Anyum lábfájása nem lett sokkal jobb reggelre, de átbeszéltük, hogy ez igazából normális, másnak is fáj a lába, sőt az én első utamon nekem is fájt és egy hétig botra támaszkodva sántikáltam. A másik különlegesség, hogy rendesen beköszöntött a nyárias időjárás és elég hamar felszökött harminc fok fölé a hőmérséklet és persze egy árva felhő sem volt az égen. Sok zarándokkal ismerkedtünk meg, szinte mindig volt valaki mellettünk, voltak akiknek nagyon tetszett, hogy ilyen családi Caminozást fojtatunk. Délután kettő felé már nagyon nagy hőség volt, ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább Cirauqui-ból, nem kell sietni sehová, a városkában a szűk kis utcákban a jeleket követve elértük a albergue-t, amiről tudtam, hogy nagyon jó hely, itt szálltam meg három éve is, sőt még menüre is fizettem és emlékeim szerint annyira kiadós és finom volt, hogy azzal a lendülettel most is befizettünk rá. Kimostunk és pihentünk a délután folyamán, majd este csatlakoztunk a többiekhez a pincében, ahol már nagyban ment a sürgés-forgás. Itt is nagyon aranyos embereket ismertünk meg, szinte végig beszélgettük az egész vacsorát, bor is fogyott rendesen, ezért nem volt gond az alvással.
"Life begins at the end of your comfort zone"
