Reggel pontban hat órakor automatikusan felkapcsolódtak a lámpák, így mindenki felébredt és különböző ritmusban elkezdett készülődni, persze nem maradhattak el a szatyorral hangoskodók sem. Nyolc órára elkísértem anyumat a buszpályaudvarra, ahol megtudtuk, hogy a legkorábbi busz tizenegykor indul, amire még lehet jegyet kapni. Picit még vártam vele, beszélgettünk, majd elbúcsúzkodtunk és visszamentem a katedrálishoz, ahol alaposan körbenéztem, vettem egy nagy levegőt és megindultam. Az újabb caminom most kezdődik. Nagy lendülettel haladtam, Tarjados-ba voltam két órán belül, ahol pihentem picit, majd folytattam az utat a pusztaságon keresztül. Pár órával később az egyik útkereszteződésben meg ált egy nagy turista busz, amiről rengeteg ember szállt le apró táskákkal és hatalmas kagylókkal, majd elindultak ugyanazon az úton, amin én. Mikor beértem őket, mindegyik hangosan „Buen Camino”-t kívánt, amire én mosolyogva egy „gracias”-t válaszoltam vissza. Hontanas-ig öt kilométer volt, ők csak ezt a távot tették meg, itt már várta őket a busz. Ekkortájt már elég meleg volt, úgyhogy egy öt eurós szállásra tévedtem be, ahol még éppen volt egy szabad ágyikó a számomra. Késő délután éppen a naplómat írtam a bárban, amikor az egyik öreg rosszul lett és elájult, nagy pánik volt, hívták is a mentőt, akik húsz perccel később ki is értek, de ekkorra már szerencsére magához tért. Valószínűleg a meleg miatt lett rosszul, de biztos, ami biztos elvitték, mert eléggé kókadt volt. A nap hátralévő része nyugodtan telt, láttam pár ismerős arcot tegnapról, de nagyon nem beszélgettem velük, mindenki elvolt a saját dolgával.
"Life begins at the end of your comfort zone"
