A mai terv az volt, hogy mégse megyünk vissza Fribourgba, hanem gyalogosan Romont felé indulunk délnek, így azt a távolságot, amit átvonatoztunk azt bepótoljuk. Bőséges reggeli után lefotóztam a térképet, hogy biztosan eljussunk a Camino úthoz jelzés nélkül, majd elköszöntünk és elindultunk. Arra a hegyre másztunk vissza, ahonnan lejöttünk előző este, majd miután megtaláltuk a turistajelzést, délnek fordultunk. Pár óra múlva lepihentünk egy farönkön, ahol észrevettem, hogy egy kullancs mászik a lábamon, hát több se kellett, teljes átvizsgálást eszközöltem. További négy kullancsot találtam magamba, de szerencsésen el tudtam mindet távolítani. Jellemző, amint nem a jelzett úton vagyunk, máris rossz dolgok történnek. Fél óra séta után bele is futottunk a merőlegesen haladó kagylós zarándok ösvénybe, örömmel konstatáltuk, hogy újból jó helyen vagyunk. Találtam még egy kullancsot, bár ez már félig a bőrömbe volt, de ezt is sikeresen eltávolítottam. Egy hosszú földutas szakaszon ballagtunk, amikor egy kocsi állt meg mellettünk, amiből egy pár pattant ki. Nagyon megörültek nekünk, ritkán látnak zarándokokat errefelé, pláne akik ilyen messziről jöttek. Csokit, vizet és gyümölcsöt adtak nekünk, amire épp nagy szükségünk is volt, ugyanis nem tudtunk sehol vásárolni, éhesek is voltunk. Vajon erre mennyi esély volt? Megint csak semennyi! Ezt is az úttól kaptuk, amiért végtelenül hálásak vagyunk. Mély gondolatok közepette, szavak nélkül meneteltünk a távolba. A hegységek már teljesen eltűntek, most végtelen búzamezők voltak körülöttünk, de város vagy falu sehol. Már szabályosan sötétedett, amikor egy pici falucskába értünk, ahol egyetlen lehetőség egy picike templom. Óvatosan csöndesen beosontunk, majd a lépcsőn felmentünk az orgonához és halkan megágyaztunk. Nem járt senki se a környéken, be se zárták a templomot, remélhetőleg éjszaka se lesz hívatlan vendégünk.
