Reszketve ébredtünk fel, éjszaka annyira lehűlt az idő, hogy rendesen deres volt a fű a sátrak mellett. Gyorsan kipattantam és kis testmozgással indítottam, Valentin már korábban előmászott a sátrából és éppen teát melegített a gázpalackos kézi készülékével. a nap már felkelt és kellemesen melegítette az arcunkat, miközben kortyolgattuk a forró teát. Másfél órával és egy reggelivel később, már szedtük össze a sátrakat, mivel eddigre száradtak meg annyira, hogy összepakolhatónak ítéltük meg. Ez nagyon fontos volt, mivel nem tudjuk hol leszünk ma este és vizes sátorban nem jó aludni, pláne nem ilyen hidegben, mert véletlenül még belefagyunk. A Spanyol határ nem volt messze, menet közben néha meg is láttuk a jelző táblákat vagy kerítés maradványokat, sőt voltak pár helyen régi őrtorony romok is. Az egyik hegycsúcs tetején elég hosszan még teljesen épp kerítés húzódott, mondjuk arra is gondoltunk, hogy ez a legelő állatokat is terelte, hogy ne kövessenek el határsértést. A tegnapi naphoz viszonyítva a mai lényegesen könnyebb volt, mivel egy csúcs után főként egyenesen és enyhén lefelé kellett menni. Néha eleredt az eső, de pár perccel később el is állt, nem okozott komolyabb problémát. Az utolsó öt kilométer egy betonúton vezetett Las Illas-ig, ahol a táblák tanulsága szerint kell lennie egy gite-nek vagyis afféle túrázós vendégszállásnak. Valahol itt léphettem át az idei év első 1000 kilométerét, ezt majd feltétlenül meg kell ünnepelni. A kis hegyi falú nem állt sok házból, így elég hamar megtaláltuk az épületet, de a másik nagy öröm, hogy három kedves német fiatal is volt az épületben, akik szintén a GR10-en haladnak nyugat felé. Az épület jól felszerelt volt, teljesen albergue benyomását keltette. Nagyon örültünk a kényelmes fürdőszobának is, mivel már két napja nem tudtunk tisztálkodni, de most bepótoltunk minden elmaradt dolgot. Caminos hangulatú esténk volt, közös főzéssel és borozgatással és persze késő estig tartó beszélgetéssel.
"Life begins at the end of your comfort zone"
