Kialvatlanul hajnap öt felé másztunk ki a kis faházból. Természetesen a hálózsákom és a táskám minden védelem ellenére vizes lett. Wörgl viszonylag egy új város, szinte nincsenek szép épületek, kifejezetten rondának találtam. Körülötte nagy ipari negyed és bevásárló központok. Jó pár óra volt mire újból erdős részre értünk. Az egyik pihenő helyen belefutottunk egy túrázóba, aki adott pár tippet, hogy merre tudunk egy picurkát rövidíteni és ezzel elkerülhetünk egy elég veszélyes és sáros szakaszt. Egy nagy gazos, vizes ösvényen haladtunk, amikor a szokásos esőt felváltotta egy kis jégeső. Magam részéről rettenetesen díjaztam, hát komolyan mi jöhet még? Annyira gyorsan kapkodtuk a lábainkat, hogy fel is törte a sarkamat a bakancs. Egy domb tetején találtunk egy nagy temetőt, kápolnát és egy kocsmát. Betértünk a kocsmába, ahol a helyiek úgy néztek ránk mintha valamiféle földönkívüli delegáció tagjai lennénk. Leültünk, kértünk egy nagy bögre meleg teát. Kicsit megnyugodtunk. Bálint kikérdezte a helyieket szállásügyben, de nem járt sikerrel, ezért tudtuk, hogy tovább kell indulnunk hamarosan. Fantasztikus dolog visszavenni a vizes ruhákat és lábbeliket. A nap vége az volt, hogy szakadó esőben beértünk Jenbachba, ahol megint csak nem találtunk alvóhelyet, viszont belefutottunk egy kedves fickóba, aki kocsival elvitt minket egy kolostorba, ami pár kilométerrel kijjebb van a várostól. Ez volt az első alakalom, hogy kocsival vittek minket, de igazából abban a helyzetben nem bántuk. Nem volt zarándokos, sőt egy kicsit csalás is, rosszul is éreztük magunkat, de annyi megpróbáltatás után hamar túltettük magunkat a dolgon. A kolostor nem volt ingyenes, de a sofőr elbeszélgetett a papokkal és kifizette nekünk a szállást. Nem akartuk ezt se elfogadni, de nem mondta meg mennyi volt, elköszönt gyorsan és lelépet. Hogy lehet ennyi kedves és önzetlen emberrel összefutni? Hát ez Camino! Hosszan elgondolkodva, csöndben tértünk nyugovóra.
