71-80

2016.11.12 12:34

A tervezettnél jóval később sikerült felébredni, de azt hiszem, ez a régen tapasztalt nagy kényelemnek volt köszönhető. Megpróbáltuk még kiélvezni a szállás nyújtotta lehetőségeket, alaposan megreggeliztünk és a tulaj által készített teából is töltöttünk a palackjainkba. Napról napra közeledtünk Santiago felé, ezért megbeszéltük, hogy ettől a ponttól kezdve az összes bárban is fogunk pecséteket kérni, hogy biztosan beteljen a zarándokútlevelünk. A terv jó volt, viszont a terepviszonyok nem könnyítették meg a pecsétszerzést, ugyanis alig érintettünk falvakat, csak kisebb-nagyobb dombokon és hegyeken ballagtunk át. A települések nagy része mellett simán elhaladtunk, kilométerekre tőlük vezetett el az ösvény. Dél körül annyira felszökött a hőmérő higanyszála, hogy kénytelenek voltunk egy kisebb sziesztát tartani egy fa árnyékos koronája alatt. Órákkal később beérkeztünk egy kis városba, de az ottani albergue nem tetszett senkinek, ezért egy gyors ebéd után tovább is álltunk. Öt kilométerünk volt még Castroverde-ig, odaérve megkerestük a szállást és legnagyobb meglepetésünkre szinte minden ismerősünk itt volt már, valószínűleg ők nem tartottak sziesztát napközben. Az olaszok végtelenül rendesek voltak és a szállás összes lakójának készítettek paradicsomos tésztát. Ezen felbuzdulva mindenki dobott be valamit a közösbe, így egy remek hangulatú, bőséges vacsora után majdnem éjfél körül tértünk nyugovóra.

2016.11.12 12:35

Szokványosan indult a mai nap is, a reggelit követően elhagytuk a szállást és a városon átballagva egy kis erdőben folytattuk az utunkat. A srácokkal komoly témákat feszegettünk, volt szó a politikától kezdve a különböző értékrendek összeférhetetlenségén át a világmindenségig mindenről, sőt ennek hála az angolom is érezhetően fejlődött. Néha megzavarta a csevejt pár marhacsorda, akik mindenáron szembe akartak velünk jönni, de annyira féltek, hogy sok esetben nagy ívben kerültek, emiatt persze kisebb nagyobb kárt okoztak az amúgy is gyenge kerítésekben. A terep szinte teljesen sík volt, így az órák múlása fel se tűnt, annyira elvoltunk. Dél magasságában már megpillantottuk a messzeségben Lugo-t. Furcsa érzés, hogy negyven nappal korábban már jártam itt, bár csak egy buszos átszállás erejéig tartott és nem sokat láttam a városból, de most végre mindent be tudok pótolni. A szokásos rutinszerű dolgok elvégzése után egy kis városnézés következett, meg persze a katedrális meglátogatása pecsét reményében. Kezd fogyni a hely az igazolványomban, ha jól kalkulálok pontosan elég is lesz Santiago-ig. A helyi zarándokponton lehetett venni új credencial-t is, ami annyira új, hogy tegnap érkezett a nyomdából. Hivatalosan még nem is árulták, de azért mi kaptunk belőle. A központot elhagyva elindultunk az egyik irányba, majd megmásztunk egy magas lépcsőt. Az óváros két kilométer hosszan hatalmas várfallal van körbevéve, aminek a tetejét jó pár évtizeddel ezelőtt átalakították séta- és futópályává, ezen keresztül jutottunk vissza a szállásig. Csatlakoztunk a többiekhez és nagy kajálás vette kezdetét. Előkerült pár üveg bor is, aminek az elfogyasztása után már rendesen be voltunk csiccsentve, így nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy pár napja még innentől egyedül terveztem az utat. Annyira összekovácsolódott ez a kis csapat, hogy eldöntöttem, maradok velük és együtt fogunk megérkezni Santiago-ba.

2016.11.12 12:35

Ma reggel észrevettem, hogy mindenki jobban izgult az átlagosnál. Nagyon közeledünk az utazásunk végéhez, talán ez a magyarázat, hogy mindenki korán kelt fel. Fél hét felé már elfogyasztottuk a reggelinket is és készülődtünk a mai napi sétára, de sajnos nem mindenki tudott velünk tartani, ugyanis volt egy spanyol fickó, akinek annyira fájt a lába, hogy orvost hívtak hozzá. Eső nem esett, ezért a futócipőmet vettem fel, nagyon romos állapotban van, de talán Santiago-ig még el tudok benne menni, addig is kímélem a bakancsomat. Az izgatottság ellenére eléggé lazára vettük a sétát, szinte minden lehetséges bárba és pihenőhelyre betévedtünk a délelőtt folyamán. Az eddigiekkel ellentétben ma többször elmaradtam a többiektől, magányra volt szükségem. Sokat gondolkoztam az idei utamon, felidéztem a jó és kevésbé jó emlékeket, próbáltam kicsit összegezni a dolgokat a fejemben. Roppant hálás voltam mindenért, első sorban a jól terhelhető lábaimnak, amik nélkül nem sétálhatnék ennyit, valamint az egész életért és azért, hogy megtehetem mindazt, amit szeretnék. Pár óra egyedüllét után felzárkóztam a többiekhez és nagy mosollyal az arcomon folytattam a zarándoklatot. A terepviszonyok az eddiginél még könnyebbnek bizonyultak, volt pár kisebb domb, de többnyire egy széles völgyben haladtunk délnyugati irányba. A körülöttünk magasodó hegyek is egyre alacsonyabbak lettek, térképen is kivehető volt, hogy amint kiérünk a völgyből, már teljesen ellaposodik a táj. A megszokottnál lényegesen több zarándokkal találkoztunk, valószínűleg sokan Lugo-ból indultak, de ez csak egyre több lesz, bele sem merek gondolni, milyen tömeg lesz visszaérve a Frances-re. A mai szállásunk egy nagyon apró faluban volt, aminek legnagyobb épülete maga az albergue, aminek az az érdekesség, hogy mire megérkeztünk, már félig tele volt és a nap végére ki kellett írni, hogy megtelt. Holnap elérünk Melide-be, majd a tervek szerint még elsétálunk egészen Arzúa-ig, mert Alejandro ott foglalt szállást elmondása szerint egy igen jó helyen, ami az egyik legjobb szállás a környéken és garantáltan ki fogunk kapcsolódni. Nagyon kíváncsi leszek rá.

 

2016.11.16 15:04

A mai napon a szokásos reggeli rutinszerű dolgok elvégzése után hat fős csapattal együtt indultunk meg Melide felé. Szokatlan volt, mert eddig mindig csak hárman mentünk, senki nem tartott velünk, de néha kell a változatosság. Ez volt a Primitivo utolsó napja, ennek megfelelően azért tartogatott pár kisebb meglepetést az út. Kellemes sétának indult, de ahogy telt az idő, egyre ködösebb és hidegebb lett, egy viszonylag alacsony hegyszirt tetején pedig viharos szél kapott el minket. Rendesen kapaszkodnunk kellett, nehogy felboruljunk. Tizenegy óra körül nagy nehezen leértünk a városba, próbáltuk megtalálni a jelzést, de nem nagyon jött össze, ezért hosszú percekig csak bolyongtunk az utcákban, amíg meg nem láttunk pár túrazsákos emberkét, ahogy nagy tömegben haladnak egy forgalmas úton. A helyes irány megvolt, már csak be kellett tankolni elemózsiával és dél révén el kellett fogyasztani az ebédünket is egy kellemes kis parkban. Mire befejeztük az étkezést pont elállt az erős szél és kisütött a nap, ezt egyértelműen egy jelnek vettük, így felkerekedtünk és elindultunk a zarándok autópályán Santiago felé. Rengeteg ember volt, sorban előztük meg a turigrinonak nevezett kis táskás embereket, ez esetben a zarándok szót direkt nem használom. Iskolás osztályok is követték a jeleket, volt egy szakasz, ahol legalább kétszáz diákot kellett kikerülnünk, hát nem volt egyszerű feladat. Sok olyan fiatal is sétált, akik hangosan hallgattak zenét a mobiljukról, ami felettébb idegesítő volt számomra, ugyanis én sosem teszek ilyet, szeretem a természet hangjait és így nem terelődik el a figyelmem magamról és a környezetemről. Elkönyveltem, sőt mindannyian számítottunk is rá, hogy az utolsó száz kilométer, mint már annyiszor, pont ezek miatt nem lesz egyszerű annak, aki másfelől érkezik. Nagy lendülettel folytattuk az utunkat, közel öt kilométeres átlagsebességet diktálva. Délután kettő órakor bevágódtunk végre a lefoglalt szállásra. A hírek nem volt félrevezetőek, tényleg fantasztikus hely volt. Szobánkénti mindössze nyolc kényelmes ággyal, tágas nappalival és étkező helyiséggel, külön pihenő és olvasó szobával és egy hatalmas díszes terasszal rendelkezett a vándorok teljes kényelméért. Ideális hely az ünneplésre, ugyanis ez az utolsó estém a srácokkal, mert holnap érzékeny búcsút kell vennünk egymástól, mivel nagy eséllyel más helyen fogunk aludni. Nekik van foglalt helyük Santiago-ban, én pedig a szokott helyen alszom a Monte de Gozo mögötti lengyel albergue-ben. Ünnepnap alkalmából nagy főzőcskézést csaptunk, közben természetesen mindenféle finom borokat iszogattunk, hisz az alkohol nem maradhatott el. Nagy zabálás és naplementéig tartó beszélgetés és nosztalgiázás után kómásan és álmosan mindenki elvonult az ágyába. Kalandos utam volt Leon-tól idáig, azt hiszem, jövőre mindenképpen visszatérek északra.

2016.11.17 16:06

A kényelmes ágyak megtették a hatásukat, fel sem ébredtünk nyolc óráig, utána is csak piszok nehezen. Összeszedtük magunkat, megettük a tegnapi vacsora maradékát, majd szépen lassan kigyalogoltunk az úttestre és elindultunk a zarándokok nyomában. Rengetegen voltak. A tegnapi kellemetlen események megismétlődtek, újabb legalább száz éneklő diák haladt előttünk hatalmas lármát csapva, akiket ugyanúgy, mint előző nap, meg kellett előzni. Ebéd előtt sikerült lehagyni őket, de nem álltunk meg, hogy egy kis előnyhöz jussunk. Nagyon ismerős volt a környék, szinte minden épület, domb és kanyar beugrott a korábbi évekből. Gyorsan haladtunk, a reptér mellett kicsit lelassultunk, de kora délután már a Monte de Gozo emlékműnél pihentünk. Gyönyörködtünk a tájban és közeledő zarándokok arcában, mindenki széles mosollyal konstatálta, hogy innen már nincs sok hátra. Bő fél óra nosztalgiázás és fotózkodás után elbúcsúztunk, mivel én itt maradok, a srácok meg elmennek a katedrálisig. Holnap kilenc órakor találkozunk a katedrális előtt, bemegyünk, körbenézünk majd közösen kiváltjuk a compostelát a zarándok irodában. Néztem őket egy darabig, amíg el nem tűntek a horizonton, majd egyedül sétáltam a műemlék mögött a lengyel albergue-ig. Szeretem ezt a helyet, itt mindig van szabad ágy, most sem volt ez másképpen. Beregisztráltam, kellemesen elcsevegtem közben a leányzóval, aki intézte a papírmunkát, majd felmentem a szobába lepakolni. Az étterem rész zárva volt, így kénytelen voltam elmenni a közeli bárba némi elemózsiáért, ami nem volt olcsó, de legalább jó kevés. Nem probléma, majd holnap a városban bevásárolok rendesen. Este még lementem csevegni kicsit a leányzóval és erősíteni a magyar-lengyel barátságot, valamint kérésére meséltem egy keveset az útjaimról. Holnap be akar mutatni valakinek, akivel szerinte nagyon jóban leszek, kíváncsi vagyok rá. Éjfél felé elköszöntem, mert zárták az épületet. Lassan végigsétáltam a kerten, közben a csillagos égboltban gyönyörködtem. Mire visszaértem, már mindenki aludt, csendben odaosontam az ágyamhoz és ledőltem. Már nincs sok hátra az idei utamból, furcsa lesz megint hazamenni.

2016.11.24 13:18

A viaszos füldugómnak ma éjszaka is végtelenül hálás voltam, mert olyan horkolás fesztivál zajlott éjszaka, hogy máskülönben semmit sem tudtam volna aludni. A szobában volt egy idősebb lengyel csoport, akik valószínűleg az országuk horkoló bajnokságának válogatottjai és afféle nyeremény lehetett nekik ez a spanyol kiruccanás. Ébredés és füldugó eltávolítása után felöltöztem, majd gyalogosan, táska nélkül elindultam a katedrális felé, közben elmajszoltam három banánt. Séta közben nem messze a szállástól megtaláltam a régóta keresett híres Santiago felé mutató zarándokszobrokat, amelyeket minden évben meg akartam találni, de úgy tűnik, csak most jött el az ideje. Megörökítettem a pillanatot, majd visszatértem a jelzett útra. Pár zarándok zavartan köszönt vissza, hogy én csak így táska nélkül sétálok a központ felé, de nem értettem miért, amikor sokan választják ezt a megoldást. Laza egy óra múlva már a tömeggel együtt értem el a központot. A megbeszélt időpontban találkoztam a srácokkal a főtéren, elmentünk reggelizni, majd meglátogattuk a katedrálist. Kivártuk a hosszú sorokat, majd a déli mise végén életemben először megcsodálhattam a nagy tömjén lengését is, gondoltam négy év látogatása után illik egyszer meglátnom. Figyeltem a tömeget és a meghatódó arcok látványa nagyon különlegessé tette a pillanatot. Sokaknak könny folyt az arcukon, de engem legjobban a büszkeség és az öröm kevert állapotának látványa fogott meg igazán. Rövid csendet és elmélyedést követően lassan kivonultunk a tömeggel az utcára, majd, mint mindenki, kicsit jártuk az utcákat és vásárolgattunk mindenféle apróságokat. Kora délután beültünk egy bárba és masszív iszogatásba kezdtünk ünneplés gyanánt. Sok ismerős csatlakozott a továbbiakban, akik éppen arra sétáltak és miután megpillantottak minket, kénytelenek voltak csatlakozni. Mámoros délután volt, legalább hét-nyolc kör alkoholt legurítottunk mire elkezdtek távozni az emberkék. Rám is várt még öt kilométer vissza a szállásig, így nem akartam teljesen homályos lenni fejben, kértem is fél liter vizet gyorsan, nehogy baj legyen. Este nyolc óra felé eljött a nagy és végső búcsúzás ideje. Utoljára még koccintottunk egyet, majd gyalogszerrel elindultam Monde de Gozo felé. Valószínűleg az alkoholos befolyásoltság miatt, de rendesen eltévedtem a városban, jót is mulattam magamon. Nagy nehezen, több mint másfél óra után végül is hazakeveredtem, nem szöszmötöltem sokat, gyors zuhany után már dőltem is be az ágyamba. Legalább rendesen kialszom magam és kora reggel indulhatok az óceán felé.

2016.11.24 13:18

Nagyon korán ébredtem, hat órakor már ki is léptem a kapun és indultam a központ felé. Gyorsan szedtem a lábaimat, élveztem azt, hogy egyedül sétálok, és nem kell senkihez sem igazodnom. A főtér üres volt, a Parador hotel aljában pedig még két órát kellett volna várakoznom, hogy kapjak ingyen reggelit. Minden évben próbálkozom, de valószínűleg sosem fog összejönni, így elengedtem a dolgot és inkább elindultam az óceán irányába. Nagy sebességgel haladtam, sok zarándokot elhagytam, valahogy nem volt kedvem kommunikálni senkivel sem. Még mielőtt delet ütött volna az óra beértem Negreira-ba. Fiatal volt az idő, nem akartam itt maradni. Kis elemózsia beszerzés után tovább is álltam és pihenés nélkül elmentem Vilaserio-ig, ahol egy idős ausztrál fickóval csevegtem miközben elfogyasztottam az ebédemet. Nagyon benne volt a mehetnék a lábamban, ezért meg sem álltam egy picike faluig, ahol már nagyon éreztem a talpamban lévő csontokat, hogy nem kérnek több kilométert. Mára elég volt a sétából. Bejelentkezéskor nem akarták elhinni, hogy Monte de Gozo-tól sétáltam, mert az majdnem ötven kilométer, de pár fotóval tudtam igazolni a dolgot. Egész kellemes teltházas kis albergue volt, az egyetlen probléma, hogy nem lehetett mosni, de holnap úgyis elérek Muxiába és akkor kimosok mindent. Sötétedésig volt még legalább négy óra, ezért fürdés után kimentem a hátsó udvarba napozni meg olvasni. Kellemesen elfáradva zuhantam be az ágyamba naplemente után, mások már bezzeg nagyban horkoltak. Még átgondoltam a mai napi agymenéseimet, de azt hiszem nem jutottam a végére, mert lassacskán lecsukódott a szemem.

2016.12.06 11:45

Furcsa álmom volt éjszaka. Egyedül mentem egy sivatagban a lenyugvó naptól folyamatosan távolodva, amíg teljesen be nem sötétedett. Az égre pillantva két holdat is láttam, ezek fénye miatt tökéletesen láttam a dűnéket körülöttem és egyenesen haladtam egy magas torony felé. Sajnos nem értem el, mert hirtelen felriadtam arra, hogy valaki nekiment az ágyamnak. Már nagyban sütött a nap és ezen az emberen kívül nagy eséllyel mindenki rég elhagyta a szállást. Szemrehányóan ránéztem, de még véletlenül sem kért elnézést, minden hang nélkül egyszerűen kisétált a szobából. Elkaplak, gondoltam viccesen magamban és visszafordultam a fal felé. Aludni már nem tudtam, ezért pár perc nyújtózás után felpattantam és pikk-pakk összekészültem. Tíz perc múlva már az utcán voltam és a tegnapi tempóval megindultam. Jó pár kilométer megtétele után arra lettem figyelmes, hogy egy buszmegállóban éppen az a fickó szerencsétlenkedik a táskájával, aki olyan kedvesen felébresztett. Elég picike táskája volt és úgy láttam, hogy valami nagyon kényelmetlen neki, azt próbálja igazgatni. Kétségbeesetten rám nézett, de én egy kacsintással és mutatóujjam felé irányításával továbbhaladtam. Nagy baj esetén biztosan segíttettem volna neki, de egy kis kényelmetlenség belefér, oldja csak meg egymaga. A délelőtt folyamán nem is találkoztam mással, valószínűleg a legtöbben már beértek a szállásokra, mire odaértem és onnan már a tegnapi indulók is rég megközelítették Finisterre-t vagy Muxia-t. Mindenhol a zarándokok után haladtam, ezt most rettenetesen élveztem, csak én voltam meg a camino. Ismert tájakon vitt a lábam, eukaliptusz erdők, kisebb-nagyobb ösvények és persze kisvártatva az óceán látványa színezte az utamat. Nem győztem szagolgatni a levegőt, az a sok különféle növényi illat, ahogy keveredett az óceán sós illatával, fantasztikus volt. A sok kilométer ellenére viszonylag korán beértem Muxia-ba és természetesen a Delfin albergue-be, ahol már szinte tárt karokkal vártak. Pontosan harmincnyolc napja voltam itt, úgy éreztem mintha hosszú hónapok teltek volna el, nagyon furcsa érzés volt, de ugye az idő az relatív. Rózsán és Bálinton kívül megismerkedtem Annával is, aki éppen itt önkénteskedik. Megkaptam az ágyikómat, letusoltam majd kimentem az óceán partra ahol egy nagy, lassú és mély sóhaj kíséretében tudatosult bennem, hogy megérkeztem!

2016.12.07 15:34

Az idei év első pihenőnapja kezdetét vette. Sok mély gondolatom volt, de ma csak lazítani akartam. Ki sem nyitottam a naplómat, majd valamikor leírom a nagy tanulságokat, amiket levontam az elmúlt hetek folyamán. Idén biztosan nem megyek már tovább, a környéken természetesen még tervezek kisebb túrákat. Délelőtt kimentem kicsit napozni, mert nagyon szép felhőtlen volt az ég, de sajnos erős szél fújt, így inkább sziklát másztam. Kényelmesre vettem a figurát, ebéd után aludtam legalább két órát, majd miután felébredtem többedmagammal elsétáltunk a sziklákhoz és a kis templomhoz. Megtudtam, hogy holnap több magyar is érkezik, akikkel együtt egy nagy közös éttermezést tervezünk valamikor a hét folyamán. Június tizenharmadikára lett meg a repülőjegyem, ez volt a héten a legolcsóbb, úgyis nagyon szívesen eltöltök itt még pár napot, szóval egy pillanatra sem bántam. Esti naplementét sajnos nem sikerült elkapni, mert nagyon felhős volt az ég. Sok érdekes zarándok érkezett a szállásra, némelyikükkel sikerült összehaverkodni az este folyamán.

2016.12.07 15:35

Aktív pihenéssel és némi házimunkával telt a mai nap. Reggeli után kimentem sétálni, majd kicsit olvasgattam egy padon. Az óceán felől sós illat áramlott, arcomat sütötte a nap, nagyon kellemesen éreztem magam. Délelőtt Annával kimentünk a strandra pár órát, sikerült is rendesen leégni, de pozitívum, hogy találtunk pár rákot és különféle halakat. Nem fogtuk el őket, csak megfigyeltük a természet tengerparti szépségét. Kitaláltuk, hogy meglepjük Rózsát és kitakarítjuk a hátsó udvart, elhordjuk a szemetet és kigyomlálunk. Jó pár órát eltöltöttünk ezzel, de nagyon megérte, mert nagyon örült neki. Jó pár új arc jelent meg, de hagytam mindenkit rendesen megérkezni, majd holnap megismerem őket. Ma este is terveztem megtekinteni a naplementét, de meghiúsult, mert megint nagyon felhős volt az égbolt, úgyhogy maradtunk a szálláson és elfogyasztottunk pár üveg bort. Holnapi tervek közt szerepel a közeli hegy, a Monte Facho megmászása és az Os Muiños-i barlang megtekintése, valamint lehet, hogy összejön egy kis hajókázás is.