Furcsa éjszakánk volt, attól függetlenül, hogy egész hajnalban esett, kipihentem ébredtünk. Itt már nem számított semmi, mindenem csupa homok volt, táskám és ruháim koszosak és nedvesek, körbenéztem és mosolyogtam. Hihetetlen érzés volt, annyira gondtalannak éreztem magam, akármeddig ellenék itt, egy pillanatra át is futott az agyamon, de aztán beugrott, hogy ezt se lehet örökké csinálni. Kora délelőtt visszamentünk a Por Fin-be kicsit szocializálódni a többiekkel, majd Katával elmentünk venni pár apróságot meg persze nekem egy hippi nadrágot, ha már az életérzés megvan, öltözködjek annak megfelelően. Így utólag be kell ismernem nagyon kényelmes viselet. Ebéd után Kata, Jeremy és én elhatároztuk, hogy felmegyünk a hegyre kicsit túrázni, biztosan pazar látványt nyújt fentről, hogy be lehet látni az egész félszigetet. Ezt a tervünket keresztülhúzta a sűrű köd, ami fent várt minket, ezért kis bolyongás után a világító toronynál kötöttünk ki, ahol fagyival koronáztuk meg a mai napot. Persze készült pár vicces fotó is. Visszaérve a szállásra Jeremynek megfájdult a gyomra, ezért ott maradt, de én visszatértem este a hippi-k közé. Az esti tábortűz után a sátramat kicsit feljebb a fák közé vertem fel, ahonnan belátni az egész partot, másik irányba pedig a sötét erdő vett körbe. Sok gondolat futott át az agyamon elalvás előtt, nagyon jól éreztem magam itt, de elég volt, holnap megint felkerekedünk és meglátogatjuk Muxia-t. A pandás csapat már ma elbúcsúzott, Kata holnap megy haza, de Jeremy biztosan velem tart, remélem a gyomra is rendbe jön addigra. Sőt többen is jelezték, hogy átsétálnak, szóval biztosan találkozom velük ott, sőt megtudtam, hogy Ági ott lesz zarándokfogadós, ezért garantáltan folyatódik a buli Muxia-ba. Utoljára körbenéztem, hogy megvan-e minden felszerelésem, majd odakint is körbevilágítottam, hogy minden rendben van, majd behúztam a zipzárt és elsüllyedtem a hálózsákba.
