancs mászik a lábamon, hát több se kellett, teljes átvizsgálást eszközöltem. További négy kullancsot találtam magamba, de szerencsésen el tudtam mindet távolítani. Jellemző, amint nem a jelzett úton vagyunk, máris rossz dolgok történnek. Fél óra séta után bele is futottunk a merőlegesen haladó kagylós zarándok ösvénybe, örömmel konstatáltuk, hogy újból jó helyen vagyunk. Találtam még egy kullancsot, bár ez már félig a bőrömbe volt, de ezt is sikeresen eltávolítottam. Egy hosszú földutas szakaszon ballagtunk, amikor egy kocsi állt meg mellettünk, amiből egy pár pattant ki. Nagyon megörültek nekünk, ritkán látnak zarándokokat errefelé, pláne akik ilyen messziről jöttek. Csokit, vizet és gyümölcsöt adtak nekünk, amire épp nagy szükségünk is volt, ugyanis nem tudtunk sehol vásárolni, éhesek is voltunk. Vajon erre mennyi esély volt? Megint csak semennyi! Ezt is az úttól kaptuk, amiért végtelenül hálásak vagyunk. Mély gondolatok közepette, szavak nélkül meneteltünk a távolba.  A hegységek már teljesen eltűntek, most végtelen búzamezők voltak körülöttünk, de város vagy falu sehol. Már szabályosan sötétedett, amikor egy pici falucskába értünk, ahol egyetlen lehetőség egy picike templom. Óvatosan csöndesen beosontunk, majd a lépcsőn felmentünk az orgonához és halkan megágyaztunk. Nem járt senki se a környéken, be se zárták a templomot, remélhetőleg éjszaka se lesz hívatlan vendégünk.

2014.10.14 23:06

Zavartalan éjszakánk volt a kis templomba, reggel 6 előtt feltűnés nélkül leléptünk. Már nem sok van Svájcból, pár nap és átérünk Franciaországba és azzal már három országot tudhatunk magunk mögött. Aranyos kis erdőkön keresztül jutottunk el Lausanne-be, ami egy hatalmas sürgő-forgó nagyváros, de ez már a Genfi tó partján van, innen már a tavat követve megyünk egészen a határig. A város előtt egy dombon áll egy magas kilátótorony, amire magam részéről nem mentem fel, mert a térdem nem az igazi még mindig és nem akartam kockáztatni, Bálint viszont nagyon szép képeket csinált. Ebédeltünk, majd bementünk a központba. Magában a városban nem volt semmi extra, modern épületek, parkok és sétányok alkották, de a tó melletti rész nagyon érdekes volt, mivel kikötők, gyárak között néhol egy-egy régi díszes kastély is fellelhető volt. A parton folytattuk az utunkat, ami már kezdett nyaraló-övezetté változni, sok strand és hajókölcsönző volt mindenfelé és persze rengeteg ember, akik furcsán néztek ránk. Késő délután volt, de semmi alvóhelyet nem találtunk, itt a környéken egyáltalán nincsenek erre berendezkedve, hotelbe meg csak nem alszunk. Településtől településig sétáltunk, de semmi lehetőség nem volt, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy bizony fel fogjuk verni a sátrat egy parkban. Elvileg törvénybe ütköző lakóterületen sátrazni, de itt a tó mellett nincsen olyan hely, ahol nincs semmi, teljesen egybefüggő lakóterület van. Körbenéztünk, majd kicsomagoltunk és kevesebb, mint 10 perc alatt már álltak a sátrak. Kutya sétáltatók és kocogó emberek voltak a környéken, de nem zavartattuk magunkat, több mint 40 kilométert mentünk, zarándokunk vagyunk, ha rendőr jön, csak meg fogja érteni a szituációt. A rend kedvéért a fűbe szúrtam a botomat és ráakasztottam a kagylót, ezzel is jelezve mifélék vagyunk. Alig fél óra múlva teljesen besötétedett.

2014.10.16 21:54

Zavartalan éjszaka volt, teljesen kipihenten keltünk fel, bár kicsit féltünk tőle, hogy a sátrak a hajnali pára miatt nedvesek lesznek, de egyáltalán nem voltak azok. Összecsomagoltuk a sátrakat, gyorsan elfogyasztottuk a reggelit, majd tovább álltunk mintha semmi nem történt volna. Az út csak részben követte a tó partvonalat, mert sokszor letért róla és nagy kerülőket irt volna le, ha végig követjük, de nem tettük és körülbelül 3-4 kilométert spóroltunk. Menet közben egyeztettem Tündével, akiről azt kell tudni, hogy két éve végigcsinálta egyedül ezt az utat és nagyon sok hasznos tippet kaptam tőle, valamint felajánlotta, hogy aludhatunk nála Coppet-ben. Délutánra persze újabb felhőszakadás volt, de még időben beértünk egy nagy sör sátor alá és ezzel elkerültük a nagyját. Az egészbe az a poén, hogy Nyon-ba voltunk, ahol elvileg Tünde dolgozik és hát persze, hogy pont ott volt a munkahelye 100 méterre tőlünk. Szünetben kijött és nagyon megörült nekünk, természetesen mi is neki, csevegtünk majd elmesélte, hogy 18 óráig dolgozik, de nyugodtan induljunk el a lakásához, mert az még nyolc kilométer és nagy eséllyel egyszerre fogunk odaérni. Az eső csak nem akart elállni, sok értelme nem lett volna tovább várni, ezért felfújtuk a pofánkat és hihetetlen sebességgel útnak indultunk. Annyira gyorsan mentünk, hogy az eső nem is tudott ránk esni, na persze kissé túloztam, de mindenesetre nem érdekelt minket. Száguldozó kocsik mellett az út szélén haladva rövidítettünk Tünde tippje miatt, mert a rendes út legalább duplája lett volna és őszintén szakadó esőben nem lett volna sok kedvünk hozzá. Másfél óra múlva egyben megérkeztünk hozzá, az eső persze picit sem enyhült, emiatt, mint az ázott kutyusok vágódtunk be a házba. Tegnapi nomád sátras este után jól esett letusolni és asztalnál enni. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, majd Tünde felajánlotta, hogy itt is eltölthetünk pár pihenő napot, ha szeretnénk! Hmmm…

2014.10.17 19:58

Természetesen kihasználtuk a lehetőséget és jó sokáig aludtunk, Tünde persze elment munkába és ránk bízta a házat. Csodálatos napnak ígérkezett a mai, sehol egy felhő, csak a szikrázó napsütés. Bálint délelőtt elment sétálni én meg kifeküdtem az erkélyre napozni és olvasni. Bálint mikor visszaért lelkesen mesélte, hogy magyarokba ütközött, akik meghívtak minket vacsorára. Hamar eltelt a délután, meg is jelentünk a családnál az említett időpontban, ahol megismerhettem Melindát és kis családját. Fantasztikus vacsorát készített nekünk és egy újabb szuper családias hangulatú estét köszönhetünk nekik. Hamar elrepült az este, kislányai is már elaludtak, egész késő volt már amikor elbúcsúztunk és hazaballagtunk. Bálint éjfél fele vonult el aludni, de én még Tündével majdnem hajnal háromig trécseltem. Holnap elvileg átlépünk Franciaországba, amiről az elmúlt pár hétben elég sok rosszat hallottunk, miszerint nem nagyon szeretnek angolul beszélni, meg nem kedvelik a külföldieket. Őszintén megmondva rendesen aggódtam is a dolgok miatt, mi lesz, ha tényleg nem lesz ilyen egyszerű, mint eddig. Egyikünk se beszél franciául, lehet komoly nehézségekbe fogunk ütközni. Sok gondolat kavargott a fejembe elalvás előtt, de azzal lezártam, hogy ez az út úgyse állit legyőzhetetlen akadályt elénk, bármi jön azzal meg fogunk tudni küzdeni, ebben teljeséggel biztos vagyok és ha már idáig eljutottunk, akkor ha törik ha szakad folytatjuk az utat bármilyen is lesz. Holnap új fejezet indul a zarándoklásunkba, és úgy érzem készen állok az új megpróbáltatásokra.