Az idő borús volt egész nap, de eső nem esett, valószínűleg annyira nem akartam, hogy ezért nem esett. Áztam én már éppen eleget. Öt kilométer bemelegítő séta után beértünk Triacastela-ba, ahol egy kicsit megpihentünk és feltöltöttük készleteinket. Ez a város után a legtöbben Samos irányába mennek, de mi maradtunk a rövidebb úton, ami így utólag kiderült, hogy remek választás volt, mert találtunk egy kis kommunát az erdőben, ahol nagyon kedves emberek voltak, szerintem, ha egyedül lettem volna biztosan maradtam volna pár napot. Egy lerobbant házat újítottak fel éppen és minden segítséget szívesen vettek volna, talán ha jövőre is erre járok, akkor maradni is fogok. Nem sokkal ez után egy alkimista házat találtunk, ami nekem elég hasonló volt, mint Franciaországban, itt is sok-sok érdekességet láttunk, amivel rendesen tele volt a ház. Pár órát elidőztünk itt, de már kezdett késő délután lenni, ezért tovább indultunk. Hét óra is elmúlt mire beértünk Sarria-ba, ahol meg egy nagyszabású kerékpár verseny volt éppen, emiatt szinte a fél város le volt zárva. Ez az a város, amiről köztudott, hogy 100 kilométerre van Santiago-tól és a legtöbb zarándok innen indul, mert ha ezt a szakaszt leigazolja, akkor jogosult a Compostella-ra. Ez persze azt is maga után vonja, hogy hihetetlenül sok zarándok van innentől kezdve, gyakorlatilag lehetetlen szállást találni, vagy egyébként egyedül sétálni, mert szinte egymást érintik az emberek. Főként a nyári hónapokra jellemző ez, de a zarándokok közel 40%-a innen teszi meg az utat. Estefelé meg főleg esélytelen szállást találni, ezért még egy laza hat kilométert letoltunk a következő lehetőségig, de ott se ment egyszerűen. Körülbelül a nyolcadik helyen volt két szabad ágy, ami Katának és Jeremynek elégséges is volt, nekem volt sátram így nem csináltam nagy problémát belőle, megkérdeztem a tulajt, hogy lehetne-e a kertben felalítanom az éjszakai menedékem. Kedves ember volt, nem csak hogy megengedte, de még a zuhanyzót is használhattam, így tisztán másztam be este a sátramba.
