A mai tervezett útvonal nem kifejezetten hosszú ezért kényelmesen hét óráig aludtunk és csak fél kilenc körül indultunk meg egy kiadós reggeli után. Sokat tanultam ma spanyolul, sorban végigvettük a hagyományos modern zarándok felszereléseit meg persze a szóba jövő szavakat, amibe az út során találkozhatunk. Ágival is egyeztettem telefonon, hogy ugyan merre jár, de sajnálatosan megtudtam, hogy a térdével nem stimmel valami és elég nagy fájdalmak közepette próbál haladni, de ha minden jól megye, ennek ellenére is tudunk találkozni, csak kicsit lassan halad. Négy-öt nap múlva elérjük Santiago-t, maximum várok egy picit, de mindenesetre jó volna vele is sétálni egy keveset. A telefonálás miatt kicsit előre mentem és valószínűleg más felé kanyarodtam, mert nem jöttek a szamurájok utánam. Folytattam az utat az eredeti irányba, majd húsz perc elteltével összefutottam egy alternatív jelzéssel, ahol már meg is láttam a kis csapatot. Gond egy szál se, minden úgy történik, ahogyan kell. A terep és az időjárás is nagyon barátságos volt ma velünk, valahogy úgy néz ki már eleget szenvedett mindenki és a célegyenesben már a jutalmunkat élvezhetjük ki, legalábbis így dél előtt ezt gondoltam. Ekkor jött a nagy meglepetés. Kezdődött azzal, hogy azóta is ismeretlen dolgok közrejátszása miatt a csapatunk kétfelé szakadt és csak órákkal később találkoztunk velük az albergue-ben. A másik dolog, hogy délután kezdett feltöltődni a szállás úgynevezett turigrinokkal, akik ugye kis táskával sétálnak és/vagy vitetik a csomagjaikat és csak az utolsó száz kilométert sétálják le. Kezdetben ezzel nem is volt bajom, de egy idő után mikor a létszám negyven fölé emelkedett volt már némi összeférhetetlenség. Sajnos ezek az emberek már nincsenek tekintettel semmire és senkire. Hangoskodnak, simán üvöltöznek, annak ellenére, ha valaki éppen pihenni akar, ledobják a földre a száradó ruhákat, ha az övéké nem fér el, iszonyatos rumlit hagynak mindenfelé. Több tucat szálláshelyen voltam már különböző utakon, de ez most hihetetlenül meglepett minket, komolyan néha összenéztünk, hogy ez most tényleg megtörténik. Menekülni akartunk ezért egy nagy esti városnézést találtunk ki némi alkohol elfogyasztásával. Remekül sikerült a program, nagyjából éjfél után mentünk vissza, hogy lepihenjünk, de ez eléggé nehézkes volt, mert szinte mindenki hangosan horkolt. Magam részéről csendben vízszintesbe helyeztem magam, kikerestem a viaszos füldugómat, bedugtam a helyére, sóhajtottam egy nagyot majd becsuktam a szemem.
