Valószínűleg csak a pap jött be meggyújtani egy gyertyát és szerintem észre se vett minket, így szerencsésen átaludtuk az éjszakát. A biztonság kedvéért azért hajnal öt órai ébresztést állítottam a mobilomon, ami sajnos meg is szólalt a kért időpontba. Feltűnés nélkül távoztunk a templomból, mivel nyitva volt az ajtó, lehet elfelejtették bezárni. Szerencsénk volt, bár amikor kiléptünk az utcára már kevésbé gondoltam így, mert úgy szakadt az eső mintha dézsából öntenék. Legyintettünk egyet és elindultunk a következő hegy irányába, már nem nagyon zavart a szeszélyes természet, esni akart, hát essen. Délelőtt pár kisebb tavacska közt vezetett az út, majd újabb emelkedő következett. Az egyik pihenő helyen egy ismerősbe bukkantunk. Martin volt az, aki konkrétan elfoglalta a kis beülőt és kipakolta minden felszerelését és szárítkozott már közel egy napja, azt mondta ez most egy pihenőnap neki. Kicsit elbeszélgettünk vele, majd miután megállapítottuk, hogy úgyis fogjuk még látni egymást, elköszöntünk. Később egy donativos pihenőhelyen egy aranyos német párral találkoztunk, akik négy napja indultak el Luzern-ből. Együtt mentünk el egy ifjúsági szálláshoz a közeli hegy tetején, ahol 25 frank volt az alváslehetőség, amit mi elég soknak találtunk, de a német pár ragaszkodott hozzá, hogy maradjunk, ezért kifizették nekünk. Sok koszos, sáros ruhánk is volt, azokat kimostuk, meg kiterítettünk minden vizes ruhaneműt, majd közös vacsora közben megígértük, hogy majd feltétlenül hírt adunk magunkról, ha elértük Santiago de Compostele-t. Hamar lefeküdtünk, mert nem aludtunk sokat előző éjjel és kitudja mikor lesz lehetőség megint kényelmes ágyban aludni.
