Elég korán indultam, ha egész nap megyek, nagy eséllyel elérem Tomar-t, ahova Attila is beérkezik a mai napon. Marha jó idő volt a mai nap, igazából nem is a meleg zavart, közérzetileg semmiképpen, inkább azt vettem észre, hogy lassabban haladok, többször meg kell állnom pihenni, valószínűleg ez a testem védelmi reakciója, nehogy széthajszoljam magam és gutaütést kapjak a forróságba. Ma is volt pár eltévedés a hiányos jelek miatt, meg persze nem marathatott el egy kis kutyás kaland sem, de egyik sem volt vészes. A kutyák valószínűleg üzentek egymásnak, hogy velem már nem lehet szórakozni. Egy furcsa szakaszon jártam kora délután, egy hatalmas pusztaságon mentem keresztül, de egyetlen jelet se találtam, szerintem még a térképről is lesétáltam, rengeteg elágazás volt mindenfelé, de jel semmi. Kezdetben felhúztam magam a dolgon, próbálgattam egy-két elágazást, de aztán nem érdekelt a jel megtalálása, belőttem az irányt és mélységes nyugalomban haladtam tovább nagyjából dél felé. Cavonos-ban miután realizáltam, hogy jó helyen vagyok, megleptem magam egy újabb jégkrémmel. Közel 40 kilométer után egy folyó mellett haladtam, a nap már eltűnt a horizonton és az eddig elbújt élőlények lassan kezdtek előjönni, kezdetben pár kis bogár röpködött, de kis idő múlva kismillió moszkitó szerű rovar hömpölygött mindenfelé. Sűrű növényzet miatt árnyék volt és a hőmérséklet is jóval alacsonyabb volt. Kezemmel próbáltam elhessegetni őket, de olyan rengetegen voltak, hogy kezdtek ellepni, szemembe repültek bele, komolyan mondom, mint egy horrorfilmbe, kétségbeejtő helyzet volt. Gyorsan szedtem a lábaimat, arcomra tekertem a kendőmet és bukdácsolva rohanni kezdtem. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan véget is ért a támadás, ahogy az úton pár méterrel feljebb jutottam a folyó szintjétől, itt megint megcsapott a meleg, valószínűleg ezt a kis dögök se szerették annyira. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a nagy káoszban elhagytam a napszemüvegemet, persze egy olcsó műanyag gagyi volt, de az eddigi mindkét caminom alatt velem volt és fontos volt számomra, de persze ez csak egy tárgy, majd szerzek másikat. Az ösvény átvitt még egy völgyön majd fel egy domboldalra, ahol elém tárult Tomar. Az épületek és a környéken is látszott, hogy ez egy elég jómódú város, nagyon kellemes zöldövezetek és parkok tarkították. Attila sms-be tájékoztatott, hogy a tűzoltóságon van, ezért arra vettem az irányt, először persze nem találtam meg, de a helyi fiatalságot segítségül hívva hamar elértem. Este Attilával egy bárban átbeszéltük a portugál út pozitívumait és negatívumait egyaránt, többnyire hasonló élményeink voltak kutyák és jelzések terén, szóval megnyugodtam, hogy nem én vagyok a szerencsétlen. Ennyi egyedül töltött nap után mindketten beláttuk, hogy nagyon jó, hogy lesz valaki, akivel együtt lehet folytatni az utat. A kezdeti célról Fatima-ról teljes mértékben lemondtunk, elmegyünk Lisszabonig és ott lesz az utazásunk vége.
