114. Virgel del Camino – Hospital de Obrigo 27km (3157) Július 29.

2015.01.08 22:50

Még a nap se kelt fel, amikor már úton voltunk, valahogy kidobott minket az ágy, na persze így is szinte utoljára hagytuk el a szállást. Nem sokkal a kis falu elhagyása után összefutottunk Rékával, aki a mai nap folyamán velünk végig tartott. Voltak pillanatok, amikor körbenézve, mintha afrikai szavannán lennénk, csak az oroszlánok és pár elefánt hiányzott a képből. Mai napi célunk Hospital volt, tudtuk, hogy ott vannak magyar önkéntesek és csupa jó dolgot hallottunk a helyről. Tavaly valahogyan elsétáltam mellette, valószínűleg nagyon korán értem a városkában és simán tovább sétáltam. Idén be volt tervezve az ott alvás, meg is találtuk a helyes elsőre és kiderült, hogy három honfitársunk is itt teljesít szolgálatot. A nagyobb meglepetés az volt, hogy tudtak rólam és nagyon várták, hogy mikor érek ide. Bepakoltunk és kiugrottunk a boltba, mert elég sok összetevő hiányzott az esti palacsintakészítéshez, gyakorlatilag az összes alapanyag. Persze rajtunk kívül elég sokan akarták a konyhát használni, ezért szinte sorba kellett állni, kimentünk a kertbe, hátha később nagyobb esélyünk lesz. Kényelembe helyeztem magamat és napi naplóbejegyzés írásába kezdtem. Egy óra múlva már annyira éhesek voltunk, hogy beálltunk a sorba és 30 perccel később csak odajutottunk a tűzhelyhez. Jómagam nem vagyok egy nagy konyhatündér, de mentorom Kata személyében jó tippeket adott és így hasznosan tudtam segíteni neki az elkészítésben. A nagy ötletem az „extrém” gyümölcs joghurtos-lekváros palacsinta kezdetben nagy ellenállásba ütközött, de végül mindenki belátta, hogy nem is olyan nagy hülyeség. Természetesen mind elfogyott.