A legtöbben már elmentek, amikor felébredtem, de voltak, akik még fel sem keltek. Alaposan bereggeliztem, elköszöntem mindenkitől és elindultam a faluból kifelé az úton Santiago felé. Három napos út lesz, majd lesz még egy napom, mert a repülő Barcelona-ba csak július 3-án indul, szóval nem kell sietni sehova, csak szép kényelmesen. Az út ismerős, de jó párszor eltévedtem, mert nem egyszerű a jeleket visszafelé követni, utólagosan is köszönöm annak a léleknek, aki kék nyilakkal jelölte a visszafelé irányt, igaz nem annyira jó, mint a sárgák, meg nem is annyira gyakoriak, de legalább van valami. Dumbria-ba beérve eleredt az eső, behúzódtam egy buszmegállóba és jobb híján megebédeltem. Rövid kis felhőszakadás volt, hamar elvonult. A maradék tizenegy kilométert délután három óráig letudtam, szerencsére még jutott szabad ágy is az albergueban Olveira-ban. Korán volt és nem sok látni való van ebben a kis falúban, ezért a táskámmal és a hálózsákommal foglalkoztam. A vállpánt alsó része dörzsöli a lenti rögzítőket, ezért ragasztószalaggal és gézzel orvosoltam a problémát, így nem valami szép, de legalább praktikus és a további kopást megelőzi. A hálózsák problémája egyszerűbb volt, egyszerűen kiszakadta madzag vége a fejrésznél és emiatt nem lehetett összehúzni. Ezt úgy oldottam meg, hogy kitartó munkával centiről centire visszavezettem a madzagot, volt vagy negyed óra, aztán a késsel vágtam egy új lyukat, majd azon is átfűzve megkötöttem alaposan. Ez se egy kifinomult megoldás, de adott körülmények között nem jobb ötletem. Sajnos ilyen hosszú utakon bizony használódik a felszerelés, pláne, hogy már több éve használom őket. A szerelési feladatok után elnéztem a bárba, ahol neteztem kicsit és elfogyasztottam egy könnyű vacsorát is, majd sötétedéskor visszamentem és kényelembe helyeztem magam a megjavított hálózsákomba.
"Life begins at the end of your comfort zone"
