Brutálisan kipihentem magam, nagyon későn ébredtem és olyan csipás szemmel, amire nagyon rég nem volt példa. Nagy lendülettel vágtam neki a mai napnak, biztos voltam benne, hogy ma is sokat tudok sétálni, pár nap és biztosan utolérem Attilát. A nap első meglepetése, hogy összefutottam öt magyarral, akik éppen szembe jöttek, sőt még hallottak is rólam, megelőzött a hírem, nem tagadom nagyon jól esett, hogy így felismertek. Kicsit beszélgettem velük, majd folytattam az utam fel a hegyre, érdekes vörös sziklás kőzet volt mindenfelé, mély szurdokok között hatalmas sziklák és sűrű növényzet váltakozott. Egy elágazásnál valószínűleg rossz irányba fordultam, mert megmásztam egy hegyet, amit nem kellett volna, szerencsémre épp egy terepmotoros pihent fent, akinél volt GPS és még angolul is tudott, ezért könnyedén útba tudott irányítani. Leérve a völgybe megláttam egy kagylót a fához szögelve, akkor már biztos voltam benne, hogy jó helyen vagyok. Kopár félsivatagos terep következett, nagyon hasonlított a Meseta-hoz, azzal a különbséggel, hogy egy elhagyatott falu szélén újabb vad kutyákkal találkoztam. Azon kaptam magam, hogy egyáltalán nincs bennem félelem, felemeltem a botot és határozottan elindultam a négy jószág felé. Elején még ugattak, de valamit láthattak a szememben, talán a magabiztosságot, mert amint közel értem mindannyian elkezdtek hátrálni. Gyertek csak! –mondtam jó hangosan és feléjük indultam, erre persze szétszéledtek. Messziről még vakkantottak párat, de követni egyiküknek sem volt mersze, ekkor már biztos voltam benne, hogy mostantól nem lesz problémám a kutyákkal. Kellett az a tegnapi nap, hogy kiborultam és összeszedtem magam, valami változott bennem, aminek most nagyon nagy hasznát vettem. Folytattam a sétát, bár a vizem nagyon fogyott, mert piszok meleg volt ma is, de egy kis faluban bekopogtam egy házikóba és kaptam vizet egy kedves idős nőtől. Alvorge-ba a helyi kocsmában pihentem és a mai napot egy jégkrémmel koronáztam meg és jókat beszélgettem a tulajjal, aki egy hatalmas forma, a világ minden tájáról voltak már nála zarándokok, aki teleírták már a három vastag vendégkönyvét. Fiatal volt az idő, nagyon bennem volt, hogy még menjek, ezért elköszöntem és megígértem, hogy én is küldök majd egy képeslapot Budapestről. Estefelé értem csak be Ansião-ba a tűzoltóságra, ahol egy idősebb portugál zarándokkal osztozkodtunk a szálláshelyen, nem volt egy patika tisztaságú a szoba, de a mi fajtánknak tökéletesen megfelelő volt.
