A mai napon a szokásos reggeli rutinszerű dolgok elvégzése után hat fős csapattal együtt indultunk meg Melide felé. Szokatlan volt, mert eddig mindig csak hárman mentünk, senki nem tartott velünk, de néha kell a változatosság. Ez volt a Primitivo utolsó napja, ennek megfelelően azért tartogatott pár kisebb meglepetést az út. Kellemes sétának indult, de ahogy telt az idő, egyre ködösebb és hidegebb lett, egy viszonylag alacsony hegyszirt tetején pedig viharos szél kapott el minket. Rendesen kapaszkodnunk kellett, nehogy felboruljunk. Tizenegy óra körül nagy nehezen leértünk a városba, próbáltuk megtalálni a jelzést, de nem nagyon jött össze, ezért hosszú percekig csak bolyongtunk az utcákban, amíg meg nem láttunk pár túrazsákos emberkét, ahogy nagy tömegben haladnak egy forgalmas úton. A helyes irány megvolt, már csak be kellett tankolni elemózsiával és dél révén el kellett fogyasztani az ebédünket is egy kellemes kis parkban. Mire befejeztük az étkezést pont elállt az erős szél és kisütött a nap, ezt egyértelműen egy jelnek vettük, így felkerekedtünk és elindultunk a zarándok autópályán Santiago felé. Rengeteg ember volt, sorban előztük meg a turigrinonak nevezett kis táskás embereket, ez esetben a zarándok szót direkt nem használom. Iskolás osztályok is követték a jeleket, volt egy szakasz, ahol legalább kétszáz diákot kellett kikerülnünk, hát nem volt egyszerű feladat. Sok olyan fiatal is sétált, akik hangosan hallgattak zenét a mobiljukról, ami felettébb idegesítő volt számomra, ugyanis én sosem teszek ilyet, szeretem a természet hangjait és így nem terelődik el a figyelmem magamról és a környezetemről. Elkönyveltem, sőt mindannyian számítottunk is rá, hogy az utolsó száz kilométer, mint már annyiszor, pont ezek miatt nem lesz egyszerű annak, aki másfelől érkezik. Nagy lendülettel folytattuk az utunkat, közel öt kilométeres átlagsebességet diktálva. Délután kettő órakor bevágódtunk végre a lefoglalt szállásra. A hírek nem volt félrevezetőek, tényleg fantasztikus hely volt. Szobánkénti mindössze nyolc kényelmes ággyal, tágas nappalival és étkező helyiséggel, külön pihenő és olvasó szobával és egy hatalmas díszes terasszal rendelkezett a vándorok teljes kényelméért. Ideális hely az ünneplésre, ugyanis ez az utolsó estém a srácokkal, mert holnap érzékeny búcsút kell vennünk egymástól, mivel nagy eséllyel más helyen fogunk aludni. Nekik van foglalt helyük Santiago-ban, én pedig a szokott helyen alszom a Monte de Gozo mögötti lengyel albergue-ben. Ünnepnap alkalmából nagy főzőcskézést csaptunk, közben természetesen mindenféle finom borokat iszogattunk, hisz az alkohol nem maradhatott el. Nagy zabálás és naplementéig tartó beszélgetés és nosztalgiázás után kómásan és álmosan mindenki elvonult az ágyába. Kalandos utam volt Leon-tól idáig, azt hiszem, jövőre mindenképpen visszatérek északra.
"Life begins at the end of your comfort zone"
