Persze hamar kiderült, hogy téves információ volt és a régi kórház helyén már pár éve négyemeletes lakóházak vannak. Itt találkoztunk Renata-val, aki szintén zarándok és nagyon szívesen lát vendégül más zarándokokat. Megosztottuk egymással a Spanyol földön történteket, majd miután jól megetetett minket, eltettük magunkat holnapra. Másnap kora reggel indultunk kifelé a városból. Kis bolyongás után visszakanyarodtunk a folyó mellé és itt sétáltunk egészen a Német határig. Amint átléptünk elkezdett szakadni az eső, mintha várt volna minket. A dolog érdekessége, hogy nagyjából 16 kilométer ez a szakasz és miután visszaértünk Ausztriába újból elállt. Nem is igazán érzékeltük, hogy másik országba voltunk, mert csak egy fenyőerdőn keresztül vezettek a jelzések. Egy kis falucskába találtunk egy fogadót, amin bizony hazánk zászlaja lobogott. Betértünk és nagy meglepetésünkre, nem csak a tulaj, de az egész személyzet is magyar volt. Két gulyásleves rendel! Felmelegedtünk, majd nagyjából száraz ruhába tovább indultunk. Pár perccel később egy sáros földúton ballagtunk, amikor megint rákezdett az eső. A gond az volt, hogy egy elég nagy szakaszon útlezárás volt és az elkerülő út egy sáros hegyoldalon ment lefelé, ahol fenéken csúszva is bonyolult volt a haladás. Már annyira mocskosak voltunk, hogy teljesen mindegy volt. Több mint két óra kellett mire elértünk egy hidat, aminek másik oldalán egy település látszódott. Elázva, fáradtan és nagyon sárosan mentünk be, első gondolatunk az volt, hogy a plébánián érdeklődtünk. A helyi pap rettenetesen faragatlan volt, szinte lecseszett minket, hogy mit képzelünk, semmi köze hozzá és hogy menjünk innen. Ez a nap eddig nem alakult valami fényesen, szerencsénkre a városházába dolgozok nagyon kedvesek voltak és elmesélték hol tudnánk aludni. Végül 24 euróért szálltunk meg egy privát motelben, ami elég drága volt, de vacsora, reggeli is járt a szobához, valamint minden koszos ruhánkat kimoshattuk és megszáríthattuk.
