Reggel nyolc órakor a megbeszéltek szerint a csapat egy bárban találkozott a felkelő nap első fényénél. Alaposan megreggeliztünk, majd egy hosszú búcsúzási procedúra következett, ugyanis a társaság nagy része folytatja az utat Finisterre-be, de sajnálatosan Áginak meg nekem holnap kora reggel indul a gépünk vissza Európa szívébe. A hét szamuráj közös útja itt befejeződött, de feledni sose fogjuk egymást. Búslakodva tértünk vissza az albergue-be, de ott annyi kedves ember volt, hogy rögtön jobb kedvünk lett. Délelőtt bevásároltunk ezt-azt, majd újból lementünk a sziklákhoz és azoktól is búcsút vettünk, bár szinte biztos vagyok benne, hogy még párszor meg fogom látogatni ezt a helyet a jövőben. Fél három után indult a busz, ami elvitt minket Santiago-ba, ahol nagy nehezen meg némi helyi segítséggel visszakeveredtünk a katedrális elé a térre, ahol, mint akik most érkeztek, kényelmesen leheveredtünk a földre. Megállapítottuk, hogy ez az egyetlen hely ahol ezt anélkül teheted meg, hogy bármit is gondolnának az emberek körülötted. Pár kellemes órát eltöltöttünk itt, megebédeltünk a földön, majd ejtőztünk is egy keveset, később nyakunkba vettük a várost, feltérképeztünk pár olyan helyet is, ahol még nem jártunk, majd elköltöttük az utolsó euróinkat is ajándékokra. Remek kis délután volt, rengeteg jó képet csináltunk, ennyi időt még sosem töltöttem a városban, mint idén. Este tízkor az utolsó busszal megérkeztünk a reptérre, kerestünk egy kényelmes helyet, ugyanis az éjszakát itt kell tölteni, de már nagy gyakorlatunk van ebben, szinte már élvezzük is a dolgot, van egy hangulata. Ági elaludt, de én nem nagyon tudtam, próbáltam mindenféle pozícióban, de valahogy nem jött álom a szememre.
