Reggelit békésen elfogyasztottuk a párral, akik elmondásuk szerint eléggé lassan haladnak, így nem tartanak velünk. Ma nem esett az eső, csak masszív köd volt mindenfelé, egészen addig botorkáltunk, míg le nem értünk a hegyről egy kisvárosba, ahol egy kis kápolnába pecsétet kértünk. A pecsét mellé kaptunk 20-20 frankot a paptól, mert elmondása szerint kevesen teszik meg ezt a hosszú utat és, ha olyan zarándokkal találkozik, azt feltétlenül megsegíti. Elmentünk egy pékségbe, ahol friss pékárút akartunk vásárolni, de az eladó nem engedte kifizetni, sőt még ajándékba is kaptunk két ízesített bagettet. Ennyi hihetetlen pozitív dolog után elég jókedvűen indultunk meg a következő kihívást jelentő hágó felé, ami már igazából nem is jelent nagy akadályt, annyira megedződtünk. A térdem persze még fájdogál, talán már picit javult is, mindenesetre nem zavarja a közérzetemet. A hágó után hatalmas tavak tárultak a szemünk elé, ami mellett megy az út a hegy tövében. Estefelé beértünk az egyik tóparti városkába Brienzbe, ahol nagy szálláskeresésbe kezdtünk, de nem nagyon találtunk. Kezdet sötétedni, amikor a kikötő körül mászkáltunk és már azon töprengtünk vajon melyik csónakba lógjunk be éjszakára. Egyszer csak magyar hangokat hallunk a hátunk mögül, aminek roppantul megörültem. Miután meghallották, hogy mire is vállalkoztunk beljebb mentünk a városban és meghívtak minket extra kebabra, majd felajánlották, hogy aludhatunk náluk. Este volt filmnézés, kajálás és hosszasan beszélgettünk. Nagy segítséget kaptunk ma is, vajon mennyi esély volt erre, hogy összefussunk velük?
