25. Morille – Salamanca 20km (680) Július 21.

2015.11.08 20:08

Mivel ma nem nagy a kitűzött táv, ezért szépen kényelmesen vettük fel a tegnap falnak támasztott vonalat. Egy egész órát se sétáltunk amikor egy domb tetejéről a felkelő nap fényében megláttuk Salmanca-t, ahogy a nagy sárga puszta közepéből feltűnik. Tudtuk, hogy messze van még, de ilyenkor olyan csalóka, úgy néz ki mintha egy óra alatt oda lehetne érni, de persze még legalább három. Dél előtt már a nagy keresztnél voltunk a város határában, ami fontos történelmi pont, ugyanis itt volt egy nagy csata 1811 júliusában ahol a Spanyol és Portugál mellett Angol és Francia hadsereg is részt vett. Lassan tovább indultunk és egy laza fél óra múlva már a forgalmas város utcáin haladtunk egészen az óvárosi részig, itt persze ámultunk és bámultunk, mert mindenfelé hatalmas díszes épületek, templomok és a nagy katedrális. Megkerestük a zarándokszállást, betettem a táskámat, majd Arek-et elkísértem a buszpályaudvarra, ugyanis itt véglegesen elválnak utjaink, mivel ő ma Zamora-ba alszik, utána felsétál Astorga irányába. Én még nem döntöttem el, hogy merre megyek, majd akkor fogom, ha az elágazáshoz érek. Buen camino köszönés és nagy ölelés után felszállt a buszra én meg elindultam vissza a város másik végébe a szállásra. Menetközben rengeteg képet készítettem, voltam vásárolni meg miután találtam ingyen wifi-t kicsit neteztem meg persze posztoltam. A szálláson egyedül voltam, de az önkéntes nagyon aranyos volt, bezárta az épületet és estefelé a város nevezetességeit is körbemutatta. Este hatalmas meglepetés ért, hirtelen eleredt az eső, igaz egy kis zivatar volt, szakadt pár percig aztán elállt, mindenesetre kicsit felfrissítette a levegőt. Holnap egyedül vágok neki az útnak, de reményem szerint csak vannak olyanok is akik innen indulnak, mindegy ezen kár agyalni, holnap minden kiderül…vagy beborul?