Kora reggel ébredtünk üres gyomorral, mert élelmiszerekkel igen csak fogytán voltunk. Összecsomagoltunk és alaposan kitakarítottunk a kis kunyhóban, hogy ne legyen panasza az utánunk érkezőknek se. Pár óra múlva már egy kis település parkjában fogyasztottuk el a tízórainkat. Martin elég gyorsan haladt, elmondása szerint rendszeresen ötven kilométereket megy, így a nap folyamán többször is elhagyott minket. Napközben egész jó idő volt és a napot is nagyon erősnek éreztük, talán még meg is égtünk picit, megszoktuk a rossz időt és ezzel nem nagyon számoltunk. A kis házikó mellett haladtunk el, aminek a kerítésen kagylók voltak, megálltunk és készítettünk pár fotót. Egyszer csak felbukkant egy nő az ablakban, aki beinvitált minket a kertbe és teával, kávéval kínált minket. Elmesélte, hogy minden zarándokot beinvitál, akit csak meglát, mert nagyon szereti őket és mivel egyedül él ezt kellemes elfoglaltságnak véli. Megmutatta, hogy van egy nagy vízesés nem messze innen, ami egyedül álló a világban, ugyanis ez a legmagasabb vízesés, ami télen meg fagy és sokan utaznak ide, hogy megmásszák. Martin estére eltűnt, valószínűleg tovább ment, mint mi, lehet nem is látjuk többé. Nagyon elrepült az idő, olyan kellemesen eltársalogtunk vele, már délután négy óra is elmúlt mire elköszöntünk. Ma se mentünk sokat, de azért a legközelebbi városig elmentünk és a helyi zárdában megint csak teljes ellátást és kényelmes szobát kaptunk a nővérektől.
