A reggel elég hűvösen indult, de a kemény hegymenet miatt nem fáztunk egy csöppet se. Azt tudni kell, hogy Pireneusokon kissé el vannak tolódva az évszakok és ez a június eleje még tavasz közepének számit. A helyiek elmondása szerint a legideálisabb időpont az szeptember eleje és közepe, akkor a hóhatár is fentebb van és az idő se ennyire hűsös. Az egyik közeli magaslat környékén találtunk egy nagyon jóféle refugio-t, vagyis menedékházat, ami tökéletes lenne éjszakára, de még csak délelőtt van, így mentünk is tovább. Ezután tovább is felfelé mentünk az első magas csúcsig, ami már kétezer méter feletti, itt is volt egy épület, de ez már lényegesen lelakottabb volt. Az út ezután rendesen életveszélyes lett, mert egy keskeny párkányon haladtunk, balra sziklafal, jobbra mély szakadék. Ezt még fokozta, hogy volt pár tehén ezen az ösvényen, amiket nem tudtunk kikerülni, ezért lépésben kellett haladni, nagyon vicces szitu volt, a bocik féltek és próbáltak elölünk menni, de nem nagyon tudtak hova, vesztettünk is jó egy órát, mire elértünk egy olyan helyre, ahol volt elég hely kikerülni őket. Később vízesések mellett és hegyi patakokon kellett keresztül egyensúlyozni a köveken úgy, hogy egy rossz lépés és leeshettünk volna. Semmi kapaszkodó vagy kiépített dolog nem volt, ez már vad vidék, ide mindenki saját felelősségére jön, igazából tudtuk ezt, de ténylegesen megtapasztalni az teljesen más érzés volt. Félelmet nem éreztünk, bíztunk magunkban és persze egymásban. A nehéz táskával egyensúlyozgatás kicsit nehezítette a dolgokat, de épp ettől volt izgalmas. Az egyik pihenő alatt észrevettem, hogy mindkét sarkamról lejött a bőr, annyira izzadt a lábam, hogy megpuhult és elkezdett leválni. Fárasztó nap volt, nagyon sokat mentünk ma, de addig kellett haladni, amíg nem találunk alkalmas helyet, ahol legalább a sátrakat fel lehet állítani. Sötétedés előtt elértünk egy dombot, ahol egy út is volt és kiépített szálláshely, de majdnem húsz eurót kértek volna, ezért némi elemózsiát magunkhoz véve inkább felcsaptuk a sátrat nem messze onnan. Csodálatos kilátásunk volt minden irányba, sőt még a naplementét is megcsodálhattuk, viszont közben megállapítottuk, hogy ennyit nem kéne menni a nagy szintkülönbségek miatt, mert nagyon elfáradunk nap végére. Hamar elaludtunk.
"Life begins at the end of your comfort zone"
