14. Burgos (Pihenőnap) 7km (203) Május 3.

2016.08.08 08:16

A szállást elhagytuk fél nyolc felé, majd nyakukba vettük a várost. Dél körül lehet csak becsekkolni a szállásra, így volt kicsivel több, mint négy óránk, amíg táskával kellett eltölteni. Felsétáltunk a várhoz, keresztül sétáltunk a parkokon, majd a központban internet kávézó ügyében érdeklődtem, ugyanis a repülő jegyet ki kellett nyomtatni. Egy helyet tudtak csak, ahol erre van mód, csak az zárva volt és persze nem volt kiírva semmi tájékoztatás, hogy ugyan mikor nyit ki. Az egyik boltban a pult mögött megpillantottam egy nyomtatot, bementem és rákérdeztem, hogy használható-e, persze igen volt a válasz, sőt az is kiderült, hogy az emeleten van pár számítógép is. Percekkel később már a kinyomtatott repjegyekkel ballagtunk a szállás felé, ahol pici várakozás után meg is kaptuk az ágyunkat. Délután gyógyszertárban vettem pirulákat a köhögésemre, majd pihentem is rá, remélhetőleg hamar elmúlik és fitten és egészségesen tudom folytatni az utat. Este a tervezett nagy kajálás megvalósult, hatalmas saláta tálat és sok édességet ettünk, majd tizenegy körül csatlakoztunk a horkoló tömeghez.