A jubileumi 50-es nap elég jól indult, a finom reggelin kívül egész napra elegendő szendvics alapanyagot kaptunk. Az apácák együtt búcsúztak el tőlünk sok sikert kívánva. A zárdából kilépve nekileselkedtünk az egész ót harmadig legmagasabb pontjának egy 1441 méter magas csúcsnak. A térdem még mindig nem volt az igazi, de nem hagytam, hogy a kedvem szegje, szinte már meg is szoktam, hogy mindig fáj, ha felfelé kell menni. Dél körül felértünk a csúcsra, ahol három osztrák és két német zarándokkal találkoztunk, akik szintén nem rég verődtek össze és mivel nagyjából Genf mindannyijuk célja, együtt folytatják a sétát. Becsatlakoztunk a kis csapatba és együtt indultunk le a hegyről Schwyz felé. Most volt először olyan igazi csoportos Caminos hangulat, előttem, mögöttem zarándokok nagy táskákkal és együtt haladunk a célunk felé. Brutálisan szép rálátás nyílt a környék tavaira és hegyeire, simán elképzeltem többször is, hogy majd egyszer ide költözöm. Lent a városban kicsit szétváltunk, mivel a csapat egyik részének itt van valami hotelszoba lefoglalva, nekünk nincs semmi tervünk meg még korán is volt. Kicsit megpihentünk majd megcsodálhattuk a híres Victorynox gyárat, ahonnan az össze jóféle Svájci bicska származik. A jelet követve elértünk egy kikötőhöz, ahol a tábla konkrétan a víz felé mutatott, miután a pénztárhoz mentünk, ránk néztek és egyből kaptunk két jegyet a túlpartra. Hallottuk korábban, hogy van egy szakasz, amit hivatalosan komppal kell megtenni Brunnen és Treib között egy több mint 100 éves gőzhajóval. Nem hittünk a szemünknek, amikor beért a hajó, teljesen eredeti állapotban volt meghagyva, mintha nem is a 21. századba lettünk volna. Komoly hét perces hajókázás után kiszálltunk a túlparton és már indultunk is tovább a jelzett úton, persze azért még készítettem menet közben egy videót a hajóról. Kezdetben egy betonos részen haladtunk felfelé, de az hamar átváltott gyalogos ösvényre, ami már sziklaszirtek tövében haladt felfelé. Voltak veszélyes szakaszok, lépcsők korlát nélkül úgy, hogy a víz legalább 100 méterrel volt alattunk. Nagyon élveztük ezt a részt, izgalmas terep csodálatos kilátással minden irányba. Szerpentines erdei ösvény vitt fel minket a hegyre, ahol egy kis városba Emmetten-be értünk, persze nem találtunk semmi féle szállást, hiába kérdeztünk körbe mindenkit, valószínűleg egy átlagos zarándok eddig már nem jön el és a tó másik oldalán marad, ahol a többiek is korábban. Egyetlen lehetőséget láttunk, hogy átvészeljük az éjszakát, az pedig az volt, hogy megpróbálunk belógni a templomba, ott legalább nincsen nagyon hideg. Azzal tisztába voltunk, hogy este 22:00-kor zárják a templomokat, de mi van akkor, ha mi elrejtőzünk bent és ránk zárják? Egy próbát megér! Már sötét volt mikor beosontunk a teljesen üres templomba és a sötétben a hátsó sor mögé ültünk le. Másfél órát hangtalanul vártunk, míg nem a haragszó jelezte, hogy tíz óra van, akkor átöltöztünk éjszakai viseletre, majd kicsomagoltunk és leterítettük a matracokat és a hálózsákokat. Mivel nem hallottunk semmi neszt, mi is próbáltunk minél kevesebb zajt csapni, remélhetőleg senki nem veszi majd észre, hogy itt alszunk. Már majdnem elaludtam, amikor halk lépések zaját véltem felfedezni az oltár irányából…
