Furcsa nap volt a mai, korán még a közvilágítás mellett indultunk el ki a városból, majd fel egy dombra egy hosszú kerékpárúton. Az első pár óra alatt nem volt gond, de aztán megint éreztem, hogy valami nem oké a gyomrommal, enyhe hányingerem volt. Ez biztosan még a tegnapelőtti dolog, ilyen hirtelen nem múlhatott el, mindenesetre eléggé nyomorultul éreztem magam. Napfelkelte egy tónál ért minket, nem gondoltam volna, hogy ilyet is látok a Via la Plata-n, de hát ez itt volt, bizonyára nem csak képzelődtem. Pihenés nélkül haladtunk egész nap, valahogy ahhoz se volt kedvem, hogy megálljak. Meleg volt, izzadtam, fájt a fejem és folyamatos hányinger kerülgetett, ekkor villant át az agyamon másodszorra a gondolat, hogy lehet fel kéne mégiscsak adni. Vonszoltam magam egész nap és persze az is zavart, hogy Arek-et is hátráltatom, szegény folyamatosan várakozott, bár nem mondta, de éreztem, hogy azért ennél jobban haladna. Szóba hoztam, de csak legyintet, igazából öt nem zavarta, de engem annál jobban, ezért megszületett az elhatározás, hogy ha nem is adom fel, akkor is mások hátráltatása nélkül, egyedül megyek végig. Délután eléggé lemaradtam, félig-meddig szándékosság is volt benne, mindenesetre ez vezetett ahhoz, hogy találkozzak egy furcsa emberrel. Valószínűleg a környéken lakik és csak egy laza délutáni sétán volt, beszélni se tudtunk, de elég motivációt adott a folytatáshoz, ezért ezt afféle camino-s jelenésnek vettem. Mindössze annyi dolog történt, hogy amikor éppen egy fa alatt pihentem és a hazajutás menetén agyaltam, hirtelen a semmiből feltűnt egy sétáló alak tőlem úgy jó tíz méterre. Megállt és jól megnézett magának, felnézet a napra, majd vissza rám, majd az ökölbe szorította a kezét megrázta, ezzel jelezve, hogy kemény dolgot csinálok. Ezután legnagyobb meglepetésemre a kijelölt úton a nyíllal megegyező irányba mutatott, majd elindult vissza, oda ahonnan jött. Percekig meredtem magam elé, abban biztos voltam, hogy ez nem lehetett véletlen, mindenesetre elég erőt adott ahhoz, hogy felvegyem a táskát és tovább induljak. A problémáim nem múltak el, de lényegesen eltörpültek a sok kavargó gondolatom mellett. Alcuéscar nem is volt már messze, pár óra alatt letudtam a maradék kilométereket az albergue-ig. Este minden teendőm után, még a régóta fejben lévő regényötletemet is továbbgondoltam és egy rakás oldalt papírra vetettem.
