Hajnalba felriadtam, erős hasgörcsöm volt, ennek a fele se tréfa, reggel első dolgom elmenni a kórházba. A kis csapatom nagyon aranyos volt és mind egy szálig elkísértek, egészen a váróteremig. Pablo bejött velem, ő volt a tolmácsom, sok mindenről szó esett a vége az lett, hogy kaptam a hátsó felembe egy nagy injekciót meg két féle gyógyszert, valamint meg kellett ígérnem, hogy egy teljes napig nem eszek semmi szilárdat és holnaptól is pár napos diétát tartok. Állítólag valami vírusos nyavalya van a belemben, komolyan kell venni, de nagy eséllyel túl fogom élni. Kilenc óra után indultunk tovább a városból, de annyira le voltam gyengülve, hogy szinte csak vonszoltam magam. A kelletlenségek mellett történt szép dolog is, mégpedig, hogy elvonultak a fellegek és kisütött a nap. Délutánra szabályosan spanyolos meleg lett, ami a legyengült szervezetemnek még egy pofont jelentett, ezért miután elértünk Cacabelos-ig én mondtam a többieknek, hogy én maradok és kiheverem ezt a nyavalyát, menjenek nyugodtan tovább. Keveset mentünk és jó idő volt végre, ezért a többiek hallgattak rám és tovább álltak, de megbeszéltük, hogy holnap találkozunk. Ezen a szálláson két személyes kis kabinok voltak, nagyon aranyos kis hely, persze beraktak mellém egy horkolós öreg spanyol fickót, de annyira rottyon voltam, hogy még az sem érdekelt. Kora délután volt, letusoltam, kimostam és már feküdtem is le. Egészen este kilencig aludtam, akkor felkeltem, beszedtem a ruhákat, még egyszer lezuhanyoztam, mert leizzattam, majd gyorsan visszafeküdtem.
"Life begins at the end of your comfort zone"
