Az előrejelzés alapján azt gondoltuk, hogy jó idő lesz, de ez csak részben valósult meg. Eső nem esett, de egész napos ködszitálás volt és viharos szél fújt, nem győztük törölgetni az orrunkat. A nap folyamán alig álltunk meg, mert annyira fáztunk, valahogyan itt fent a hegyek között piszkosul elcseszett idő tud lenni. Két alternatív útirány között kellett választani, de persze mi a nehezebbet választottuk, ami felvezet a Hospitales-re, ami állítólag fantasztikusan hangulatos út és a panoráma látvány se semmi, köszönhető ez a magasságnak. A sűrű köd miatt persze semmit nem láttunk. Pár magasabb csúcson is át másztunk, bízva abban, hogy talán jobb lesz a klíma a másik oldalon, de egyfolytában csalódnunk kellett. Elkönyveltem, hogy ez egy ilyen nap. Voltak szép vad lovak, de eléggé félősek voltak, biztosan nem nyújtottunk túl szimpatikus látványt, ugyanis teljesen be voltunk mindennel bugyolálva a hideg és a ködszitálás miatt. Egy elég magas hegygerincen haladtunk éppen, persze körben egyáltalán semmit nem lehetett látni, csak a fehérséget, de az egyik pillanatban feltűnt pár régi házikó és pár hátizsákos zarándok, akik éppen tyúkokat etettek. Meg is hozta a kedvünket és az étvágyunkat, letáboroztunk és közösen megebédeltünk. A délután teljesen eseménytelenül folytatódott, nap végén leereszkedtünk a hegyről majd a szálláson szokásos teendők mellett egy újabb kiadós vacsora következett. Megismerkedtünk pár fiatalabb zarándokkal, akiket már arcról ismertünk, de most már személyesen is találkoztunk. Elhatároztam, hogy a srácokkal maradok Lugo-ig és majd csak onnan folytatom a kis utamat egyedül egésze a végéig. Az lesz a nagy végjáték, kicsit megtolom az út végét, akár napi negyven-ötven kilométer, biztos vagyok benne, hogy jól fog esni a testemnek. Nameg majd az azt követő nagy lazítás is az óceánparton.
"Life begins at the end of your comfort zone"
