Reggel korán keltem, valamiért nem aludtam túl jól, semmi gond van néha ilyen is. Összeszedtem magam, a párától nedves sátramat a szokott módon felrögzítettem a táskámra, elköszöntem a környéktől és tovább indultam. Arcade-ba érve beültem egy kávézóba, ettem kis péksüteményt és négy nap után postoltam Facebook-ra, biztosan sokan aggódtak, hogy mi lehet velem, sőt még édesanyámmal is váltottam pár szót telefonon. Attilával is egyeztettem SMS-ben, aki ugye korábban elindult Fatima felé, megtudtam, hogy már Porto-ban van és három napig ott is marad, szóval van rá némi esély, hogy még beérhetem. A délelőtti órákban egy hegyre caplattam fel, majd sűrű erdős ösvényen másztam lefelé a hegy másik oldalán, szerencsére itt nem volt sok útelágazás, de a jelzések nem voltak megfelelőek, párszor azért elvétettem a jó irányt és feleslegesen tettem meg pár száz métert. Az idő nagyon jó volt, meleg volt és tűzött a nap, fojt is rólam a víz rendesen, de ezzel sose volt bajom, ennyi idő után meg pláne. Egy főutat követve elértem Porriño-ig, ami először nem tetszett, mert csupa bevásárló-áruházak és ipari épületek voltak mindenfelé, viszont kicsit beljebb haladva ez mit sem változott, szóval továbbra se lett a kedvencem. A központtól nem messze volt egy híd, meg park, végre valami zöld terület, a park mögött pedig egy municipal albergue, úgy voltam vele, hogy ha van hely, akkor maradok. Volt hely. Egyik nap kint, a másik nap, ha van rá lehetőség, akkor épületben alszok, ezt így elterveztem. Vacsora közben egy Spanyol öreggel beszélgettem, aki Porto-ból sétált, és kérdezgetett, hogy láttam ezt vagy azt, de mondtam neki, hogy én visszafelé sétálok és még nem láttam ezeket. Erre értetlenül kérdezett, hogy most akkor Santiago-ból jövök, de mért megyek dél felé, ennek nincs értelme. Hát elmagyaráztam neki, hogy mi az értelme a saját olvasatomban, de nem biztos, hogy megértette. Rövidre zártam a dolgot, megettem a vacsorámat, elköszöntem, felmentem kimostam a ruháimat, lezuhanyoztam, majd bevágódtam az ágyikóba. Késő este még beesett pár hangos orosz kerékpáros, akiknek a sötét szobába lámpával kellett megvitetni az egész nap eseményeit. Gondoltam ennél rosszabb nem jöhet, de akkor egy spanyol lány cserkészcsapat foglalta be a maradék két tucat ágyat, akik az oroszoknál bevált dolgokat követték, egyszóval mire mindenki elcsöndesedett már éjfél is jócskán elmúlt.
