92. Lanne-Soubiran – Begotre 30km (2499) Július 7.

2014.12.17 21:34

Egy SMS-re riadtam fel, amit Arek küldött, hogy ma, ha minden jól megy, újból összeállhat a csapat. Ébredés után szomorúan tapasztaltam, hogy a hálózsákom és minden felszerelésem nedves, valahogyan nem sikerült megszáradni a dolgoknak. Természetesen az eső rendesen szakadt, nem is piszmogtunk sokat, lepöcköltem a csigákat a felső rétegről, majd gyorsan, ahogyan sikerült összecsomagoltam a sátramat. Kevin se volt szerencsésebb, neki is mindenéből csöpögött a víz. Az egy dolog, hogy vizes volt mindenünk, de ami ez után következett az volt a hab a Santiago-tortánkon, ugyanis az ösvény egy nagyon sárga és nagyon sáros vidékre vitt. Annyira puha volt a talaj, hogy 10 centit süllyedtünk a sárba minden lépésnél, így már érthető mért ültettek mindenhova a környékbeliek szőlőt. Az egyik kis faluban tartottunk pihenőt és jót mulattunk azon, hogy még könnyebb megismerni a zarándokokat, mert aki fülig sáros, az biztosan arról jött, mint mi. Délután kisütött végre a nap, amit már nagyon vártam, mert tarthatatlan állapotok voltak. Egy tisztáson végre minden kipakoltunk és kiterítettünk a fűre száradni, messziről úgy nézhettünk ki, mint akik szemétdombon laknak. Arek is befutott percekkel később, majd ő is kipakolta mindenét, mivel ő se úszta meg az éjszakát. Jót mulattunk az egész szituáción, de persze miután konstatáltuk, hogy lassan, de biztosan száradnak a ruhák. Ez egészen addig tartott, amíg fent megint úgy gondolták, hogy régen esett eső és talán nem árt egy kis zápor a száraz talajnak és szerencsétlen zarándoknak. Fénysebességgel összepakoltunk és beálltunk egy buszmegállóba, ezt gondolom fent meglátták és el is állították az esőt. Késő estig vándoroltunk, mert semmi alkalmas helyet nem találtunk, de végül egy kukoricakonzerv gyár hátsó udvarába találtunk alkalmas helyet. Kavicsos volt a talaj, elég nehéz volt leszúrni a sátor rögzítőit, de egy nagyobb kőszikla alkalmas eszköznek bizonyult, persze a kampók rendesen meghajlottak és kicsorbultak. Az egész környék eléggé elhagyatott volt, nem sok vizet zavarunk itt, de ha mégis probléma lenne, van egy francia tolmácsunk, éles késeink meg hosszú szakállunk!