Én jobban lettem reggelre, bár még egy picit köhögtem, de anyum lába már nagyon fájt indulás után is, pedig ez eddig nem nagyon volt jellemző. Megijedtünk, hogy nem-e lesz valami szövődményes dolog belőle, valami csontgyulladás vagy hasonló dolog, szóval lassan és óvatosan ballagtunk. Már párszor beszéltünk róla eddig is, hogy lehet jobb lenne, ha hazamenne, mert érthető módon nem akarja végigszenvedni az egész utat, pláne, ha az egészsége megy rá. Napközben volt szakasz, amikor kilométerenként meg kellett állni, mert nagyon fájt neki a térde, emiatt persze nem haladtunk rendesen, ami meg nagyon zavarta. Dél körül meghoztuk a döntést, elmegyünk még Burgos-ig, az lesz akkor a célállomás és majd onnan valahogy hazamegy. Nagyon lassan haladtunk, az utolsó kilométereken a táskáját is vittem, így megkönnyebbülve tudott sétálni. Négy körül értünk be Santo Domingo de Calzada-ba, de ekkora már azt is eldöntöttük, hogy nincs értelme elsétálni Burgos-ig, ezért inkább busszal elmegyünk még ma este. Rossz kedve volt egésznap, de miután megbeszéltük a haza utat, mintha megkönnyebbült volna. Azt mondta engem se akar ezzel terhelni, meg hogy jobb lesz így és biztosan nem fogja megbánni, mert ez így nem jó, viszont eddig minden perc fontos volt neki és tök jó, hogy belekóstolt a zarándokok életébe. Magam részéről én nagyon büszke vagyok rá, hogy a fájdalmak ellenére is becsületesen lesétált 200 kilométert, nem semmi teljesítmény. A busz laza egy óra alatt beért Burgos-ba, elkóvályogtunk a katedrálisig, onnan már tudtam az utat. A municipal albergue tele volt, de még éppen jutott nekünk hely egy privát szálláson, ahol kellemes családias hangulat volt. Késő délután sikerült elintézni a repülő jegyet is Madrid-ból Pestre holnaputánra, utólagosan is köszönöm Zsuzsi! A holnapi nap tehát városnézős és pihenős nap lesz és persze alkalomhoz illően egy nagy ünnepi utolsó vacsorával zárjuk az elmúlt kétheti közös kalandot.
"Life begins at the end of your comfort zone"
