Atrocitás nélkül átvészeltük az éjszakát, mindössze a közeli településről hallatszó kutyaugatásra ébredtem fel párszor, ettől eltekintve egészen kellemeset aludtam. Természetesen ma is esett az eső, de már annyira megszokott volt, hogy ma szandálban mentem, mert mindenhogyan vizes lesz a lábam, de ez a lábbeli viszonylag hamar ki tud száradni. A terep ma nagyon könnyű volt, szinte végig kukoricaföldeken haladtunk keresztül faluról falura, persze mindezt aszfalton. Az eső miatt úgy határoztunk, hogy már a kora délutáni órákban keresünk valami szálláslehetőséget és ottmaradunk. Arzacq városa ideális helynek tűnt, pláne, hogy egy kemping várta az erre kószáló túrazsákosokat. Már épp elkészült a táborunk, amikor egy cserkészcsapat masírozott be az udvarba egy szamárral. Szerencsétlen állat szakadó esőben cipelte a srácok táskáját és a nagymérető sátraikat lassan már egy hete. Elbeszélgettünk velük és kiderült, hogy 200 Euro-ért bérelték a jószágot és azért kerekedtek fel, hogy különböző országból jött emberekkel találkozzanak és gyűjtsenek énekeket, erre teljesen ideális egy Camino út. Addig kérleltek, míg elénekeltem nekik a „Boci, boci tarka, se füle se farka” című közismert kis nótát, szerény véleményem szerint borzalmas volt, de nekik nagyon tetszett. A cserkés csapat után beérkezett a kanadai párocska is, akiket már pár napja nem láttam, valamint egy svájci úriember, akiről annyit illik tudni, hogy az mellett hogy a hazájából indult, gondolt egyet az első héten és minden felszerelését hazaküldte, mert hogy állítólag marha nehéz. Attól a pillanattól fogva mindössze egy hálózsákot és bankkártyát cipel magával, e volt talán a legextrémebb történet, amit az utam során eddig hallottam. A kempinghez tartozott két épület, az egyik zuhanyzó volt a másik afféle étkezőként funkcionált, amit rövid időn belül lefoglaltunk és hatalmas közös vacsoragyártásba kezdtünk. Kint ítéletidő volt, de bent a hangos nevetéstől nem lehetett hallani, egészen éjfélig tartott a esti program, majd végezetül a sok nevetéstől fájó gyomorral tértünk nyugovóra. Szegény csacsit még azért megpaskoltam sátorba mászás előtt.
