46. Feldkrich – Appenzell 32km (1161) Május 22.

2014.10.01 21:16

Másnap nagy lelkesedéssel indultunk meg egy hegy felé, ami után már Svájc és egyben a kalandunk egy újabb mérföldköve várt minket. Elég fárasztó volt, de mindkét térdem már jól viselkedett, belegondoltam, hogy most már tényleg semmi gondom sincs és teljesen élvezni tudom az utat. Kifogytunk a vízből, mert sehol nem tudtuk reggel óta megtölteni, már kezdtünk szomjazni, amikor egy kertgazdaság mellé értünk és az ott dolgozó fiatalokat megkérve tele tudtuk tölteni kulacsainkat. Másfél óra múlva már meg is pillantottuk a határ átkelőt és az időközben felerősödő szélben lobogó Svájci zászlót. Nemcsak hogy felerősödött, hanem szinte orkán erősségű volt. A határon a vámosok meglepődtek, amikor kértünk tőlük pecsétet, de természetesen azért kaptunk. Pár lépés után két fegyveres őr utánunk kiabált és igazoltattak minket, személyit, útlevelet kértek, majd az úti célunk tudatában mosolyogva továbbengedtek minket. Kis kaland megvolt, azért mégiscsak Svájcba léptünk be, furcsa lett volna csak úgy simán besétálni. Persze a táj mit sem változott, már pár kilométer után egy újabb hegyen caplattunk felfelé. A nap is elbújt a felhők mögé és sűrű köd ereszkedett a hegyre. A magaslati legelők környékén egy farmer látott minket vendégül egy kis üdítő és útbaigazítás erejéig. Négy óra múlva beértünk az első településre Appenzell-be, ahol kis keresgélés után egy privát szállást találtunk, ami egy elhagyatott ködbe burkolózó apácazárda volt. Körbevezettek minket, majd a konyhába leültünk és vacsorázás közben meghallgathattuk az épület meséjét. A történet szerint körülbelül 100 éve kihalt minden apáca és emiatt évekig elhagyatott volt, mígnem egy öreg házaspár megvette és hosszú évek alatt rendbehozta, majd zarándokszállást nyitott. Nyomasztó és kísérteties hely volt, nyikorgó ablakok, furcsa falból kiszűrődő hangok és hosszú sötét folyósok. Nekem nagyon tetszett, mint egy igazi kísértetes horror film helyszíne lenne. Majdnem 40 kis szoba volt a folyóson, aprócska ajtókkal és minden kis szobában volt egy ágy meg egy asztal és semmi más. Mindegyikünk privát zárható szobát kapott.  Elköszöntünk és megbeszéltük, hogy nyolc óra felé ébresztő, majd becsuktuk az ajtónkat. Sok furcsa zajt lehetett hallani, pedig tudtuk, hogy rajtunk kívül senki más nincs az épületbe, mert este az öreg pár is hazamegy a saját házukba. Az ember nem akar ilyenbe belegondolni, de annyira ijesztő hely volt és sok zörejt megmagyarázhatatlannak találtam a sötétben. Vajon, hogy haltak ki az apácák? Mért volt sokáig teljesen elhagyatott az épület? Nyughatatlan lelkeik, vajon továbbra is itt kóborolnak a zárda falai közt? Sok hasonló gondolatom volt miközben próbáltam elaludni…