A hajnali órákban már mindenki a szokott módon felkelt, tett-vett és csörgött mindenféle zacskókkal, persze voltak lámpások és maradt pár hangosan horkoló ember is. Ez most nagyon szokatlan volt, szinte még élveztem is, mosolyogva néztem a plafont és hagytam, hogy az emlékek elárasszák a gondolataim. Másokat ez biztosan idegesítene, de engem 97 nap után kifejezetten szórakoztatott. Végre visszatértem oda, ahonnan indultam, ami tavaly egy nagy út kezdete volt, az mostanra csak egy rövidke szakasz lett. Arek furcsán viselkedett reggel, rákérdeztem, hogy mi a gond. Kiderült, hogy neki egyáltalán nem tetszik ez a sok ember és inkább elsétál Madridba egy ismerőséhez, majd onnan délre valami munkát keresni. Természetesen semmi gond ezzel, elfogadtam és sok sikert kívántunk egymásnak, de persze a város határáig még együtt mentünk, de onnan ő rendesen kilépett, terve szerint eléri Pamplona-t két nap alatt. Emlékezetes útitárs volt, majdnem 500 kilométert ballagtunk együtt, visszagondoltam a sok-sok kalandra, miközben a városból kiérve a hegyek felé közeledtem. Teljesen más szemmel néztem a tájat, megfontoltabban és figyelmesebben, azt mondanám, hogy testileg és lelkileg egyaránt jelen voltam. Még a terep sokkal könnyebbnek tűnt, mint gondoltam, mondjuk az Alpok után ez nem is csoda, szinte felrohantam a hegyre és sorban előztem le mindenkit. Tavaly elromlott a telefonom, ezért most az akkorit is pótoltam, így elég sok fotót készítettem. A Spanyol határnál pihentem egy picit, elfogyasztottam az ebédemet majd séta tovább. A lejtőn is hamar leértem, körülbelül 13 órára már Roncesvalles-be voltam, nem akartam tovább menni, mert ide mindenki eljön és itt biztosan nagy buli lesz. A másik fantasztikus dolog, hogy volt mosógép, amire egyből lecsaptam, persze egy alakalom nem volt elég, annyira retkes volt mindenem, de a harmadik mosásra már minden illatos volt. Nagyon sokan voltak, az új szárny teljesen tele volt, mindenki nagyon elfoglalt volt, de én nem siettem, kiültem az épület elé és elkezdtem írni a naplómat. Egy srác ült mellettem, aki ismerős volt tegnap estéről, mintha egy szobába lettünk volna a szálláson. Hollandiából jött a neve Jeremy volt, elbeszélgettünk, persze annak is hamar híre ment, hogy hány napja vagyok úton, ezután persze sok ember kérdezgetett, én voltam mondhatni a Camino sztárja arra az estére.
