Másnap már a városból kifelé eltévedtünk, egy nyamvadt nyilat se találtunk, ami rendesen mutatta volna, hogy merre van az arra és persze mivel a kék nyilak Fatima felé mutatják az irányt, teljesen meg is szűntek. Innentől csak a sárga nyilakra hagyatkozhattunk, ami mindig az oszlopok, kövek és épületek másik oldalán található, emiatt folyamatosan hátrafelé kellett figyelnünk, hogy biztos-e az irány. Pár órát mentünk egy autóúton, majd egy nagy kereszteződésnél átmentünk az autópálya felett, onnan követve pár jelet bementünk egy erdőbe, de ott teljesen eltévedtünk. Nagyjából belőttük, hogy merrefelé lehet az autópálya, az volt a terv, hogy vissza megyünk és azt követve jutunk el a következő városig, ezzel a tervvel csak annyi probléma volt, hogy egy másik autópálya is keresztezi az előzőt a térkép szerint és amikor kiértünk nem tudtuk, hogy jobbra vagy balra kéne menni. Valahogy kibogoztuk a dolgot és elindultunk, nagyjából három kilométeren át bukdácsoltunk a törmelékes talajon és a nagy útszéli gazok között, ugyanis itt nem volt konkrétan járható ösvény. Valahogyan visszataláltunk a jelzéshez, de fél óra múlva megint elvesztettünk az irányt, úgy néz ki ez a nap most erről fog szólni. A következő településen megnyugodhattunk, mert egy épület falán volt egy jó nagy camino felirat és egy kagyló. Pihenés, víztöltés és ebéd. A maradék 10 kilométert viszonylag lassan tettük meg, közben mentek a nagy történetmesélések, mindketten sok minden átéltünk az elmúlt hónapok alatt. Golegã-ba beérve egyből becéloztuk a tűzoltóságot, felszerelést ledobva kimentünk a városba, majd a közeli boltban vásároltunk vacsorának valót. Este neteztem, képeket töltöttem fel és Ferencz Katának hála meglett a repjegyem hazafelé, amivel pontosan egy hét múlva repülök vissza Európa közepébe. Alapból Bécsbe akartam repülni és onnan hazasétálni, de a jegy majdnem kétszer annyiba került volna, így marad Budapest. Jó lesz ez így is. Éhezhetően közeledik az utam vége, életem egyik legnagyobb kalandja lassan véget ér, de az idén tapasztalt dolgokat viszem magammal és remélhetőleg valamilyen formában majd be tudom illeszteni a civil életembe is.
