Éjszaka nagyon lehűlt az idő, mikor felébredtem sajnálattal konstatáltam, hogy a sátor kívül és belül is csupa víz. Legalább két órát kéne a napon száradnia mire összecsomagolható lesz. Susanna-ék ma mennek haza, kicsit korábban, mint tervezték, de közbejött valami programjuk. Rendeltek egy taxit és azzal utaznak a legközelebbi reptérre, de mire az ideér várni kell legalább 2 órát, így legalább nem leszek addig se egyedül. Bálint jobban volt, olyannyira, hogy nem is várt meg, elköszönt mindenkitől és elindult. Reggeliztünk és elbeszélgettünk a többiekkel, hamar elrepült az idő. Ölelkezős, fogózkodós búcsúzkodás után összepakoltam a sátrak, beleapplikáltam a táskámba és hosszasan integetve eltűntem a szemük elöl a sötét erdőben. Pár óra séta múlva utolért egy nagyléptű Lengyel srác Arek. Remélte, hogy utolér, mert hallotta, hogy pár Magyar srác elindult egész Európán keresztül. Nagyon örült a találkozásnak. A következő pár órában beszélgettünk, elmesélte nem mindennapi életét, amiről dióhéjban annyit, hogy közel 10 éve vándorol országról országra, csaknem az egész világot bejárta már. Most éppen Le-Puy-ból Madridba tart, vagy legalábbis addig megy, amíg úgy nem érzi, hogy elég. Nagyon gyorsan szedte a lábait, álltása szerint 2 napja indult Le-Puy-ból, ami nekem három volt. Zenét bedugta a fülébe és elköszönt, talán majd találkozunk valamikor, kitudja?! Késő délután kaptam egy sms-t Bálinttól, hogy összeverődött egy kis csapat egy városkában és, hogy megvárnak engem. Ezen annyira fellelkesültem és még gyorsabban faltam a kilométereket, alig egy óra leforgása alatt hat kilométert haladtam. Egy kis bolt mellett várt a csapat, Bálinton kívül két Francia leányzó Juliette és Nathalie, egy Német srác Marcell és meglepetésemre Arek. Közösen bevásároltunk majd a lányok körbekérdezősködtek szállás ügyben, de sajnos tele volt minden, viszont kaptunk egy tippet, hogy hét kilométerre van egy udvar, ahol lehet sátrazni, na nem is kellett több, felakasztottuk a bagetteket a táskákra és útra keltünk. Fantasztikus hangulat volt, mindenki mindenkivel beszélgetett, mintha forgó rendszerbe lettünk volna. Marcellről kiderült, hogy igazából hajléktalan és amúgy is sétál városról-városra, így gondolt egyet, hogy elmegy Santiágo-ig. Amint megérkeztünk felállítottuk a vándortábort és szereztünk egy raklapot, ami vacsorázó asztalként szolgált. Persze nem egy udvarba voltunk, hanem egy hatalmas farmon a falu szélén, de ezzel nem volt gondja senkinek. Kellően finom francia borral megünnepeltük a 2000-dik kilométerünket is, pohár nélkül koccintottunk az egészségünkre. Újabb remek kis esténk volt. Egy aranyos fehér Labrador kutyus is hozzánk csapódott, de megdolgozott a finom falatokért, mert őrizte egész éjjel a táborunkat.
