Reggelre megint vizesek voltak a sátrak, de én már meg se lepődtem ezen, lassan rutinszerűvé válik a vizes sátor összecsomagolása, majd nap közbeni felállítása kiszáradás céljából, na ez ma sincs másképpen. Tegnap napot gondoltam unalmasnak, hát a mai legalább ugyanannyira az volt, vagy nem jobban, kicsit gondolkodtam és rájöttem, hogy ez is mint minden más okkal történik, valószínűleg azért kapjuk, hogy egy kis szellemi próbatétel is legyen a sok fizikai után. Amint ez összeállt a fejembe, máris sokkal pozitívabban tudtam szemlélni az egész napot. Nem foglalkoztam semmivel, elfogadtam mindent, ahogy van. Gyönyörködtem a táj szépségébe, realizáltam, hogy milyen messze is vagyok otthonról és hogy ez mekkora nagy dolog. Itt vagyok egészségesen, teljesen felkészülve és átszellemülve, készen mindenre. Azt hiszem ez az a nap, amikor történt egy nagyobb változás bennem! A napló írása is más hangvételű lett, valahogy egyre kevesebb rutinszerű dolgot kezdtem írni, merthogy az már nem annyira fontos, inkább az érzések és az adott nap különleges eseményeit és gondolatait körmöltem le. Természetesen ma is sátorban aludtunk, de legalább egy kútnál meg tudtunk rendesen tisztálkodni. Sötét volt már, amikor a napló írásba belefogtam, de a húgomtól kapott zseblámpa mindig nagy szolgálatot tett, amikor korlátozottá váltak a látási viszonyok. Elalvás előtt persze megint elkezdett szakadni az eső, holnap akkor megint sárban totyogás lesz.
